Bucky/Sebastian Stan oneshotok,sztorik [HUN]

Kézfogás

  Éppen egy megbeszélésen voltunk a többiekkel, ahol Bucky ideges volt, annak ellenére, hogy csak ott ült és ott sem kellett lennie a küldetéseken. Ötlet híján nem tudtam, hogy a többiek ezt vajon észrevették-e vagy sem, felkeltem a helyemről és átültem hátha jobb lesz; Bucky egy tollal próbálta levezetni a feszültséget. Sikertelenül. Aztán a lábát pattogtatta mint minden normális ember ha vár az orvosra; ezzel Tonyt bosszantotta fel.
  Még annak ellenére is folytatta, hogy megfogtam a kezét. Elmondtam neki az ötletemet, miszerint ha én felkelek, ő is jön utánam. Ez öt percen belül megtörtént egyébként. Annak ellenére, hogy nem mondott semmit, mégis mindent elmondott. Láttam a szemében azt, hogy most neméppen van jó kedvében és csak minimális humán kontaktusra vágyik mint egy kézfogás, vagy amikor összesúrlódik a láb az asztal alatt. Vagy ha olyan napja volt, akkor kijött a szobából és rajtam kívül két személyhez volt hajlandó beszélni. De nem ma. Mindketten felültünk a kanapéra, úgy ahogy neki jólesett, aztán mégis én voltam az, aki egy idő után átfordult. Addig is, ahogy  az ujjaival köröcskéket rajzolt a lábamra; az ujjai az eltelt idő miatt voltak annyira kemények. Ó, azok a mozdulatok, akárcsak a zuhanó madártollak. Könnyűek és törékenyek.

-Vissza tudnál fordulni?
-Nem.
-Nem akarlak megbántani, főleg úgy, hogy te vagy az egyetlen aki jobban törődik velem mint Natasha és Steve együttvéve.
-Úgy gondolod?
-Nem. Érzem. Steve nem jön fel mindig úgy ahogyan Nat, de mindketten megkérdezik, hogy minden oké. Mégis hogyan lehetne, amikor még mindig szopok a kibaszott Hydra miatt, ők pedig részben, féligmeddig már túltették magukat rajta? Mióta meg itt vagy, mindig a közeledben kötök ki
-Örülsz annak... Vagy legalabb nem félsz annyira tőle?
-N-nem tudom.
-Van időd Buck --felkeltem, hogy teát csináljak kettőnknek. Ő abban a pillanatban teljesen máshol volt, mint ahol lennie kellett volna-- kérsz teát?

  Nem válaszolt, csak a távolba nézett üresen és tudtam, hogy nem fog válaszolni.

Mindeközben a meetingen Sam észrevette, hogy ketten hiányoznak, így jelzett a kapitánynak, aki Natashával együtt elhagyta a gyűlést. Hamarosan megtalálták őket a félhomály borította konyhában, ahol kézenfogva, csendben iszogatták a teát. Steve kiemelte azt a pontot, miszerint Yen Bucky fém karját fogja, merthogy mégis vannak érzékek abban a kézben is. Mindketten jobbnak látták, ha ma békén hagyják Buckyt.

-A kérdés az, hogy vajon Yen realizalta-e, hogy szerelmes lett belé?
-Neem. A kérdés a rossz. Vajon Bucky realizálta-e.

