Árnyszonáta

I. fejezet

"Who has the means to save us from ourselves? To pull us from the vicious cycles feeding back again"

Három hónap telt el azóta, hogy Septimius először találkozott álmában az Utazóval és megkapta annak pecsétjét, ami három napra teljesen ledöntötte a lábáról és amiről vajmi keveset tudnak, de egy biztos... a pecsét terjed. Legalább is csak akkor, amikor Septimius is akarja, de csak valameddig. Három hónapba telt, de valamelyest megtanulta irányítani a pecsétet. Rájöttek, a pecsét teljesen a viselője elméjétől függ. Ha a viselő tart a pecséttől és bizalmatlan annak irányába, a pecsét nem terjed, de ha a viselő nem csak testileg, de szellemileg is elfogadja a pecsét hatalmát, az aktiválódik és terjedni kezd. Mivel még sok kérdés övezi, Galen azt tanácsolta, nem próbálja meg azonnal feloldani a pecsét minden erejét, mivel nem tudják, hogy van-e bármilyen mellékhatása. Az Utazó ugyan azt mondta, a pecsét nem jelent semmi veszélyt Septimiusra, de Galen igencsak bizalmatlan az idegennel szemben, ami, mikor aznap álmában meglátogatta Septimiustdd és az beszámolt neki mentora reakciójáról, látszólag kissé elszomorította az Utazót, ámbár megértette Galent. Egy ilyen látogatás alkalmával számolt be az Utazó arról, hogy vannak még hozzá hasonló alakok is, akik Asztrális Isteneknek nevezik magukat. Egészen pontosan heten vannak, magát is beleértve, ám nevüket nem fedte fel Septimius előtt, de biztosította az edániait, vannak köztük olyanok, akik szintén arra törekednek, hogy megakadályozzák, hogy a világ sötétségbe boruljon, ámbár vannak, akiknek nem ez a céljuk...

Septimius az ágyán fekve kezeit tarkója mögé téve bámúlta a mennyezetet. A nyitott ablakon keresztül néha gyenge szellők cirógatták meg a feje búbját. Egy rigó röppent az ablakpárkányra és vígan fütyörészni kezdett, de mikor néhány perc dalolászás után ráeszmélt, csak magát szórakoztatja énekével, mivel a vámpír rá sem hederít, még sértődötten elcsicsergett egy átkot, majd továbbállott. Szegény nem tudhatta, hogy a férfi gondolatainak harsogása teljesen elszigeteli a külvilágtól. Egy olyan terhet helyeztek a vállára, amelyet nem kért és amelyről fogalma sincs mivel jár, hogy hogyan használja az újonnan kapott erejét, hogy hogyan tegyen eleget az Utazó kérésének, miszerint mentse meg a világot a sötétségtől. Vajon sikerrel jár? És mi történik akkor, ha valami folytán a másik utat választja és a béke helyett örökös háborút, viszályt és pusztulást hoz? És akkor mihez kezdenek majd azok, akik békét akarnak? Mihez kezdenek a barátai? Válaszokra volt szüksége, de annál is jobban most egy olyan valakire volt szüksége, aki megmenti őt saját magától és kirántja a kérdések újra és újra visszatérő ördögi köréből.
- Set! - hallotta Galen kissé ingerült hangját ajtaja másik oldaláról. - Set, tudom, hogy ott vagy!
- Megyek, már! - válaszolta Septimius és gyorsan átszelte a szobát, hogy ajtót nyisson mentorának. Galen furcsa grimasszal az arcán és csípőre tett kézzel állt az ajtóban.
- Meglepően hízelgő, hogy azt feltételezed rólam, hogy szirén vagyok és gyantát tömsz a füledbe, de megnyugtatlak, akár sajnos, akár nem, nem vagyok szirén. - szólalt meg Galen komoly hangján, de nem bírta megállni, hogy ne mosolyodjon el a saját viccén, Septimius azonban ezúttal nem értékelte a férfi humorát. - Minden rendben? - kérdezte aggodalommal a hangjában.
