chapter two ( jimin )

200 20 3
                                    

Az amúgy sem valami bőséges reggelim, még kevesebb lett, miután Sannak adtam a reggelim laktatóbb felét, a gyümölcsöket, hogy legalább ő jól lakjon, hogy ha elviszem oviba, ne legyen annyira éhes. Egy almát, narancsot és banánt evett, egy kiflivel karöltve, a 4 éves kisöcsém. Nem igazán telik reggelire, mióta anya elhagyott minket, apa pedig nincs jól. Beteg. Tavaly voltunk egy pszichológusnál, hogy kiderítsük mi baja van. Azt is éppen, hogy kitudtuk fizetni. Nem volt nagyon vészes, de nagyon tudni kell beosztani a pénzt. A sok számla, hitelek visszafizetése után nem igazán marad, szóval nagyon szűkölködünk.

Visszatérve jóapámra...Folyton csak vedeli az alkoholt, nem dolgozik, így arra is én kényszerülök. Apának súlyos depressziója van és szerinte én és San vagyunk az oka, amiért lelépett anya. Elmondása alapján hiányzik neki, olyannyira, hogy minket okoljon amiért ő már nincs velünk.

Reggelente elviszem az öcsémet az óvodába, majd elmegyek suliba. Délután, suli után egy kávézóban dolgozom, 4 órakor elmegyek Sanért az oviba, majd elhozom a munkahelyemre, ahol este 7 óráig vagyunk. Az öcsém elfoglalja magát hátul, vagy ha éppen én vagyok hátra beosztva, olyankor segít nekem néha, szóval a legtöbb esetben jól el van. A főnököm nagyon jófej, hogy ezt megengedi, hogy itt lehessen, ezért nagyon is hálás vagyok neki. Még csak pár hete dolgozom nála, de az első héten muszáj voltam rákérdezni, hogy nem-e lehetséges, hogy itt lehessen San, mert nem tudom más gondjaira bízni. Természetesen jött a kérdés, hogy a szüleim miért nem vigyáznak rá, így muszáj voltam elmondani. Amúgy is igazán rendes volt akkoriban - és most is - szóval kitálaltam. Mondhatja mindenki, hogy korai volt, nem kellett volna, mert elkotyoghatja fűnek-fának, de szükséges volt. A régi munkahelyemen nagyon gyér fizetésem volt, plusz sokáig kellett bent maradni. Így miután ide felvettek, kissé jobb lett az anyagi hátterem, mégha egy kicsivel is. Mivel erről tud, azt beszéltük meg, hogy 3 havonta kapok majd fizetésemelést, hogy ezzel segítsen. Hadd ne mondjam, már azzal is fenyegetőztem, hogy akkor inkább felmondok, mert nem szeretném, ha emiatt kivételezne velem. Szeretnék azért a pénzért rendesen megdolgozni. Igazán jó barátom is lett emelett. Sokszor számíthattam rá, viszont ez fordítva is így volt. Lényegében olyan, mintha a bátyám lenne. Hiába a rideg, flegma és gonosz külső, alatta egy igazán szívet melengető személy lapul.

Van egy kocsink, amit apa spórolt pénzéből tartunk fent, ami egyelőre elég még, de szigorúan csak kocsira költjük el, ugyanis kissé messze lakunk mind az ovitól, mind a sulimtól, mind a kávézótól. Így azt a pénzt muszáj vagyok csakis a kocsi költségvetéseire költeni, ugyanis nagy szükség van erre a csoda járgányra.

De ez a 3 hely egymáshoz közel van, hál' istennek. Nem lenne éppen a legjobb, mondjuk olyankor amikor Sanra rájön az 5 perces hiszti, hogy fél, mikor nem vagyok vele, jön apa és bántani fogja. Sajnos sokszor volt már rá példa, hogy kezet emelt rá, olyankor viszont muszáj vagyok én is beszállni. Én is kapok bőven, de inkább én mint az öcsém. Azóta nagyon fél mindenkitől.

Elmondása alapján engem szeret a legjobban, ez fordítva is így van. Mióta anya nincs velünk, azóta csak is én foglalkozom vele, én nevelem, az én felelősségem. Az életem értelme. Miatta küzdök nap, mint nap, hogy legyen hol laknia, legyen mit ennie s legyen mit hordania. Természetesen a legjobbakat szeretném neki. Szeretném, hogy annak ellenére, hogy milyen apja van, jó gyerekkora legyen. Legalább velem. Csodálom, hogy nem engem tekint az apjának. Az első szava sok picinek a "mama" vagy "papa" szokott lenni, neki a Mimi volt, ami azóta is a becenevem. Imádom ezt a csöppséget. Hihetetlenül okos és ügyes a korához képest.

Miután befejezzük a reggelit, felszaladunk a szobámba, hogy mindketten felöltözzünk, majd a lehető leghalkabban indulhassunk el az oviba és suliba. Mikor épp a kocsikulcsot kaptam fel a polcról, az apának nem nevezhető egyén, éppen akkor lépett ki az előszobába, kissé kótyagos fejjel.

𝙎𝙩𝙖𝙮 𝙬𝙞𝙩𝙝 𝙢𝙚...𝙥𝙡𝙚𝙖𝙨𝙚   | 𝙅𝙞𝙠𝙤𝙤𝙠 𝙛𝙛. | Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang