7. Rész

556 33 8
                                    

Megtörtént, de… Mi lesz ezután? Jelenleg nem volt tiszta a fejem, de úgy éreztem, hogy nem is akarok most ezen agyalni. Fáradtan hunytam le szemeimet, ahogy fejem ugyanúgy Hyunwoo mellkasán pihent, karjaimat teljesen dereka köré fontam. Ő is nagyon elcsendesedett… Csak hallgattam szívdobogását, egyre lassuló levegővételeit, miközben újra és újra libabőrös lettem lágy cirógatására. A másik páros halkan nevetve, kuncogva piszkálódott, játszadozott, hallottam néhány csókot is elcsattanni. Úgy tűnt, ők is egészen egymásra tudtak hangolódni, nem csak mi…

Körülbelül öt perc telt el így, de aztán Minhyuk nyavalyogni kezdett, arra panaszkodott, hogy ő már szívesen lezuhanyozna, természetesen az egész este ötletgazdája rögtön marasztalni kezdte, vele akart aludni.

- Feküdjek be közétek, vagy mi? – nevetett halkan, miközben teljesen ruhátlanul, kissé bicegve elindult a fürdőszoba felé, Hoseok derekát átkarolva kísérte be a helyiségbe.

Amint becsukódott mögöttük az ajtó, hallottuk a zár kattanását, így rögtön összenéztünk Hyunwooval. Somolyogva tápászkodtam fel az ágyról, elkezdtem összeszedegetni a holmimat, szeretőm azonnal a segítségemre sietett, miután belebújt ingébe, pont úgy adta fel rám a csipke alsóneműt, mint Minhyuk egy nappal ezelőtt. Széles vállaiba kapaszkodva hagytam, majd az ajkaimat összeszorítva pillantottam fel szemeibe. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy egy ilyen alkalom után hogy illik viselkedni a másikkal… Mármint, majd’ kiugrott a szívem a helyéről, már csak attól, hogy felvettük a szemkontaktust, legszívesebben ajakzsibbadásig csókoltam volna, ugyanakkor kezdett maga alá gyűrni a bűntudat is. Hisz… Mindketten foglaltak vagyunk... És ha ez nem lett volna elég indok a bizonytalanságomra, még az is kérdéseket vetett fel bennem, hogy Hyunwoo mit szeretne. Inkább hagytam, hogy ő tegyen lépéseket, mivel ha továbbra is gyengéd lesz velem, én százszázalékig biztosan nem fogom kényelmetlenül érezni magam.

- Szerintem… Hagyjuk őket kettesben – suttogta egy apró bólintással, az én szívem pedig kihagyott egy ütemet.

Hirtelen nem is tudtam mit mondani, meg sem fordult a fejemben, hogy így is alakulhat még ez a hajnal. Értelemszerűnek gondoltam, hogy én összeszedem magam, felmegyek a szobánkba, és Minhyuk is ezt fogja tenni, ha végzett a tisztálkodással, de… Ebben a verzióban jobban tetszett. Csak arról álmodoztam, hogy megtapasztaljam milyen Hyunwoo „párjaként” létezni néhány órácskára, ez pedig megvalósulni látszott. Nem bírtam visszafojtani izgatott mosolyomat, ezt látva megsimogatta derekamat, majd saját magát is rendbe tette egy kicsit, amíg én felvettem a nadrágomat és a cipőmet. Minhyuk hanyagul lehajított ruhadarabjai között megkerestem a lakosztályunk belépőkártyáját, majd szavak nélkül távoztunk.

Teljes csendben, szorosan egymás mellett sétálva haladtunk az eggyel magasabban lévő emelet felé, a lépcsőfokok megtételekor kissé még megremegtek a lábaim a hihetetlenül kielégítő aktus után, így Hyunwoo karjába karolva lépkedtem tovább egészen az ajtóig. Milyen magas volt hozzám képest… Kicsit izgultam, hogy milyen lesz vele kettesben, de ha ettől eltekintettem, jó érzéssel töltött el már csak az is, ha félszemmel ránéztem.

- Menjünk zuhanyozni, picúr – kezdte is kigombolni ingét útban a fürdőszoba felé, én pedig akaratom ellenére is szégyenlősen pirultam el. Pedig már… Mindent látott, nem volt miért zavarban lennem. – Természetesen, csak ha te is szeretnéd – mosolygott rám lágy tekintettel, miután első kijelentésére nem válaszoltam semmit, csak lefagytam egy kicsit.

- Igen, szeretném – reagáltam meghívására végül kicsit akadozva, majd miután felzárkóztam mellé, együtt mentünk be a helyiségbe.

Arra már rájöttem, hogy ez az álompasi valószínűleg nem a szavak embere, de ettől talán csak még vonzóbb volt a szemeimben. Véletlen lenne, hogy Minhyuk szöges ellentéte? Meglehet, hogy nem. Most egyébként nem is volt szükség szavakra, a kellemes hangulatvilágításban teljesen egymásra fókuszálva szabadultunk meg a másik ruháitól, amikor pedig utoljára a felsőmből bújtatott ki, és valósággal csillogó szemekkel nézett rajtam végig, majdnem megállt a légzésem is. A következő pillanatban beszálltunk a zuhany alá, egymással szembe fordulva engedtem meg a meleg vizet, pironkodva sütöttem le szemeimet. Még… Tisztálkodnom kellett volna odalent, tekintve, hogy nem használtunk óvszert, de nem voltam biztos benne, hogy ezt a műveletet előtte kéne elvégeznem.

Another Him • (Monsta X ff.) 18+Donde viven las historias. Descúbrelo ahora