A Nap nem néz le többé, hogy kábulatba ejtse a világot.
Galen a Napot bámúlta. Valami nem volt rendben vele. Valami más volt. Valami... hiányzott... Mintha a Nap már nem sütött volna olyan fényesen és a sugarai nem melengették volna annyira az ember...
"We built our dreams from the ashes of your nightmares"
Másnap reggel Gaden egy teljesen lebontott tábor látványára kelt. A négy vukalioni már órák óta fent van és azzal foglalatoskodott, hogy lebontsák a tábort, és elfedjenek minden nyomot, amit maguk után hagytak. Ugyan még birodalom területén voltak, de Galen mellett az első dolog, amit megtanul az ember, jobb félni, mint megijedni. Nagyon sok ember van még a birodalom területén is, akik rögeszmésen vadásszák a vámpírokat, csak mert az egyik háromszáz éve megölte az egyik felmenőjét, akiről azt se tudja, ki is volt ő...
- Oh, remek! Végre ébren van. – szólalt meg Galen. - De hiszen... még fel sem kelt a nap. – mormolta fáradtan Gaden - Remek megállapítás. – válaszolta kedvesen Galen. – Viszont, ha tartani akarjuk magunkat a tervhez, korán kell nyeregbe szállnunk. - Várjon... nekem nincs is lovam... - eszmélt rá Gaden. - Igen, ezzel mi is szembesültünk. Ma velem fog utazni. Ez okoz ugyan egy csöppnyi kellemetlenséget, de semmi olyat, amit ne tudnánk megoldani. Septimius nem rég eredt útnak. Az első lehetséges helyen szerez magának egy lovat, így holnap már nem kell mögöttem zötykölődnie. – mosolyodott el. – Viszont a mai tábortűzi csevej elmarad, mivel két ember súlya még egy ilyen szép és izmos jószágot is eléggé megizzaszt. - Ez legyen a legkevesebb. – legyintett Gaden, majd felkaparta magát a földről. Galen bólintott, majd intett a már lóháton ülő két társának, hogy induljanak. - Azt javaslom, kövessük a példájukat. – mondta és az utolsó út mellett álldogáló jószág felé mutatott, majd elindult felé.
Yori és Conor már rég messze jártak és rajtuk kívül senki nem járt még ilyenkor az utakon. A tájra néma csend telepedett és minden árnyékoktól sötétlett. Galen elemében érezte magát. Tenyere a kardja, Gealon után viszketett. A sötétség volt az ő igazi birodalma. Ugyan is, mint a Fekete Kardok minden tagja, Galen sem egy egyszerű hétköznapi vámpír volt. Először is ő volt az egyik ELSŐ vámpír. Másodszor Árnyjáró volt. Ez nyilván való, hiszen tőle örökölték társai az erejüket. De Galen legnagyobb ütőkártyája egy harmadik képessége volt. A Holdtánc. - Galen. – szólította meg, ezzel kirántva a férfit vérgőzös gondolataiból. - Hm? – fordult hátra a válla fölött. - Úgy tudom... a vámpírok... elégnek a napon, nem? – kérdezte félve a férfi válaszától, miközben igyekezett minél hangosabban beszélni. Galen nem válaszolt, csak meglengette Gaden előtt a bal kezét. Mutató ujján egy közönséges, semmilyen fém gyűrű volt. Az egyetlen különlegessége talán annyi volt, hogy mintha egy vöröses-fehéres aura derengett volna körülötte. - Egy olyan mágiával van átitatva, ami visszaveri a napfényt, így nyugodtan járkálhatunk a tűző napon is. – válaszolta Galen, mire Gaden hallkan bólogatott. A férfi nem igen szokott ilyesmiket megosztani kívülállókkal, de valami mélyen legbelül azt súgta neki, megbízhat a kisség félénk és esetlennek látszó alakban. – Van még valami, amire kíváncsi vagy? – kérdezte. - Nem... Vagyis d-de. A másik három társa oldalán különféle fegyverek lógtak, de magánál nincs semmi, amivel megvédhetné magát, ha a helyzet úgy hozza. – motyogta Gaden, mire Galen kissé tébolyultan felnevetett. - Te csak azt hiszed. – felelte, majd jobbjával elengedte a kantárt és kinyújtotta oldalra a karját. Gaden kishíján lebukott a lóról ijedtében. Egy alig hallható, csillámlás szerű hangot követűen egy másfél méter hosszú pallos jelent meg.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
