SasuNaru a végsőkig!

28: Meglepetés!

Naruto

Elképesztően megnyugodtam amikor láttam, hogy Itachinak semmi komolyabb baja nem esett, de mégis égett bennem a nyomasztó érzés, az idegen embertől kapott ultimátum miatt.

Így gondolta azt, amikor mondta, hogy kapok egy ízelítőt abból, hogy mire képesek?

Miután kiértünk az ellátó helyről megbeszéltük anyával és Mikotoval, hogy átmegyünk az Uchiha házba egy kicsit. Az autóhoz vezető úton, anya és Mikoto elől ültek. Én, Sasuke és Itachi pedig mögöttük egymás mellett.

Az autóban Sasuke került középre. Valahogy nem akartam rájuk nézni. Szégyelltem magam. Úgy érzem, miattam került Itachi veszélybe. Épp emiatt is fókuszáltam inkább az utcán gyalogló, gondtalannak tűnő emberekre. Mondanám, hogy most féltékeny vagyok rájuk, de tudom, hogy nem csak nekem vannak problémáim. Nem lehet tudni, hogy ki, mit él át nap mint nap. Mindeddig én sem ismertem a világ sötét oldalát, de most, hogy azt sem tudom mibe keveredtem...félek.

Sasuke szobája. Ó, hogy mennyi szép emlék köt ide!

Egyből az ágyba ugrottam egy hasassal. Na ,de nem kell egyből rosszra gondolni! Csupán tudtam, hogy Sasuke illata mélyen beleivódott az ágyneműbe. Az illata, amelyet úgy szeretek, és amit ha megérzek, legyek akárhol, otthon érzem magam.

Tudom, hogy kockáztatok ezzel a kis akciómmal, de egyszerűen muszáj a tervemet véghez vinnem. A haverom vissza írt, hogy előkészítette azt amit kértem. Tehát eljött a pillanata annak, hogy valami igazán felejthetetlen emléket adhassak annak az embernek, akivel megtapasztalhattam milyen is igazából szeretni, és bár még mindig nem értem miért volt az a kirohanása és hazugsága, rögtön azután hogy hazaértem a nyaralásról, de jelenleg nem is érdekel.

Időszűkében vagyok, és nincs idő ilyen kis apróságokra fecsérelni az időt. Tudom, hogy szeret engem. Érzem. És más nem is számít.

- Majd kapsz tőlem kávét, na! - húztam lefelé a lépcsőn Sasukét, aki még mindig a kávégépnek tett ígérete miatt nem képes haladni.

- De én azt a kávét akarom! - hiába húztam, nem moccant.

Most olyan, mint egy macska, akit hiába akarnék lelölni a kanapéról. Ha egyszer megmakacsolja magát, még a jóisten sem mozdítja el onnan.

- Hozzam ide, vagy mit akarsz most? - néztem rá, már komolyan idegesen.

- Holnap visszajössz velem? - nézett rám kérlelő szemekkel.

Ilyenkor érzem igazán magam kiváltságos személynek, ugyanis ezt a Sasukét rajtam kívül aligha egy maréknyi ember ismerheti. Mekkora meglepetés lenne sok emberek számára, ha megtudnák, hogy a mindig póker arcot viselő Uchiha Sasuke, valójában mennyire gyerekesen és aranyosan tud viselkedni.

- Jó, visszamegyünk holnap, csak gyere már! - nem ellenkezett tovább, végre elindultunk lefelé.

Nem akartam mondani neki, hogy nem lesz már olyan, hogy holnap. Még nem.

- Anya, szeretnének elmenni egy kicsit. - mondtam anyának, miután leértünk a nappaliba.

- Már 19:27 van, hova akartok menni?

- Van egy meglepetésem Sasuke számára, de ahhoz most el kell mennünk. Kérlek! Maximum 23:00-ra itthon leszünk, ígérem!

Anya, Mikotora nézett, aki elmosolyodott.

- Legyen. De vigyázzatok magatokra!

Bólintottunk, majd elindultunk a bejárati ajtóhoz. Igen ám, de Sasukénak eszébe jutott, hogy van még egy kis elintézni valója, ezért vissza felszaladt. Én csak beletörődően sóhajtottam, és addig felvettem a cipőm.