Egy másik megjegyzés ~DNF~

boríték

'gyerünk, nyisd ki'

'ez valami halálos dolog? az évfordulónkra, komolya-'

'clay, ha nem nyitod ki azt a borítékot a következő öt másodpercben, elveszítem az agyamat, esküszöm'

'oké, oké, jézus'

nem attól fél, hogy kinyissa. attól fél, ami a levélben le van írva.

gyengéden elszakította a papírt, majd felpillantott a barátjára. amaz sürgetően meredt rá.

lassan az ujjai közé fogta, és kihúzta. 

kis firkákkal van dekorálva, innen tudta, hogy george írta neki.

a hajába túrt, mielőtt széthajtotta volna a lapot.

most vagy soha.

kedves clay

ez annyira kínos, miért kezdik így az emberek a levelüket?

george vagyok

nos, itt vagyunk! először úgy gondoltam, hogy komolyan elkezdek spórolni, hogy vehessek neked valamit, de arra jutottam, hogy talán ez egy kicsit jobban tetszene.

nem igazán gondoltam, hogy kedvellek téged az elején.

'mi a fasz- te most szakítasz velem?'

'meg foglak harapni'

észrevettem, hogy mindig nézel órán, és azt hittem, hogy ijesztő vagy. talán egy kicsit vonzó, de idegesítő. mindig elmondtam nicknek, hogy ha valaha is odajönnél hozzám beszélni, akkor a tüdőm mélyéről üvöltenék egyet.

aztán amikor először meghallottam a hangodat, biztos lettem benne, hogy idegesítő, és vonzó vagy.

mindig úgy írtad le a hangomat, mint egy idegenét, én azonban a tiédet inkább otthonosnak hívnám. csak elkezdtél beszélni, és tudtam, hogy biztonságban vagyok. mint a méz, vagy egy szelet frissen sült kenyérszelet-

lágy, puha.

nick mindig azzal ugratott, hogy mindent megvettél nekem. végülis igaza volt.

megszerettem, hogy mindig volt egy kávé az asztalomon. először arra néztem, majd rád. imádtam látni, ahogy a csodás szemeit felcsillannak, amint találkoznak az enyémmel. mint egy kiskutya, akinek egy hosszú nap után végre hazaért a gazdája.

ez az a része a történetnek, amikor a dolgok kezdtek megváltozni.

tudom, hogy sosem magyaráztam el rendesen, hogy kik voltak azok az emberek, akik többször is megvertek. a levél mellé még egy kis igazságot is szeretnék adni.

középiskola óta ismerem azokat az embereket. először jóban voltunk, velem lógtak a folyosón, és együtt jártunk az órákra.

tudod, hogy kaptam ösztöndíjat, de a szüleimnek is fizetnem kellett mindent, és magamnak is.

rengeteg állásban dolgoztam, rengeteg különböző helyen.

ezért aludtam el minden egyes órán. valószínűleg megtudták, ezért jöttek mindig elém a házamhoz. sosem fogták fel, hogy nincs elég pénzem, hogy még nekik is adjak, ezért a végén mindig lilán kerültem ki. 

mielőtt még mérges lennél, ugyanis tudom, hogy már az vagy, amikor veled kezdtem menni mindenfelé, abbahagyták.

még mindig szeretlek, azelőtt is, és azután is, hogy a szart is kiverték belőled.

a moziban jöttem rá, hogy szeretlek, úgy igazából. folyton feléd pillantgattam, és figyelmen kívül hagytam a sikolyokat, amik a hangszórókból jöttek, és csak emésztgettem, hogy mennyire jól néztél ki azokkal a gyér fényekkel megvilágítva.

egy idióta vagy, clay.

ezért jöttem rá, hogy szeretlek. az az egyetlen kis részem minden percet veled akart tölteni, én pedig az idő múlásával hallgatni kezdtem rá. érezni akartam minden reggel a csókjaidat, a kávét, amit vettél nekem, az öleléseidet, az illatodat...  bele sem mertem gondolni, hogy valaha bárki másra úgy néznél, mint akkor rám. egyre biztosabb vagyok benne, hogy az otthon nem egy hely. az én otthonom te vagy, clay, és én pedig végre megtaláltalak. miközben ezt olvasod, egy kicsit biztos, hogy könnyezik a szemed. még emlékszem, amikor a versedet olvasva ugyanezt éreztem.

szerelmes vagyok beléd.

boldog évfordulót, clay. megtaláltam az igazi szerelmet melletted.

fogalmam sincs, hogy mi volt ez a könyv, őszintén. néha kicsit meguntam az új könyvemen dolgozni, és leírtam ide a gondolataimat, majd végül úgy gondoltam, átvarázsolom egy produkálható művé. úgyhogy íme :) köszönöm ha elolvastad <3