Rossz döntés/Javítás alatt

9. Fejezet

Hétfő

Egy új hét, új kezdet. Ezen a héten itt, Barcelonában lesz a nagydíj, részben ezért is jöttünk már egyenesen ide. Georgnak megint sűrűek lesznek a napjai, és nekem is lesz munkám, de legalább együtt leszünk. Sofival azóta nem beszéltem, hogy megtörtént köztünk szerintem az egyik legkínosabb momentum a recepciónál. Tulajdonképpen nem is vágytam a társaságára, jó volt így.

Jelenleg eljöttem a közeli reggelizőbe, George már korán lelépett azt mondta dolga van én pedig lusta voltam magamnak kaját csinálni így elsétáltam erre a közeli, barátságos kis helyre. Ahogy helyet foglaltam az egyik nyugis asztalnál, megcsörrent a telefonom. Apa volt az.

-Szia kicsim!-szólalt bele a készülékbe.

-Szia apa! Mi újság veled? Minden rendben a cégekkel?-kérdeztem miközben nyugodtan szürcsölgettem a kávémat. Apa egy nagyon-nagyon sikeres üzletember. Sok jól menő cége van. Egész életemben megvolt mindenem, illetve apa imádja a Forma 1-et. Van részvénye a McLarenben és a Williamsben is.

-Igen minden rendben van. Az esküvőről szeretnék veled beszélni-hangja komolyan csengett.

-Már majdnem minden készen áll, már csak a vacsora utolsó fogásai hiányoznak.- dicsekedtem, hisz az életemet az elmúlt egy évben az esküvő szervezése töltötte ki a munkám mellett.

-Nagyon örülök-hallottam a hangján, hogy elmosolyodik-Szóljak Mártának, hogy segítsen vagy megoldod a fogásokat?-kérdezte.

-Köszi, de ezt is megoldom-mondtam. Még egy kicsit cseverésztünk a szürke hétköznapokról, majd letettük a készüléket. A telefonom eltettem a zsebembe, majd nyugodtan megreggeliztem.

Éppen hazafelé sétáltam amikor megcsörrent a telefonom.

-Szia Maddi!-szólalt bele mosolyogva Riley.

-Szia!

-Hogy vagy?-kérdezte.

- Most már jól, képzeld rendeztük a dolgokat Georgal! Annyira örülök neki, hogy végül minden jól sült el-áradozok.

-Melyik nap érkeztek?-váltottam témát.

-Ma délután indul a gép, este vacsorázzunk együtt! Egy géppel megyünk Maxel és Daniellel. Carlos már ott van?-kérdezte hirtelen, mire lefagytam.

-Nem tudom, nem beszéltem vele tegnap óta!-szólaltam meg pár perc hallgatás után.

-Szerintem ő is ma érkezik, biztos akar a családjával időt tölteni! Hazai közönség-indokolja meg.

-Igen, ebben én is biztos vagyok! Melyik étterembe akarsz menni?-váltottam ismét témát.

-Válassz egyet! Te ismered a várost!-ezzel nagyon megkönnyítette a dolgomat.

-Rendicsek! Akkor tali este!-köszöntem el, majd kinyomtam a hívást. Ezután szóltam Georgenak, hogy készüljön fel a ma estére, majd felgyalogoltam a lakásomhoz.

A nap hátralevő része gyorsan elrepült és már azon kaptam magam, hogy készülök a vacsorához. Szerettem volna egyszerűen, de nagyszerűen kinézni. A szekrényemben találtam egy csodaszép hosszú, babarózsaszín spagettipántos ruhát ami azonnal megtetszett amint kikaptam a szekrényből. A sminkem is visszafogott volt, úgy ahogyan a hajam is. A kezemen rajta volt a kedvenc fehér karkötőm és a jegygyűrűm.

-Csodaszép vagy!-dicsért meg amint kiléptünk a lakásból.

-Köszönöm, édes!-fordultam felé, majd egy gyors puszit adtam a szájára.

Az étterembe érve szinte azonnal kiszúrtam a barátnőmet és a párját, mellette a testvérét és a párját mellettük pedig Danielt, egyedül.

-Sziasztok!-köszönt széles mosollyal George mikor közelebb értünk a társasághoz.

-Sziasztok-köszöntek vissza. Ezután helyet foglaltunk az asztalnál, szerencsétlenségemre pont Daniellel szemben huppantam le ami azért felidézte bennem a csókunk pillanatát. A fenébe.

-Hogy vagytok? Hogy áll az esküvő?-kérdezte Charles, amolyan beszéd indítóként.

-Köszönjük szépen megvagyunk. Az esküvőnek pedig már csak az utolsó részletei hiányoznak-válaszolt kettőnk nevében is George.

-Az jó-pillantott rám Daniel amit George egyből észre is vett így gyorsan elkaptam a tekintetem és Rileyhoz fordultam.

-Ti hogy vagytok?-szegeztem a másik párnak a kérdést.

-Jól köszönjük-válaszolt a barátnőm. Az idő haladtával a társalgás egyre kínosabb lett a számomra, ugyanis Daniel végig engem figyelt. Szinte égett a bőrömön a tekintete, és azt is tudtam, hogy George is észre vette már.

A vacsora végeztével mi voltunk az elsők akik felálltak az asztaltól. Mindenkihez oda hajoltam és egy öleléssel, és vagy arcra puszival elköszöntem tőlük, de mikor Danielhez értem volna George megragadta a karom és egy utolsó köszönés után húzni kezdett magával.

-Sziasztok-motyogtam, de mikor újra észnél voltam már a kocsiban ültünk.

-Mért rohantál ennyire?-szólaltam meg a kisebb sokk után. Sejtettem a választ, de attól még hallani akartam a szájából.

-Az a majom Daniel folyton téged bámult-jelentette ki féltékeny hangnemben, majd beindította a kocsi motorját.

-Na mi az féltékeny vagy?-mosolyodtam el.

-Van mire-válaszolt röviden, miközben gyengéden belemarkolt a combomba.

▶️▶️▶️▶️▶️▶️▶️▶️▶️▶️▶️▶️▶️▶️▶️▶️▶️