Szeretsz még? ("Elkötelezve" című könyv folytatása) (Befejezetlen marad)

4. Fejezet

Harsány üvöltés volt, mi bezengte a házat. A két gyermek generálta ricsaj kellős közepén semmiféle információt nem birtokoltam arról, mégis mit kellett volna tennem. Feleségem szemeiben kétségnek tüze égett, míg az asztal túloldalán ücsörgött. Karjai között tartotta Kisfiunkat, ki úgy határozott, megveti ma a reggeli ötletét, s inkább a fülsüketítő bőgésbe veti bele minden erejét. Szerelmem iparkodott mielőbb elcsitítani a gyermeket, azonban igyekezetének mihasznasága megingathatatlan alapokra helyeződött az elmúlt egy órában észlelhető sírás következtében. Amennyiben akartam volna, sem sikerült volna átvennem e terhet, hiszen én lányunknak vigasztalásán ügyködtem egészen reggel óta. A tudat, szeptember elseje érkezett el, az óvodának hírét sodorta felénk. Maggie háta borsódzott a puszta gondolattól, ismét visszakényszerült az intézmény falai közé, s gyermekem gyötrődésének tudata fájdalmat okozott szívemben.

Füleim valósággal sajogtak, hiszen amióta a síró hangokra ébredtem, nem részesülhettem csendességben, ennek pontosan két órája. Tekintetem alapos górcső alá vette remegő gyomrú Kedvesemet. Egyetlen másodpercnyi lazítást sem engedhetett meg magának egészen azóta, hogy megszületett Matthew, ugyanis minden percre hagyott némi aggodalmat. Ajkai közül susogó neszek szöktek felszínre, ahogy fiúnkat csitítgatta csendesen. Karjai lassan ringatták a parányi testet, mindez idő alatt könnyeinek visszafojtására is kerített alkalmat. Hangtalanul tűrte a kimerültséget, fájdalmat, valamint tehetetlenséget, mi eme reggelünket képviselte, azonban nem hagyta magát eltiporni. Kitartóan dolgozott, végezve szülői kötelességét, azonban olykor attól féltem, eme megmérettetés fölénk óhajtott kerekedni.

- Maggie, Kicsim! Fi... - alkalmam sem adódott lányom szavakban történő megnyugtatására, felkiabált.

- Nem akarok óvodába menni. - tiltakozásával egyetemben kapaszkodott az asztalba.

A gyermek ölemben ücsörgött, erősen tüntetett megmozdulásaim ellen. Karjaimat szépen lassan feszegette le törzséről, noha én nem eresztettem. Ábrázatával őt ölelő tagomba temetkezett, ezáltal akaratlanul is bepiszkította tetoválások ékesítette bőrömet az orrából folyó váladékkal. Vonásaim váratlanul torzultak el, mindenféle érzelmet száműzve arcomról, mikor kislányom csapkodó kezei torkomat érték el, erőteljesen sújtva ádámcsutkámat. Tenyerem hasára feszült, míg azon ügyködtem, hogy őt helyben tarthassam. Ujjaival belemart csuklómba, megrendíthetetlenül dacolva dominanciám ellen. Harsányan sóhajtva pillantottam ismét Istennőmre, kinek tekintete minden egyes szót elárult, mi megfogalmazódott álmos elméjében. Maggie testét megmozdítottam ölemben, próbálva kíméli nyelőcsövemet egy újabb konfrontálódástól.

- Drágám, fújjuk ki az orrodat! - kérleltem a kislányt, azonban ő fittyet sem hányt kijelentésemre.

- Apa, hagyj békén! - ahogy hátravetette fejét, tarkójával szaglószervemet ismertette fájdalmasan össze.

Oly hirtelen uralkodott el felettem a düh, s gyötrelem, aminek okán kezeimmel lányom hóna alá nyúltam. Rendkívül szaporán emeltem le őt combjaimról, ezáltal zokni fedte talpai a csempére nehezültek. Szemeimet hosszan elnyúló másodpercek erejéig hunytam le, törekedve megfeledkezni az orromba nyilalló tűkről, azonban ajkaim felett valamiféle meleg folyadékot véltem felfedezni. Ujjaimmal a területhez kaptam, konstatálva, körmömet vér mocskolta be. Állkapcsom megfeszült, valamint halántékomon is megduzzadtak ereim. Egy már jól ismert tekintetnek égető sugarát észleltem magamon, de nem tiszteltem meg figyelmemmel Szerelmemet. A tányérom mellett heverő szalvétára rámarkoltam, majd utam kivezetett a helyiségből. A papíranyagot a vérző területre nyomtam, próbálva elállítani az áradatot.

- Szívem, segít... - mielőtt Feleségem kedvesen elajánlhatta volna jobb kezét, rárivalltam.

- Te csak foglalkozz Matthew-val! - úgy éreztem, mintha nem tartott volna alkalmasnak gondjaim egyedüli megoldására.