Az alku

1

Jeongin

Miért van az, hogy ha én nem ártok senkinek, nekem annál jobban ártanak?
Alig három hónapja kezdődött még az iskola, de máris kipécéztek. Pedig teljesen új, vagyok most kezdtem itt a kilencediket, még nem ismertem senkit, de ők megtaláltak.

Hogy ki is? Hát persze hogy a végzősök. Név szerint, Park Seonghwa, Kim Hongjoong és Choi San. És ha ők kinéznek maguknak akkor nincs menekvésed. Annyira utalom, hogy én vagyok a célpont, majd két hónapja. És még okot se adtam rá, hogy az legyek.

Szóval álltalában bujkálással töltöm a napom, bár ezt a barátaim nem nézik jó szemmel. Lee Felix, Kim Seungmin és Hwang Hyunjint, ők a legjobb barátaim, akik mindig ott vannak velem és bármibe segítenek. Kivéve ebbe, mert ugye ezellen ők se tudnak tenni semmit.

Talán egy kicsit már megszoktam, mármint az, hogy le buziznak (ami igaz), elbuktatnak a folyosón, kiverik a kezemből a könyveket, de azt nem, hogy megvernek.
Szerencsére nem szokott olyan súlyos lenni, de ez nem azt jelenti, hogy nem fáj. Nem egyszer sírt már a WC-ben és ennek köszönhetően már szinte mindenért sírok. Utálom, hogy érzékeny vagyok, de hát ez van...

Most is úgy indultam a suliba, hogy a lehető legrosszabbra számítottam. Vagyis, hogy megvernek. Mint általában mindig most is egy pulcsi és egy farmer volt rajtam.

Mielőtt béleltem volna az udvarra körül néztem, de sehol nem láttam az életem megkeserítőit, szóval gyorsan átmentem rajta. A nagy sárga épületnél is ezt csináltam, és mivel ott is tiszta volt a terep nyugodtan mentem fel az osztályba.
- Sziasztok - ültem le Felix mellé vagyis a helyemre.
- Hello - köszönt Felix, aki nagyban nyomkodta a telefonját, valami játékot játszott. Kész megszállott.
- Szia - köszönt egyszerre Hyunjin és Seungmin, aki az előbbinek az ölében ült. Ja, igen az nem mondtam, hogy Hyunjin és Seungmin egy pár. A nyáron jöttek össze, és azóta együtt vannak. Nagyon cukik együtt, meglehet zabálni őket. Főleg mikor cukiskodnak.
- Találkoztál Velük? - kérdezte Hyunjin mire megráztam a fejem. - Hál Istennek - monda, mire Seungmin bólogatott.
- Miért piszkálnak? Nem tudnak leszállni rólad? - kérdezte, de persze mindnyájan tudtuk, hogy nem.
- A lényeg, hogy ne találkozzak velük - mondtam.
- Hát igen, nem a legszebb látvány mikor a kék-lila foltos vagy - tette hozzá Felix, aki éppen megnyert egy kört.
- Nem is a legkellemesebb érzés - motyogtam
- Figyi, legvégső esetig csak év végéig kell eltűrned ezt, aztán el ballagnak soha a büdös életem nem látod őket - monda Seungmin.
- Igen, tudom, de ez még hat hónap, és annyit nem hiszem, hogy kibirok. Lehet nekem kéne elmennem - szomorodtam el, mire Felix mérgesen az asztalra csapott.
- Meg a büdös picsát!! - mondta, kicsit hangosabban a kelleténél.
- Én is nagyon örülök neked Felix, de kérlek máskor kicsit szebben köszönts - monda Kim tanárnő, hisz pont akkor lépett be.
- Elnézést tanárnő - monda Felix, majd felém fordult. - Nem fogsz az a három buzi miatt elmenni! Értve vagyok? - kérdezte, mire bólogattam.

Seungmin kiszállt Hyunjin öléből, majd mind a ketten előre fordultak. Megkezdődött az óra, ami nem is volt annyira rossz. Legelebb ilyenkor biztos nem bántanak.

A negyedik óra kezdetéig teljesen jól megvoltam, de aztán már nagyon kellet mosdóba mennem. Seungmin és Hyunjin elvoltam egymással szóval őket nem kérhettem meg hogy kísérjenek el. Felixel nézem, aki megint egy menetét játszott, és tudni illik, ilyenkor nem szabad őt zavarni.
- Elmegyek a mosdóba - mondam.
- Elkísérjünk? - kérdezte Seungmin, mire megráztam a fejem.
- Nem kell köszi - mondtam, majd kinézete a folyosóra és miután megbizonyosodtam róla, hogy nincsenek ott kiléptem és elindultam a mosdó felé.

Csak imádkozni tudtam, hogy nincsenek bent és ez szerencsére így is volt. A lehető leggyorsabban elvégeztem a dolgom, majd mentem ki, de mielőtt a teremthet értem volna megláttam őket. Megpróbáltam vissza menni a mosdóba, de San utána szólt.
-Ne bujkálj Jeongin - nevetett, majd megfogta a vállam és visszahúzott, így megláttam Hongjoongot és Seonghwat is. Király!
Tudtam, hogy nincs menekvés, mégis próbáltam kikerülni Seonghwat, de természetesen nem jött össze.
- Máris menni akarsz? - kérdezte - Pedig még nem is beszéltünk - nevetett.
- Nekem ennyi pont elég volt - mondtam és ismét megindultam, de most Seonghwa nem állított meg hanem hátra lökött.
Már felvoltam készülve az elesésre, de nem történt meg, helyette San „elkapott" és tovább lökött Hongjoongnak.