Az alku

8

Jeongin

Kissé izgulok mi lesz, de örülök, hogy Chan itt alszik. Remélem semmi baj nem lesz.
- Érezd magad otthon - mosolyogtam Chanra.
- Igyekszem - nevetett, majd levette a cipőjét és a táskáját.
- Mit akarsz csinálni? - kérdeztem Chant. Kicsit kellemetlen ez az egész, hisz általában mindig azt csináljuk....
- Nekem mindegy - vonta meg a vállát. - A lényeg, hogy veled legyek - lépett közelebb, majd átkarolta a derekam és közelebb húzott magához. Orrát az enyémnek nyomta és úgy mosolygott rám.
- Akkor nézzünk tévét? - kérdeztem, mire bólintott.

Chan leült a kanapéra, én pedig miután kiválasztottam a csatornát, beleültem az ölébe. Egyből derekamra vezette a kezét, majd kicsit később, egyikkel a hasamat kezdte simogatni. Jó érzés volt, szóval nem feszülten meg, szóval megnyugodtam.

- Nem vagy éhes? - kérdeztem, mikor már teljesen meguntam a képernyő bámulását.
- De - mondtam Chan, mire már álltam volna fel, de Chan nem engedett. - Ne menj - szorított még jobban.
- De akkor nem tudunk enni - mondtam, mire megrázta a fejét.
- Akkor ne együnk - nézett rám.

Mosolyogva fordultam meg, így szemtől szembe kerültünk egymással. Két kezem közé fogtam az arcát, majd közelebb hajoltam hozzá és egy csókot adtam a szájára.
- Egész este veled leszek - adtam neki, még egy puszit, mire vonakodva, de elengedett.

Úgy döntöttem, hogy valami egyszerű csinálok és a carbonarira esett a választásom.
Chan ott volt a konyhába legalább három méterre. Aranyos volt, hogy nem mozdult.

Miközben jó alaposan össze kevertem a tésztát Chan a derekamra fogott és a hasam kezdte simogatni.
- Úgy viselkedsz mintha terhes lennék - nevettem. Nem tudom miért fogdossa állandóan a hasam.
- Bárcsak - mondta halkan. Mire meglepődtem.
- E-Ezt, hogy érted? - kérdeztem.
- Úgy a, hogy mondom - simogatta tovább.
- Szeretnél gyereket? - kérdeztem, mire bólintott.
- Tudom, hogy nem lehet, de akkor is szeretnék. Vagy örökbe fogadni vagy béranya - mondta. Ezen nagyon meglepődtem. Ezt még sose mondta.
- És a párod mit fog hozzá szólni? - kérdeztem.
- Nem tudom - mondta. Ez aranyos. Nem hittem volna, hogy Chan szeretem gyereket. De szurkolón neki. - Jeongin - szólított meg, mire ismét rá néztem. - Mit szólnál, ha örökbe fogadnák egy kisbabát? - kérdezte teljesen komolyan. A lélegzetem elállt, a pulzusom pedig megnőtt. Elengedtem a villát, ami beleesett a tésztába.

Chan megfordított így teljesen rá tudtam nézni. Még mindig nem tudtam megszólalni, csak Chant néztem.
- Nem akartalak ennyire lesokkolni - mosolygott - De komolyan gondoltam - nézett rám. - Persze nem most - tette hozzá.

Egy ideig, még csendben voltam, aztán lenyeltem a csomót, ami a torkomba volt és megszólaltam.
- Velem szeretnél gyereket? - kérdeztem, mire Chan bólintott - De hát mi...- kezdtem, de félbe szakított.
- Számomra ez már nem az alkuról szól. Nekem sokkal többet jelentesz, mint egy-egy éjszaka. És most már komolyan megakarlak védeni. Minden áron - nézett mélyen a szemembe.

Kezem átvetettem Chan derekán és jó szorosan megöltem. Szemem könnyes volt, de pontosan nem tudtam, hogy mitől. Chan nem csinált semmit. Biztos ő is össze volt zavarodva pont, mint én.
- Fogalmam sincs mit mondjak - szipogtam.
- Az igazat - simította meg Chan a fejem.
- Egyelőre maradjunk a „számomra már nem csak az alulról szól" résznél - néztem a szemébe.
- Ahogy akarod - csókolt meg Chan, olyan hevesen amilyen hevesen csak tudott. Megvoltam lepődve, de persze egyből viszonoztam. Kezem a nyakába tettem, és úgy húztam közelebb magamhoz.
- Köszönöm - simított az arcomra.
- Én köszönöm - fogtam meg az arcát, és mosolyogva megsimítottam.

- Remélem finom lett - tettem le a tálat.
- Ha te csinálod, akkor biztos - mosolygott. Néha annyira megőrjít. Miért tud ennyire zavarba hozni???