- Igen persze. Vagyis... Inkább gyere be. - adta fel, hogy kimagyarázza magát Septimius. A hazugság nem volt az erőssége és nem mellesleg, ha minden a legnagyobb rendben lenne, nem váratta volna Galent az ajtó nyitással. Az edániai férfi két pohárba kitöltötte azt a keveset, ami még a valeni borból maradt, majd leült az ágya szélére, Galen pedig elbitorolta az íróasztalhoz tartozó széket és fordítva foglalt rajta helyet Septimiussal szemben.
- Na halljam. - tette keresztbe a karjait Galen a szék támlája tetején. - Mi nyomaszt?
- Csak az, hogy... semmit nem tudunk. Sem te, sem Yori, sem Conor, sem én, sem senki. - mondta Septimius elkeseredett hangon. - És hogy ha találtunk is valamit a könyvtárban a pecsétről, vagy az utazóról, az nem sok és nem mondható valami hasznosnak. És... fogalmam sincs, hogy hogyan kéne elsajátítanom ezt az erőt. - aktiválta a pecsétet Septimius, aminek absztrakt szögletes csík-mintázata körbetekeredett a karján, majd mintha ott egy láthatatlan kapu lenne, megállt félúton a csuklója és a könyöke közt. Egy ideig mindketten a mintákat tanulmányozták, majd Septimius deaktiválta a pecsétet és a minták visszahúzódtak, majd eltűntek a kardjáról és csak a kézfején lévő szimbólum, a körtöredékek és a háromszögek maradtak.
- Hát... az egyetlen esélyünk, hogy megtudunk valamit, az Talyon. - válaszolta Galen. - Ha minden jól megy, néhány napon belül megérkezik a válasza. Reméljük talált valamit a Nefilimek könyvtáraiban. - Galen igyekezett olyan hangon beszélni, hogy valamicske reményt öntsön edániai barátjába. - Addig is próbáld úgy megélni, mint azt az időszakot, mikor az árnyjárást tanultad.
- Akkor ott volt az Árnytestvériség és akkor egy olyan erőt kellett elsajátítanom, amiről már hallottam és ismertem olyas valakit, aki birtokában volt ennek az erőnek és feljegyzések voltak róla. Most a legtöbb amink van, az egy-két népi legenda és az, hogy valaki leírta, hogy látott ilyesmit. - magyarázta Septimius majd elkezdte rázni a fejét.
- Hát... nem lesz egyszerű, de tehetünk azzal egy próbát, hogy megkeressük azokat, akik szintén pecsétet... - ekkor Yori teljes erejével bevágta az ajtót.
- Galen, Set gyertek, ezt nektek is hallanotok kell! - intett, hogy kövessék. - De mintha élnétek, kérlek! - türelmetlenkedett.
- Jól van, jól van. - intette le Galen, majd visszatette a széket és letette a poharát az asztalra, majd megindult az ajtó felé, amig Septimius felugrott az ágyáról, gyorsan felhúzta a csizmáját, miközben azt hallgatta, hogy Yori türelmetlenül kopog az ajtófélfán az ujjaival. Az ajtó melletti fogasról leakasztotta és felvette a koromfekete, térdéig lógó egyenkabátot, amit a Fekete Kardok mind a négy tagja hordott, majd a triumvirátus Yori vezetésével elindult célja felé. - Mégis mi ennyire sürgős és halaszthatatlan? - vonta kérdőre Galen, miközben öles léptekkel szelték át a folyósókat.
- Kurír Novogrodból. - válaszolt Yori kurtán. - De nem is ez az érdekes. - a harmadik eshetőségnél jobbra fordultak, majd elindultak lefele egy lépcsőn. - Hanem az, amiről beszámolt, pontosabban csak akar, mivel azt a parancsot kapta, hogy személyesen veled beszéljen. Nekem csak annyit mondott, hogy egy kisebb hadseregnyi vámpír zúdult be Novogrodba és a főváros környékén portyáznak. - magyarázta Yori. Három emeletet lépcsőztek lefelé, majd jobbra fordultak és bementek egy várószobába, ahol Conor, néhány őr és a kurír várta őket.
- Végre, hogy ide fár... - kezdett volna bele az éktelenkedésbe a futár, de Galen egy elegáns kézmozdulattal leintette.
