SasuNaru a végsőkig!

20: Elárulva

Naruto

Mióta Sasukéval első alkalommal forrtunk egybe, eltelt jópár hónap. Azóta amikor csak lehetett egymásnak estünk, naponta akár többször is. Ez normális nem? Hiszen fiatal, hormontúlfűtéses tinédzserek vagyunk.

Január 24.-én mentem elsőnek be a suli kapuján. Akkor még nem gondoltam volna, hogy egy fiú fogja jelenteni számomra mindazt, amit egy lány mellett képzeltem el. Szeretem. Szeretem, és most félek, hogy valami nincs rendben, ugyanis Sasuke mintha kezdene eltávolodni tőlem.

Talán kezd megunni? Nem kellett volna olyan sokszor egymásnak esnünk?

Ő most Bahamán van a családjával, én pedig Maldívban. A  júniust nyaralással töltjük mindketten. 2 hete van már, hogy ő és én is elhagytuk az Államot. 2 hét telt el úgy, hogy nem is keresett. Az üzeneteimre, hívásaimra sem reagált. A sokadik próbálkozás után végül feladtam. Úgy döntöttem, hogy a maradék napjaimat kihasználom, és jól fogom érezni magam.

Augusztus 4.-én tértünk haza a családi nyaralásból, és ha a tudásom nem csal, akkor Sasuke-ék pár nappal ezelőtt utaztak haza.

Már az autóból segítettem a szüleimnek kipakolni a holmikat, amikor ismerős autó állt meg a ház előtt. A szemrevételem jó volt, ugyanis Sasuke szállt ki belőle.

Velem ellentétben ő egy cseppet sem barnult le. Ugyanolyan gyönyörű fehér maradt a bőre, mint amilyen volt. A haján viszont mégis látszott, hogy kiszívta a nap. Egy kicsit és immár kissé fakultabb fekete lett.

A szívem nagyot dobbant, ahogy egyre közeledtem felé.

Már olyan rég nem beszéltem vele, nem láthattam és nem érinthettem meg, hogy csak most érzem igazán, mennyire is hiányzott.

De vajon ugyanez a helyzet vele is? Én hiányoztam-e neki?

Most kiderül.

- Szia. - köszönt semlegesen.

- Helló. - öleltem volna át, de hátrébb lépett.

- Beszélnünk kell Naruto, gyere. - indult el a lakásba, majd fel a szobámba, mindezt további szavak nélkül tette. - Nos, igazából csak azért jöttem, hogy elmondjam, vége. - én nyeltem egy nagyot, majd mint aki nem érti mit mondott, kérdőn néztem rá. - Köztünk. Mindennek. Vége. - hangsúlyozta a mondatot szavanként. - Igazából ennyire sem kellett volna belebonyolódnunk.

- V-várj..semmit nem értek.

- Figyelj. - állt fel az asztalnál lévő székemből, amire idő közben leült. - Az-az igazság, hogy a nyaralás alatt rádöbbentem arra, hogy valójában mit is érzek egy bizonyos személy iránt. Azt hiszem szereztem őt, Naruto. Sajnálom.

- Sajnálod? Ennyi? - megfogtam a két vállánál, majd a falhoz szorítottam dühömben. - Te ennyivel zárod le mindazt, ami kettőnk között történt?!Miért Sasuke, miért?! Mégis mi ütött beléd? - ordítottam.

- Nem tudom mi mást mondhatnék még. - hámozta le magáról a kezem, amit én hagytam, ugyanis hirtelen minden erő kiszállt belőlem. - Gondolom nem akarsz egy olyan embert magad mellé, aki mást szeret.

- Nem, tényleg nem. - néztem rá megsemmisülten. - Szóval...csak ennyit jelentettem számodra? Ennyire egyszerűen, és ennyire hirtelen zárod le mindezt?

- Igen. Én így szeretek. Elvégre Uchiha vagyok. - mondta arrogánsan. - Szeretek embereket, majd miután elégszer megkaptam őket, úgy mint téged. - mutatott rám hidegen. - Mást keresek. Elvégre az élet rövid és több mindenkit szeretek  kipróbálni. - nevetett fel. - Ha lehet, majd az iskolába hozzám se szólj, és próbálj minél távolabbról elkerülni. - ezzel sarkon fordult, kilépett az ajtón, én meg csak álltam, mint egy sóbálvány.