honey -lewis h.

h a r m a d i k

Az első pofon akkor ért, amikor Lewis kórterme előtt Dr. Lavigne nem egyedül várt rám. Mély eszmecserét folytatott Anthony, Carmen és Linda hármasával, amivel őszintén nem lett volna semmi probléma, hiszen ők az aggódó szülők és nekik van a legnagyobb joguk ahhoz, hogy elsőként láthassák a fiúkat. De képtelen voltam megérteni, hogy Cassandra miért csüng olyan szorosan Anthony balján, hiszen neki semmi keresnivalója sem volt itt. Ő csak egy igen távoli barátnak felcímkézett nő volt, akit senki sem látott szívesen. Legfőképpen én nem, éppen ezért, tőlük tisztes távolságra parancsoltam megálljt lábaimnak. Zavarosan járattam rajtuk szemeimet, miközben igyekeztem minden létező sós cseppet eltüntetni arcomról. Kiváncsi voltam, hogy vajon miről folytathatnak beszélgetést, de egyszerűen képtelen voltam melléjük sétálni. Számat belülről rágcsálva mértem ismét végig Cassandrát, akinek ittléte még mindig rejtély volt a számomra és hatalmas kérdőjelt okozott.

Ma is, mint általában mindig, csodálatosan festett. Szőke hajkoronáját egy szoros copfba fogta össze tarkójánál. Arcát leheletnyi smink fedte, s tette a lehetetlennél is szebbé. Ízlésesen összeválogatott, valószínűleg drágábbnál drágább ruhák takarták a kiváncsi szemek elől az igazságtalanul tökéletes testét. Csak egy pillanatra néztem le a saját ruházatomra, s egyből el is könyvelhettem, hogy egy ázott kutya is jobban fest nálam, nem méghogy ő. Azt hittem, hogy ez a nő képtelen az érzésekre, most mégis könnyeket véltem felfedezni barna szemeiben, amelyek nekem egyből a legrosszabbat jutatták az eszembe.

— Á, Miss Frewen is megérkezett! - Dr. Lavigne hatalmas mosolyra húzva ajkait üdvözölt, amint újra mozgásra bírtam lábaimat, és csatlakoztam hozzájuk. Halványan elmosolyodva bólintottam felé.

— Ugye nem rám vártatok? - zavartan tűrtem fülem mögé egy teljesen elázott tincset, miközben végignéztem rajtuk. — Voltatok már bent nála? - bárhogy is igyekeztem néhány könnycsepp még így is utat tört magának. Carmen fátyolos, ám boldogságtól fénylő szemekkel nézett rám, majd jobb kezével arcom felé nyúlva próbálta eltüntetni az arcom két oldalán csordogáló cseppeket.

— Nyugodj meg, kicsim - a nő közelebb lépett hozzám és úgy folytatta előbb elkezdett tevékenységét. Alsó ajkamba harapva kezdtem szaporán bólogatni. Vettem egy mély levegőt, amit aztán szaggatottan ki is fújtam, így igyekezve megnyugtatni saját magamat. — Cassandra volt bent nála, amikor magához tért - Carmen vetett egy nem túl szép pillantást az említett felé, majd ismét rám nézett és folytatta. — Azonnal szólt a doktor úrnak, aki elvégezte a rutin vizsgálatokat és értesített minket is. Minden a legnagyobb rendben van kis szívem, de nem láthat így. Vedd elő a legszebb mosolyodat.

— Ne haragudjatok - fújtam ki egy újabb adag levegőt.

— Melody, nincs okod a bocsánatkérésre - Linda a felkaromat simogatva mosolyogva csóválta meg fejét.

— Ha úgy érzik, akkor esetleg be is mehetnénk az úrhoz. Igen türelmetlen - rémisztően egyszerre bólintottunk, jelezve Dr. Lavigne felé szándékainkat, aki az ajtóhoz lépve intett, miszerint kövessük.

Az idegsebész lenyomta a LED lámpák fénye alatt megcsillanó fém kilincset, majd hanyagul belökve az ajtót lépte át a küszöböt. Őt követte Cassandra, akinek a jelenléte még mindig nem volt tiszta a számomra és nem is nagyon értettem, hogy ő milyen okból is szándékozik velünk tartani. A szőke nő nyomában szorosan Anthony lépett be, Linda kezét fogva, ezzel őt is maga után húzva. Csak én és Carmen ácsorogtunk a nyitott ajtó előtt, miközben hallgattuk ahogy Lewis üdvözli a már bent lévőket.

Hasonló fájdalmakat eltűnt át. Voltak esték, amelyeket alvás helyett képek, vagy régi video felvételek nézegetésével töltöttünk, miközben egymásnak meséltük el egy-egy adott fotólapnak a történetét. Igyekeztünk enyhíteni az űrt, melyet Lewis hiánya okozott. Carm volt az egyik legnagyobb támaszom, aki az anyámat megszégyenítő módon gondoskodott rólam, miközben neki is éppoly fájdalmai voltak, ha nem nagyobbak, mint nekem. Ha néha soknak is tartottam a nő jelenlétet, csak hálás lehetettem neki. Carmen és Danny nélkül valószínűleg nem ilyen állapotban állnék most a küszöb előtt, a viszontlátásra várva.