Hold on to happiness

t i z e n h á r o m

〜 Hold on to happiness 〜

Este még kellően meleg volt ahhoz, hogy az ember nyugodtan élvezve az életet kint sétáljon a parton, amit Kitty szokott is. Egymás mellett sétáltunk, kezünk néha egymásnak ütközött, ilyenkor egy kicsit arrébb léptem, féltem a reakciójától, és egyfajta érdekes csend szállt le közénk, ami nem volt kellemetlen, de éppenséggel kellemesnek se lehetett hívni. És amikor ezt megunta egyszerűen kikerült, útközben lerúgta magáról a papucsot és belesétált a vízbe.
Én megálltam és lefagyva figyeltem, ahogy a szürkeségben kirajzolódik vékony alakja. Ezen az estén egy vékony anyagú, hosszú, fehér szoknyát viselt, ami leért a bokájáig, és világoskék atlétát, és egyszerűen angyalinak tűnt a vízben állva így. Ahogy az a gyér fény megcsillant a fodrozódó vízen, és ugráló csillagokként táncoltak testén szerte szét, ahogy enyhén oldalra döntötte a fejét, és hátra nézett rám, de sötét haja függönyt vont elé, emiatt felemelve kezét a füle mögé tűrte, hogy láthasson. Nem tudom, mit látott, mert én csak megdermedve figyeltem csodálatos megjelenését, de lágyan felnevetett és intett maga felé. Nagyot nyeltem, kissé tartottam attól, hogy mit is akar, de levettem a cipőmet és a zoknimat, és én is belesétáltam a vízbe. Hideg volt, azonban annyira nem, hogy lehűtse dübörgő szívemet, hányingerem volt, és egy lépésemet sem éreztem biztosnak, minden végtagomban remegtem. Fogalmam sem volt, mi az az érzés, ami elkapott, de egyszerre volt fenomenális, és borzasztó.
Aranyosan rám mosolygott, apró gödröcskéi arca két oldalán halványan megjelentek, amit megbűvölve figyeltem. Apró kezei szorítása váratlanul ért, megugrottam hirtelen ijedtemben, mire ő hangosan kinevetett. Mindig nevetett, állandóan jó kedve volt, amit egyszerűen imádtam.

- Miért vagy félénk? - kérdezte halkan, szinte már suttogva.

- Én? Dehogy vagyok félénk - értetlenkedtem, hiszen rám egyáltalán nem jellemző a félénkség.

- De velem az vagy, Josephine. Mindjárt vége a nyárnak, és még egyszer sem csókoltál meg - mosolygott fel rám ártatlanul, mintha nem most mondott volna valami egetrengető nagy dolgot. Istenem, hát minden vágyam valóra válna, ha végre megcsókolhatnám, ha nem csak barátként tekintene rám, és most? Az istenek meghallgatták néma imáimat!

- Biztosra akartam menni, mielőtt ezt megtenném.

- És már biztos vagy a dolgodban? - kérdezte reménykedő hangon. És ekkor döntöttem úgy, hogy igen, én határozottan meg fogom csókolni Kittyt.

Egyik kezemmel elengedtem az övét, és lassan az arcára tettem, megsimítottam, a hüvelykujjamat végig húztam vékony, eperszín alsó ajkán. Nem is tétlenkedtem tovább, gyorsan közelebb hajoltam és megcsókoltam.
És jaj istenem.
Puha és lágy volt az ajka, édesen bódító íze, de olyan bátortalanul csókolt vissza, olyan gyengéden tette kezeit a vállamra, hogy azt hittem menten elolvadok. Mikor elváltunk egymástól, ő nem mert a szemembe nézni, de tisztán láttam a piros rózsákat az arcán. Nevetve löktem meg egy kicsit, mire egy kisebbet kiáltva a kezemért kapott, hogy ne essen a vízbe, majd rám nézett, így végre bele tudtam nézni a szemébe. Láttam, hogy mennyire zavarba jött, ezért csak megfogtam a kezét és a vízben sétálva elindultam.

- Na most ki a félénk? - suttogtam neki, amikor már egy ideje csendben sétáltunk, ő pedig szerényen, gyengén a kezemet piszkálta. De erre a mondatomra helyre jött, és kuncogva vállon ütött.