Hold on to happiness

n é g y

〜 Hold on to happiness 〜

Évek óta nem bicikliztem, és ahogy Kitty gyors tempóját figyeltem, úgy éreztem, újra meg kéne tanulnom. Lassan imbolyogva követtem, próbáltam a rajtam eluralkodó félelmet elnyomni, mert mindig hátra fordult, és meglátva az arcom, nevetve tekert gyorsabban, egyszerűen lehetetlennek tűnt utolérni. Igazából fogalmam sem volt, hova megyünk, csak követtem. Nem beszéltünk olyan régóta, de egyszerűen úgy éreztem nyugodt szívvel megbízhatok benne. De azért kikérdezhettem volna tervéről reggel, amikor megjelent a reggeli közben, és boldogan mosolyogva kijelentette, hogy ma elvisz valahova! Nem tudtam, hogy biciklivel szándékozta megközelíteni azt a helyet, nem tudtam, milyen messze van, nem tudtam, hol van az a valahol, csak teli szájjal rábólintottam, mert Mamu tekintetéből láttam, bármi mást merek mondani, kirak Dante mellé. Aki két napos büntetését tölti a kertben, mert megrágcsálta az utazó táskám pántját, ami miatt én annyira nem haragudtam, de papa csak mérgesen köhintett egyet, Dante már fülét-farkát behúzva elkullogott előle. Jaj, én is inkább kullogtam volna el, minthogy itt szerencsétlenkedek a bicajjal!

Ez a gondolat úgy szállt el, mint gyenge pillangó puki a szélben, amikor megérkeztünk a Kitty által említett helyre. Sokat sétáltunk a part mentén, de ilyen messzire még sosem jöttünk el, mondjuk gyalog nem is lehetne rávenni, hogy jöjjek. Gondolom Kitty ezért is döntött a kerékpár mellett.

Nagyon szép volt!
Csak csendben, majdhogynem tátott szájjal toltam a biciklit, miközben próbáltam mindent megnézni, nem akartam semmit se elmulasztani a gyönyörű fűz ligetből. Mégis, a leggyönyörűbb akkor, ott Kitty volt, aki biciklijét letámasztotta, és az egyik hatalmas fűzfa görcsös törzsére felkapaszkodva felült a vízre benyúló ágra, és lábát lógatva nézte az érintetlen vizet, majd aranyos, visszafogott mosollyal rám nézett.
A Mamutól kölcsönkapott kerékpár hangosan dőlt el mellettem, annyira belemerültem a nézésébe, de ez felébresztett. Szitkozódva lehajoltam és próbáltam megállítani úgy, hogy ne dőljön el, amit Kitty csilingelő nevetésével kísért végig. Nagy nehezen győzelemre vittem a csatát, s jutalmam az lehetett, hogy órákon át beszélgethettem Kittyvel a fán ülve, míg a szúnyogok nem kezdtek el minket enni.
Hazafelé már biztosabban tekertem Kitty mellett, miközben újra és újra felrémlett bennem a kép róla, ahogy a víz felett ül azon az ágon.