Jeongin
Kissé izgulok mi lesz, de örülök, hogy Chan itt alszik. Remélem semmi baj nem lesz.
- Érezd magad otthon - mosolyogtam Chanra.
- Igyekszem - nevetett, majd levette a cipőjét és a táskáját.
- Mit akarsz csinálni? - kérdeztem Chant. Kicsit kellemetlen ez az egész, hisz általában mindig azt csináljuk....
- Nekem mindegy - vonta meg a vállát. - A lényeg, hogy veled legyek - lépett közelebb, majd átkarolta a derekam és közelebb húzott magához. Orrát az enyémnek nyomta és úgy mosolygott rám.
- Akkor nézzünk tévét? - kérdeztem, mire bólintott.Chan leült a kanapéra, én pedig miután kiválasztottam a csatornát, beleültem az ölébe. Egyből derekamra vezette a kezét, majd kicsit később, egyikkel a hasamat kezdte simogatni. Jó érzés volt, szóval nem feszülten meg, szóval megnyugodtam.
- Nem vagy éhes? - kérdeztem, mikor már teljesen meguntam a képernyő bámulását.
- De - mondtam Chan, mire már álltam volna fel, de Chan nem engedett. - Ne menj - szorított még jobban.
- De akkor nem tudunk enni - mondtam, mire megrázta a fejét.
- Akkor ne együnk - nézett rám.Mosolyogva fordultam meg, így szemtől szembe kerültünk egymással. Két kezem közé fogtam az arcát, majd közelebb hajoltam hozzá és egy csókot adtam a szájára.
- Egész este veled leszek - adtam neki, még egy puszit, mire vonakodva, de elengedett.Úgy döntöttem, hogy valami egyszerű csinálok és a carbonarira esett a választásom.
Chan ott volt a konyhába legalább három méterre. Aranyos volt, hogy nem mozdult.Miközben jó alaposan össze kevertem a tésztát Chan a derekamra fogott és a hasam kezdte simogatni.
- Úgy viselkedsz mintha terhes lennék - nevettem. Nem tudom miért fogdossa állandóan a hasam.
- Bárcsak - mondta halkan. Mire meglepődtem.
- E-Ezt, hogy érted? - kérdeztem.
- Úgy a, hogy mondom - simogatta tovább.
- Szeretnél gyereket? - kérdeztem, mire bólintott.
- Tudom, hogy nem lehet, de akkor is szeretnék. Vagy örökbe fogadni vagy béranya - mondta. Ezen nagyon meglepődtem. Ezt még sose mondta.
- És a párod mit fog hozzá szólni? - kérdeztem.
- Nem tudom - mondta. Ez aranyos. Nem hittem volna, hogy Chan szeretem gyereket. De szurkolón neki. - Jeongin - szólított meg, mire ismét rá néztem. - Mit szólnál, ha örökbe fogadnák egy kisbabát? - kérdezte teljesen komolyan. A lélegzetem elállt, a pulzusom pedig megnőtt. Elengedtem a villát, ami beleesett a tésztába.Chan megfordított így teljesen rá tudtam nézni. Még mindig nem tudtam megszólalni, csak Chant néztem.
- Nem akartalak ennyire lesokkolni - mosolygott - De komolyan gondoltam - nézett rám. - Persze nem most - tette hozzá.Egy ideig, még csendben voltam, aztán lenyeltem a csomót, ami a torkomba volt és megszólaltam.
- Velem szeretnél gyereket? - kérdeztem, mire Chan bólintott - De hát mi...- kezdtem, de félbe szakított.
- Számomra ez már nem az alkuról szól. Nekem sokkal többet jelentesz, mint egy-egy éjszaka. És most már komolyan megakarlak védeni. Minden áron - nézett mélyen a szemembe.Kezem átvetettem Chan derekán és jó szorosan megöltem. Szemem könnyes volt, de pontosan nem tudtam, hogy mitől. Chan nem csinált semmit. Biztos ő is össze volt zavarodva pont, mint én.
- Fogalmam sincs mit mondjak - szipogtam.
- Az igazat - simította meg Chan a fejem.
- Egyelőre maradjunk a „számomra már nem csak az alulról szól" résznél - néztem a szemébe.
- Ahogy akarod - csókolt meg Chan, olyan hevesen amilyen hevesen csak tudott. Megvoltam lepődve, de persze egyből viszonoztam. Kezem a nyakába tettem, és úgy húztam közelebb magamhoz.
- Köszönöm - simított az arcomra.
- Én köszönöm - fogtam meg az arcát, és mosolyogva megsimítottam.- Remélem finom lett - tettem le a tálat.
- Ha te csinálod, akkor biztos - mosolygott. Néha annyira megőrjít. Miért tud ennyire zavarba hozni???
YOU ARE READING
Az alku
FanfictionJeongin egy aranyos kilencedikes, aki a légyenek se tudna ártani. De ennek ellenére mégis sokan piszkálják, és nem csak szavakkal. Jeonginnak egy idő után már nagyon elege van ebből de nem tud semmit tenni, így hát segítséget kér. Vagyis alkut köt...