- Magának Lord Galen, másodszor abból következtetve, amit a társamnak elmondott, azért jött, hogy segítséget kérjen és alapvető emberi tulajdonság, hogy nem beszélünk úgy azzal a személlyel, akitől segítséget szándékozunk kérni, mint egy darab ronggyal. Tehát most kezdje előröl, de előtte adjon hálád Odinnak, hogy a felém tanúsított magaviseletéért nem vágatom ki a nyelvét, érthető?! - oktatta ki Galen a kurírt, aki köpni nyelni nem tudott néhány pillanatig.
- Nagyon örvendek Lord Galen, hogy eljöttél meghallgatni eme szerény kurír üzenetét. - mondta már majdhogynem reszketve a kurír.
- Na ugye, hogy megy ez! - mondta Galen töménytelen mennyiségű szarkazmussal a hangjában, majd intett, hogy folytassa.
- Novogrod királyi tanácsának nevében jöttem el, hogy a segítségedért esdekeljek, Lord Galen. - mondta alázatos és reszkető hangon. - Novogrodot vámpírok támadták meg és egészen a fővárosig nyomultak, ahol megálltak. Veszélyeztetik Novogrod népét és fosztogatják a környéket.
- Van esetleg... nem is tudom zászlajuk? - kérdezte Galen.
- Igen van. - felelte gyorsan a kurír. - Fekete alapon narancsszín kereszt és egy vörös handzsár. - hadarta a kurír. Galen végignézett a társain, hogy biztosra menyjen, ők is emlékeznek-e.
- Afolabi Samaha. - mondták mind a négyen.
- Ő a vezetőjük volna? - kérdezte félénken a kurír.
- Mondhatni. - válaszolta Galen.
- És ismeri talán személyesen? - faggatózott tovább a futár.
- Ha az személyes ismeretségnek számít, hogy jó néhányszor megpróbáltuk egymást megölni, akkor igen, ismerem. - mondta Galen, majd felsóhajtva társaira nézett. - Erről Kierann-nak is tudnia kell. - jegyezte meg Galen.
- Szaladok. - mondta sorsába beletörődve Yori, majd már csapta is maga mögött az ajtót, hogy felkeresse a császár lakosztályát. Galen megdörzsölte a homlokát majd ismét felsóhajtott.
- Három hónap telte el és az a rohadék máris feltűnik. - éktelenkedett Galen.
- Mégis mitől szám... - kérdezősködött volna a kurír, de Galen ismét leintette.
- Maga MOST marad csendben, vagy esküszöm többet nem fog csiripelni. - csapott a kurír szavára Galen. - Mi a francot kereshet az a rohadék északon?! Mi van ott a havon a sült halon, meg az ilyen töketleneken - a kurírra mutat. - kívül?! - erre Conor és Septimius mosolyogni kezdett, a kurír meg inkább meg sem szólalt, mert félt, Galen tényleg kivágatja a nyelvét.
- Ötletem sincs. - mondta Septimius, miközben próbálta legyőzni a mosolygást. - De őt ismerve semmi jót.
- Azt mondtad, több olyan alak van, mint az Utazó. - kezdte Galen, mire Septimius megmozgatta bal kezét. - Lehet, hogy ő egy olyan valaki pecsétjét viseli, aki a sötétség elérésére törekszik? - teorizált Galen.
- Lehetséges... - mondta kicsit félve Septimius. (o)

- De akkor a fenyegetés is nagyobb.
- Viszont talán többet is megtudnánk a pecsétről. - igyekezett Galen a dolog jó oldalára rávilágítani, de még mielőtt Septimius reagálni tudott volna, Yori jelent meg és vágta be az ajtót Kierann-nal maga mögött. A császár kicsit alacsonyabb volt, mint Yori, hosszú, egyenes, szőke haja volt és élénkzöld szemei. Ruhája egy egyszerű öltözék volt, aminek zöld anyagát arany fonállal vart díszek ékesítették.
- Kierann Vukalion, ki harmadik e néven, a birodalom császára, Edánia, Medánia és Redeánia királya, Gorron kormányzója és Framanc és Uweynia főgrófja. - konferálta unott hangon Yori, mire a futár a császár elé sietett és térdre ereszkedett előtt.
- Nagy örömömre szolgál, hogy találkozhatok magával, felség. - mondta nyálasan.
- Látom, hatott a nevelésem. - jegyezte meg gunyorosan Galen. - Yori te meg nem tudod használni azt az átkozott kilincset? - erre a megszólalásra Yori csak a szemét forgatta.
