•Interview• (Finn and Jack Harries fanfic)

5.

Másnap reggel az ágyamban ébredtem, összezavarodva méregettem a mellettem lévő üres helyet. Be volt süppedve, és még Finn kölnijét is simán éreztem. Mi történt tegnap éjjel? Remélem nem csináltam semmi baromságot. 

Felvettem egy mamuszt, és lementem a konyhába. Az asztalnál már mindenki reggelizett, s amikor megláttak, kicsit felragyogott a szemük. Miért örülnek nekem ennyire? Hiszen tegnap tök őrült voltam. Elhatároztam, hogy a bokor miatt is bocsánatot kérek az ikertesók anyjától. Gondterhelten beletúrtam a hosszú, de most kócos hajamba, és leültem. 

- Jó reggelt! - köszönt mindenki. Viszonoztam, és csendben ettem az elém rakott rántottát. Egy idő múlva kínos volt a csend, ezért odafordultam Mrs. Harries - hez. 

- Khm... - köszörültem meg a torkom. - Tegnap egy nagyon nagy gondot hagytam a kertben... Sajnálom... 

Ez volt az az egy, ami megmaradt bennem az este folyamán, de semmi több. Ezért értetlenkedtem, hogy az tegnap Finn hogy került mellém. Hűha... 

- Igen, Finn már beszélt az esetről. Semmi baj, mindenkivel megesik az ilyen - mosolygott őszintén Mrs. Harries. 

- Tényleg megértem, ha ezek után kidobna... Sőt, rendbe is tenném a kertet, ha arról van szó... - mondtam. Mindig is olyan típus voltam, hogy a lelkiismeret mardosott, akárhányszor rosszat cselekedtem. Körülöttem mindenki felnevetett. Hát, nem szántam viccnek, az biztos. 

- Semmi baj, Skyler. Tényleg - mondta, felállt, megsimította a vállam, majd elmosogatta az evés közepette felgyülekező tányérokat. A fiúk a kanapén üldögéltek, és beszélgettek. Miután kárpótlásul segítettem az anyjuknak az ebédet felrakni, odalépkedtem hozzájuk, eltakarva a tévét Finnre bámultam, összefontam a kezem, hogy mondjon valamit. 

- Eltakarod a tévét, menjél arrébb! - mutogatott a kezével, mire Jack erősen belerúgott a lábába. - Vagyis kérlek. 

- Ezt már szeretem! - mosolyogtam diadalittasan, de ott maradtam. - Mond, mi történt tegnap?

Felröhögve nézett fel rám, lesajnáló volt a hangja, sőt, még az a szép, barnászöld szeme is. 

- Illene tudnod - felelte, elnyújtózott a kanapén. Jack megforgatta a szemeit, hogy ő is idegesítőnek találja a testvérét. Az a furcsa, hogy valamikor tök jófej, meg cuki. De vannak olyan napok, amikor Finn rosszindulatú, és mindenkivel bántóan bánik. Olyankor lekevernék neki egy taslit, de komolyan. Viszont, kedves hercegkisasszony módjára mosolygok, ezzel a magabiztosságommal a földbe döngölöm. Néha egy mosoly is eltapos mindent. 

- Nem, nem tudom - tártam szét a karom. 

- Eléggé baromságokat mondtál, mindig elestél - röhögött fel megint. 

- Pff - forgattam meg a szemem. - Részleteket!

- Perverz voltál - vigyorgott, aztán kacsintott. Úgy gondoltam, már úgy is mindegy, ezért a lábába rúgtam, majd felszaladtam a kölcsönkapott szobámba. 

Az ágyon feküdtem, és a párnába temetve arcom éreztem, hogy pár könny csordul végig le az arcomon. Kőkeményen meg lettem alázva, akár egy szóval is, akár nem utalt a nyomiságomra, akkor is elsüllyedtem szégyenemben. Ilyenkor úgy hoznék egy ásót, és úgy elásnám magam. 

Éreztem a testemben eláradó melegséget, amikor kábé egy negyedóra után, a hangos kiáltások közepette egy ember jött be a szobámba, és megérintette a vállamat. Reméltem, hogy Finnegan jön bocsánatot kérni, s megnyugtat, amikor csak ketten vagyunk. De nem így lett. Amint szembefordultam az illetővel egyaránt elszállt a maradék reményem, de kicsit feldobódtam, hogy Jack figyelembe veszi az érzéseimet. Kézfejével, szótlanul letörölte a cseppeket, zsepit nyújtott a kezembe, és velem együtt nyomorékul érezte magát, mert egy ilyen ribanccal van, mint én.  Halványan elmosolyodott. Csak most vettem észre a vérző orrát, ezért azonnal felültem, és a saját zsepimmel letöröltem. Megijedtem, hogy valójában a távozásom óta mi is történt.