  A félig sötét konyhában ülni mikozben apró köröket rajzolgattam a kezére... Jobban értékeltem ezeket a csendes perceket mint egy partin jelen lenni. Nem is beszéltünk sokat, nem is volt zene, csak csend és minimális kontaktustól az összekuckózásig egy félhomályban lévő nappaliban. Talán nagyon halkan némi zene a háborúk előtti időkből vagy a kettő közt. Néha Bucky rámnézett; az se tartott túl sokáig. Szeme még mindig szomorúságtól csillogott, hiába láttam, hogy köszöni azt, hogy ott vagyok vele amikor van jobb dolgom is. Lett volna, de az nem lett volna olyan nyugalmas és mégis izgalmas mint lassan realizálni azt, hogy a férfi előttem különösebb erőlködés nélkül belopta magát a szívembe.
Vajon tudja ezt? Vajon érdekli ez, nem tekintve arra, hogy mit tett és mit nem? Vajon tudja miért találja magát mindig a közelemben?
  Végül már nem is ittam teát, ahogy ő, csak a szabad kezére rajzolgattam a kis köröcskéket. Ő mindaddig húzódott közelebb amíg felkelt és átült mellém, hogy a fejét a vállamon pihentesse, szabadon hagyva kezeit számomra. Tudtam, hogy szereti, még akkor is ha nem említette. Tudtam, hogy értékelnem és becsülnöm kell a pillanatot, mert nem olyan személyiség aki könnyen megnyílik és hagyja magát, bízik másokban. Régen talán, de ma már nem.
  Két kanna tea után a nappaliban kuckóztunk be egy takaró alatt, megint ő várt rám; miután a fejét kényelmes pozícióba helyezte, akárcsak a teste többi részét. Annyira jól esett neki a félhomály, a melegség amit nem engedett ki s takaró, hogy ott helyben elaludt. Percekkel később én is, mert nem tudtam mikor lesz ilyenre alkalom legközelebb. Ezt pedig mégjobban becsültem. Nemcsak a pillanatot, a perceket és órákat, hanem az egészet. A helyet, a társaságot, az időt.

Mindeközben a meetinget Fury feloszlatta amikor észrevette, hogy a csapat jelentős része; Yen, Bucky, Nat és Steve hiányzik és a többiek sem tudnak már rendesen koncentrálni. Kapitány és a Fekete özvegy felmentek, hogy ellenőrizzék a helyzetet; Bucky és Yen teljesen összegabalyodva aludtak; Natasha lőtt is egy képet.

-Azt vágod, hogy Bucky ezt nem fogja annyiban hagyni ha kiderül?
-Persze. Mit gondolsz, miért csináltam?

  Mikor felkeltem ebédidő volt, így megkérdeztem, hogy le akar-e jönni enni miután megköszönte, hogy vele voltam. Meglepetésemre lejött, éppen elég közel hozzám, hogy megfogja a kezemet néminemű komfortért. Jómagam pedig éppen emiatt voltam ideges, mert mi van ha valki észreveszi. Neki viszon más tervei voltak, így egy ideig még ő is beszállt a viccelődésbe, viszont ez sem tartott túl sokáig; ismét elkezdte a lábát pattogtatni. Láttam ahogyan próbálja a legjobbat, de így is alig volt energiája szocializálódni. Finoman oldalba böktem majd a lakrészem irányába pillantottam. Ő bólintott; mindketten felálltunk és távoztunk, hogy a konyhában főzzek egy kanna teát. Aztán pedig, a kanapén helyezkedtünk el egy meleg takaró alatt. Én esküdni mernék, hogy néha szánt szándékkal bújik, amit igazából nem is bánok semennyire sem.

-Mondasz valamit? Csak hogy a hangodat halljam?

Valami teljesen véletlenszerű meseszerűséget, talán azokat a meséket amiket anyám és a nagyanyám mondott, amikor kicsi voltam. Aztán minden mást amikor kicsi voltam és nem tudtam ennyi mindent a világról mint most. Néha visszamormogott valamit, néha nevetett is a hülyeségen amit csináltam, egészen addig amíg kiesett a fókuszból és el nem aludt.
  Így mozdulni sem tudtam amikor Steve feljött és látott minket a kanapémon. Arca egy finom mosolyra húzódott amikor meglátta a békésen szunyókáló Buckyt. Egy kicsi füzetbe firkantott vaalmit es azon keresztül bonyolítottuk le a kommunikációt.

-Vajon tudja, hogy amúgy igenis vannak érzéseim felé? Vajon rájött már miért találja magát a közelemben? Tudja, hogy én mennyire...? Szeret engem egyáltalán?
-Biztos vagyok benne. Látnod kellene hogyan néz rád. Csak nem tudja hogyan kellene kifejezni mindezt annyi év szenvedés után. Szerintem csak időt kell neki adni.
-Épp ez az.
-Hagyd, hogy ő tegye meg az első lépést.

  Mindeközbe Bucky be nem tudta fogni a száját mennyire szereti a nőt eshogy nem tudja a nő szereti-e őt. Steve megnyugtatta, hogy igen, a nő is szereti őt, csak arra vár, hogy megmozduljon, aztán azokról az időkről beszéltek amikor még semmi olyan gond nem volt.