Tilosban játszunk

344 33 2
                                    

Kapcsolatban lenni egy olyan emberrel, akit szeretsz, de nem szerelemből, csak azért mert akivel együtt akarsz lenni, nem lehetsz, mert megtiltják és a másiknak csak egy játék vagy?

Lehet nincsenek igaz érzelmek, de vágytok a másikra és ezért inkább tilosban játszatok, akár csak Harry és Louis.

Harry szemszöge:

Éjszakák, mikor végre a barátnőink eltűnnek a láthatárból és mi játszhatunk, tilosban.

Nem vagyok szerelmes Louisba és Ő sem belém, csak hatalmas a vágyunk, amit csak a másik tud csillapítani.

- Ah Herrieh. Olyan jó benned lenni. - nyögte a nyakamba, majd jóval gyorsabb tempóra váltott.

Imádom, ha átveszi a testem felett az irányítást és uralkodik felettem. Erre másnál nem lenne lehetőségem, főleg nem Kendallnál, de ez van, vele kell lennem. Amivel azon kívül, hogy nem vagyok bele szerelmes, semmi probléma nincs.

Tudom, hogy nem szép, hogy megcsalom, mikor Ő odáig meg vissza van értem, de nem tudok vele mit tenni, szükségem van Louis uralkodására, az érzelmek nélküli sexre.

A nyakamat csókolgatta és egy két helyen meg is szívta, de nem tudtam neki szólni hogy ne nagyon erősen, mert az agyamat elborította a vágy. Mikor megunta a csókolgatást, adott nekem egy szép nyakláncot, azaz a kezét. Imádom ha fojtogatnak sex közben, és Louis pontosan tudja, hogy mennyire szorítsa meg a nyakam, hogy még tudjam élvezni.

Ez adta meg az utolsó löketeket és elélveztem, nem sokkal később követett Louis is.

Miután rendeződött a légzésünk lefürödtünk külön, majd egy kis vacsora után kikísértem Louis-t és mentem aludni.

Nem mondom, hogy elégedett vagyok a helyzettel, mert nem, de nem tudok mit csinálni. Sem Kendallba, sem Louisba nem vagyok szerelmes, de mindegyikőjükkel lefekszem. Megcsalom Kendallt, Louval meg játszom. Néha gusztustalannak érzem magam, de míg ilyen világot élünk, Simon a menedzserünk és nem szeretek bele Lou-ba vagy a barátnőmbe, nem tudok mit csinálni, csak ezt, hogy nekem jó legyen.

Reggel már Kendall mellettem volt és én öleltem. Apró puszikkal halmozta az arcom, hogy kelljek fel és bevallom semmi kedvem nem volt hozzá.

- Jó reggelt cicám. - köszöntem neki nagynehezen egy csók kíséretében

- Jó reggelt édesem. - hányni tudnék a becenevektől, de nem teszem szóvá, eltűröm - Ma dupla randira megyünk.

- Micsoda? Kikkel?

- Elenorral és Louissal.

- Tessék?! - gondolom mondanom sem kell, hogy mennyire meglepődtem, sőt még a nyálamat is sikerült félrenyelni - Ööö, oké. Mikor megyünk?

- 6-kor. - jó, szuper, addig még van bőven időm rendbe szedni magam.

Már itt állunk kézen-fogva az étterem előtt és várjuk Louisékat, akik néhány percen belül meg is érkeznek. Egy ölelés után bementünk és elfoglaltuk az asztalunkat, majd elkezdődött az este, amikor minden megváltozott...

Louis szemszöge:

Miért fáj, mással látni, mikor én is mással vagyok? Miért ilyen rossz, mikor azt szereted, akit nem kéne? Miért Kendall kezét fogja és miért nem az enyémet? Miért nem szeret?

Az érzelmeimmel küszködve léptem be az étterem ajtaján, majd elfoglaltuk az asztalunkat. Megrendeltük a vacsoránkat, majd elkezdtünk beszélgetni. Mivel nem ez az elő alkalom, ilyen dupla randira, így nem volt kínos csend meg semmi. Nagyon kellemesen elbeszélgettünk és még az érzelmeimet is sikerült félre rakni egy kicsit, de a vágyamat Harry iránt nem, főleg mikor megnyalta a száját. Tudom, hogy nem szerelmes belém, de attól még a testét tudom irányítani, amit piszkosul ki is szoktam használni, akár csak most, mikor kiléptem a cipőmből és az ágyékára raktam a lábam, majd így kezdtem el odalent masszírozni, s közben az arcát figyeltem. Hatalmasat nyelt, de közben próbált a beszélgetésre koncentrálni.

- Meghoztam a rendeléseket. – mondta a pincér, majd kiosztotta a vacsikat és elkezdtünk enni.

Jobbnak láttam nem zaklatni evés közben, így visszavettem a cipőmet, majd tovább hallgattam a beszélgetést.

- Nemsokára összeköltözünk Harryvel. – válaszolt Kendall Elenor kérdésére, mire nekem bent rekedt a levegőm

- Wow, gratulálok. És mikor várható? – kérdezte El

- Hát, a nyaralás utánra beszéltük. Ugye maci? – nyávogott Kendall, s megcsókolta Harry-t

Nekem itt telt be a pohár, beszaladtam a mosdóba és próbáltam minél nagyobbakat lélegezni, hogy ne kezdjek el sírni.

Nem vagyok egy érzelmes típus, de Harry kihozta belőlem és sajnos nem tudok velük mit kezdeni. Beleszerettem Harry-be amit kurvára nem szabadott volna, mert neki ez csak egy játék, ugyan úgy, ahogy nekem volt még mikor elkezdtük.

Kinyílt az ajtó és belépett rajta Ő, amint megláttam az ajtónak toltam és elkezdtem csókolni. Bezártam mögöttünk az ajtót, majd felkaptam az ölembe és a mosdókagylóra ültettem. Csak néztem a smaragd szemeibe, amik kezdtek elsötétedni, majd az ajkaira néztem, amik a nyálamtól csillogtak. Egyre nagyobb lett bennem a vágy és hevesen csókolni kezdtem. Az ujjait a hajamba fúrta, majd a növekvő tincseimmel kezdett el játszani.

Szükségem van rá, ha a szívét nem tudja nekem adni, akkor legalább a testét had kapjam meg egy kis időre, újra.

- Ah, Louh. – nyögött, mikor nekilöktem a csípőmet – Ugye tudod, hogy tilosban játszunk?

- Igen, de nem érdekel, mert... - majdnem kimondtam, hogy 'mert szeretlek', de időben álljt parancsoltam a nyelvemnek

- Mert? – kérdezte és tudtam innen már nincs menekvés. Ismer, és ezt nem tudnám semmivel sem kimagyarázni. Feladtam a titkolózást, ideje, hogy megtudja

- A kurva életbe...

- Louis, mondjad már.

- Jó baszdmeg, szeretlek. Nem tudok vele mit csinálni. Már nem csak a vágyaim kielégítése miatt megyek át hozzád, vagy hívlak át, egyszerűen csak Veled akarok lenni. Beléd szerettem Harry, kibaszott, Styles.

Larry Stylinson // one-shotsحيث تعيش القصص. اكتشف الآن