- Ez most tényleg ennyire lényeges? - kérdezte a császár. - Előbb vitassuk meg a helyzetet utána kibelezhetitek egymást. - mondta majd a kurírra nézett, hogy beszélhet.
- Novogrod a maga és Galen de'Narha segítségét kéri. Egy kisebb hadseregnyi vámpír vette körbe a fővárost, fosztogatva a környéket és veszélyeztetve Novogrod népét. Lord Galen megállapította, hogy a vezetőjük bizonyos - egy pillanatra megakadt. - Afomahi Salaba.
- Az Afolabi Samaha. - vágott közbe Galen, mire a kurír elvörösödött.
- Afolabi... - ismételte meg a nevet Kierann. - Ez nagy baj. Ha jól tudom a legutóbbi ciklus végén is feltűnt, nem igaz?
- Égen. - válaszolta hanyagul Galen. - És szinte azonnal utána el is tűnt. Majd ötven évig nem is hallottunk róla. Utána is csak szóbeszédeket és pletykákat, hogy itt és ott rejtőzködik meg hogy embereket toboroz. Nos úgy tűnik az utóbbi nem csak szóbeszéd volt. - magyarázta Galen.
- Pontosan hányan vannak? - kérdezte a császár a kurírra nézve.
- Legjobb tudomásunk szerint kicsivel több, mint ezren. - válaszolta a futár, mire Galen felszisszent.
- Ez baj. - mondta. - És az sem kizárt, hogy Afolabi is pecsétet visel. - közölte aggodalmát Galen. A császár gondterhelt arccal bólogatott, miközben a földet nézte.
- Nem tudjuk mire készül, és ha nem állítjuk meg mihamarabb, meglehet, a következő célpontja mi leszünk. - mondta, miközben igyekezett úgy fogalmazni, ne tűnjön úgy, mintha csak a saját bőrének mentésével foglalkozna.
- Akkor mi legyen? - tette fel a költői kérdést Galen. - Menjünk Novogrodba, és kezdjünk vele valamit, vagy várjuk meg, amig nem kopogtat nálunk?
- Jó kurír. - kezdte a császár. - Vidd meg a hírt királyodnak, Vukalion megsegíti északi testvéreit. Amilyen hamar tudnak, a Fekete Kardok útnak indulnak, hogy felszabadítsanak benneteket és végezzenek ezzel a fenyegetéssel. - mondta, majd intett a kurírnak, hogy felállhat, majd Conor intett az ajtó mellett álló őröknek, hogy kísérjék el a lovához és vigye az üzenetet minél hamarabb Novogrodba.
- Valami nem áll össze. - jelentette ki Galen. - Körbe zárni Hrafnagr-t ennek semmi értelme! - tárta szét a karjait, majd csapott a combja oldalára Galen.
- Ezen most még felesleges gondolkodni. Vajmi keveset tudunk, és amit tudunk sem valami hasznos. - fordult mentorához Septimius. - Ott kell majd kiderítenünk mindent.
- Ha tényleg ekkora a gond, inkább készülődni kéne és nem azon vitázni, hogy mire készül Afolabi. Sethnek igaza van, majd ott kiderítünk mindent. - fakadt ki egy kicsit Yori. Galen fintorogva ugyan, de elfogadta a helyzetet.
- Akkor hát dologra mindenki! Holnap hajnalban indulunk. - szögezte le, majd az ajtó felé intett, jelezve ezzel társainak, hogy induljanak, majd a császárhoz fordult. - Ha idő közben hírt kapunk Talyontól, bármi is az, küld utánunk, kérlek. - mondta, majd ő maga is távozott a helységből, hogy összeszedje azokat a dolgokat, melyek elengedhetetlenek az utazáshoz. Miközben szobája felé sietett felötlött benne egy gondolat, ami nyugtalanította...
Az, hogy alig várja, hogy újra harcolhasson. Hiába próbálta tagadni, be kellett, hogy lássa, ő nem arra termett, hogy itthon üldögéljen. A vámpírokat a háború szülte, a csatatér az otthonuk és fegyvereik a családjuk. És lelke mélyén egyfajta beteg módon, de örült annak, hogy a világ ismét káoszba fordul és mindenhol katasztrófa üti fel a fejét és végre vér borítja majd a kardját és az arcát.