¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
⋆⛧*┈┈┈┈﹤୨♡୧﹥ ┈┈┈┈*⛧⋆
"Kérlek ezt vidd ki a tizenkettes asztalhoz" adták a kezébe a tálcát, majd pedig engedték útjára a lányt. Haruko óvatosan egyensúlyozott a poharakkal, miközben megfontolt léptekkel a konyha kijárata felé haladt.
Ahogyan tanulta, módszeresen kinyitotta szabad kezével az ajtót, majd belépett a díszes terembe. Akárhányszor meglátta az este helyszínét mindig újra elcsodálkozott. A fény megcsillant az arany és ezüst színű díszeken, így mesés színbe öltöztetve mindent. Nem is tudta pontosan, mire emlékezeti a színkép, de biztos volt benne, hogy a gazdag és híres emberek ilyen helyen házasodnak.
"Bocsánat. Elnézést." tért ki a vendégek útjából, miközben köztük lavírozva haladt a kijelölt asztal felé. Idegeit élezve próbált elkerülni minden veszélyhelyzetet. A szőke férfi szavai alapján nagyon sok az olyan ember, akikkel ő nem akar összetűzésbe keveredni. Valamint jobban szüksége van a pénzre mint valaha, így muszáj végigvinnie az estét.
Aggasztotta a szerencséje. Jobban, mint valaha bármikor. Eddig egyedül a pólóval volt gond, amit kapott, így még az éjszaka biztosan tartogatott neki valami rosszabbat is. Azonban akármekkora aggodalmat okozott ez neki, mindennél jobban reménykedett, hogy rossz a megérzése és kivételesen könnyű estéje lesz.
"Tessék, az italok." köszöntötte az asztalnál ülőket, mikor odaért. A négy vendég, aki ott ült, csak egy mosollyal firtatták, majd visszaelenyedtek beszélgetésükbe. Haruko figyelmet se fordítva rájuk helyezte le óvatosan a poharakat a megrendelőik elé. Mikor végzett finoman meghajolt. "További jó szórakozást."
Az üres fémtálca szélét megragadva, azt függőlegesen tartva, tört át újra a vendégek tömegén. Alkarjára felfektette fehér kendőjét, arra az esetre, ha valakinek szüksége lenne rá.
Igyekezett kerülni a szemkontaktust, hisz arra intették. Leszegett fejjel, apróra húzva magát kerülgetett mindenkit. Igyekezett hozzájuk se érni, azonban nem mindig volt az elkerülhető. Ilyenkor próbált minél hamarabb bocsánatot kérni, majd tovább sietni.
Mivel további feladata nem volt, azonban tétlenül nem állhatott, italos tálcáját tele tette, majd a terem egyik oszlopa mellé állt. A kezét csípőmagasságban tartotta, hogy az arra járók kényelmesen el tudjanak róla emelni poharakat.
Hamar el is fogyott közel minden. Már csak egy pezsgő árválkodott a tálcán várva egy azt megkívánó vendégre. A lány imádkozva szugerálta azt, kérlelve, hogy ne vegyék el, hisz így nem kell leszakadnia a kezének az új italokkal. Imáit azonban nem hallgatták meg. Hamar az utolsó pohárt is elemelték kezéből. Megadóan sóhajtva indult vissza a konyha irányába.
Szokásosan táncolt át az emberek tömegén és már félúton volt, mikor megtorpant útjában. Nem akarta az előtte beszélgető vendégek csoportját megzavarni, ezért másik irány után keresett tekintetével. Már indult volna tovább, mikor egy meleg tenyeret érzett oldalán felcsúszni.
