SasuNaru a végsőkig!

30: Leleplezés

Naruto

Már két hónapja annak, hogy iskolába járunk. Most éppen matematika órán ülök, Sakura mellett. A rózsaszín hajú lány semmit nem változott a nyár megkezdése óta. Nem barnult le, és a szépségéből sem vesztett egy fikarcnyit sem. Ellentétben Inoval, aki.. - épp az említett felé nézek. - Hogy is mondjam...nem igazán áll neki jól a rövid haj, amit azért kellett levágatnia, mert az unokatestvére belenyomott egy hat rágóból összeállított galacsint, és a hajába nyomta. Az arcára pedig indokolatlan módon kinőtt egy csomó pattanás, miteszer. Most kb olyan, mint egy domborzati térkép.

A gondolataimnak hála elmosolyogtam magam.

- Naruto! - szólított a tanár. - Ha van arra időd, hogy Hinatát bámuld, akkor biztosan ki tudsz jönni a táblához megoldani a képletet. - nyújtotta a krétát, ezzel jelezvén, hogy nem viccel.

Felálltam és a tábla felé vettem az irányt.

Nem is Hinatát néztem.

A képleten egy kisideig bár gondolkoznom kellett, de végül büszkén fordultam a tanár felé, aki bár biccentett egyet, de a szeme azt sugallta, hogy; most az egyszer talán megúsztam, de figyellek.

Ahogy mentem vissza a helyemre, rá pillantottam Sasukéra, aki furcsán nézett rám. Nem törődtem vele, csak leültem a helyemre.

Majd beszélek vele. Neki mindig van valami baja. Ha megint a féltékenykedésével jön, esküszöm, hogy akarata ellenére megismertetem vele a vörösszobát.

Habár, úgyis lenne miről, ugyanis ő maga is egyre furcsábban viselkedik. Pedig én komolyan azt hittem, hogy mostmár minden rendben lesz, főleg, hogy két héttel ezelőtt sikerült elkapnunk a fenyegetőmet. Bár kiderült, hogy tényleg nem nagypályás, mégis ki ne ijedne meg, ha a szerettei halálával fenyegetnék?

Visszaemlékezés

Görccsel a gyomromban ébredtem fel, ugyanis tudtam, hogy milyen nap van ma. A leleplezés napja. Miután Itachi elvitt a barátjához, az FBI ügynökhöz, akivel egyébként élettársi kapcsolatban él, a részletek után megbeszéltük, hogy kézre kerítjük a kis szélhámost.

Még aznap rá írtam a "hódolómra", hogy szeretnék vele találkozni. Bár említettem Kisaménak, hogy szerintem ez túl átlátszó lesz, mégis azt mondta, hogy bízzak benne.
Nem volt mit tenni. Miután Itachi csak bólintott egyet, írtam neki. Az üzenetre három percen belül válaszolt, és meglepődtem, hogy mindenfajta kérdés nélkül, szinte egyből beleegyezett.

Megbeszéltük, hogy a Jade parkban fogunk találkozni. Mindenekelőtt megígértette velem, hogy miután észre veszem, hagyjam őt megmagyarázni a dolgokat, mielőtt neki támadnék, és egyedül menjek. Beleegyeztem. Mit tudtam volna tenni?

Itachi és Kisame a támogatásukról biztosítottak, és arról, hogy egy pillanatra nem fognak szemelől téveszteni. Másnap az esélytelenek "nyugalmával" végül elindultam a megbeszélt helyre. A görcsöt a gyomromban csak azt tudta valamelyest csökkenteni, hogy arra gondoltam, végre minden rendben lesz. A családommal, a barátaimmal, Sasukéval....

Sasuke arca lebegett a szemem előtt, miközben egyre közeledtem a célállomáshoz. Talán magamnak sem merném bevallani, hogy mennyire függök tőle. Bármilyen jó hírt, kevésbé jó hírt kapok, egyből ő jut eszembe, hogy elsőként értesítsem. Mindig csakis ő. Bármilyen helyzetben is legyek. A kapcsolatunk kezdetén, ami kicsit sem nevezhető megszokottnak, nem hittem volna, hogy tényleg beleszeretek ebbe a telhetetlen angyalba. Szeretem őt. Jobban, mint hinném. Miatta is meg kell tennem ezt az egészet.

Az út hátralevő részében a gyomromban lévő görcs csökkent.

Értünk teszem.

Egy bolonddal legalább kevesebb lesz a közelünkben.