Sophia Stark (akinek az apja szereti csak nem tud vele lenni) élete BEFEJEZETT

Úgyis jó vége lesz, nem?

Telt az idő. Nem beszéltem se Lily-vel, se senkivel New York-ból. Még anyával se. Felhívott a szülinapomon, de még akkor se voltam hajlandó felvenni. 

Csak a sulira koncentráltam, letettem a vizsgákat és eljött a nyár. Így még unalamasabb lett az élet Londonban. Aztán eszembe jutott valami, apám lánya vagyok. Vettem egy garázst nem messze a lakásomtól és miután össze-vissza pakolásztam belenéztem a tükörbe. Mintha apa ott állt volna mögöttem büszke tekintettel, hogy ,,Igen, tényleg az én lányom, bármire képes amit csak akar!".

Most nagy szavakba jöhet a következő pár évem.

Egész nyáron a ,,laboromban" ültem és kitaláltam, megterveztem, megalkottam. Befejeztem a teleportáló gépet és eladtam apa cégén bellül. Lediplomáztam és utána beálltam főnökként a Stark Indrustries-hoz. Feljebb vittem a cég színvonalát, rengeteget adományoztunk és én magam is részt vettem egyéb jótékonysági eseményeken. Egyszer tartottam egy szünetet és átadtam a stafétát anyának mikor elutaztam Afrikába és házakat építettem a családoknak és 1-2 új iskolához is hozzájárultam. Közben anya még sikeresebbé tette a céget, hogy az új találmányokat eladta más cégeknek és azokat is csak olyan célból, hogy segítse az emberiséget. Például a teleportáló gépet csak étel és víz átszállítására használták a nélkülözőknek.

Felépítettem több épületet is az Államokban és mindenhol fejlesztői munkát vállalnak az emberek. Majd később beszálltam az orvostudományba is. Tovább fejlesztethettük a gerincbetegeket, hogy tudjanak járni, mint ahogyan sikerült nekem is. 

Egy baj volt ezzel a dologgal, mivel Peter is benne volt az enyémnek a fejlesztésében így felkerestem. Életem egyik legrosszabb döntése volt. Először meg kellett keresnem hol is lakik, ami már nehéz volt, mert elköltözött az ország másik felébe, hogy véletlenül se legyen ott ahol élt. De a legnehezebb már akkor történt amikor az ajtaja előtt álltam.

-Szia.-mosolyogtam rá.

-Szia.-lepődött meg.-Gyere be!-engedett be.-Kávét? Teát?

-Nem, köszönöm. Igazából nem csak úgy meglátogatlak. Meg akartam valamit beszélni veled.

-Gondoltam. Ülj csak le.-mutattott a kanapéra.

-Köszi.-ültem le.-Tudod, hogy most a Stark Indrustries belépett az orvoslásba is a közös munkánknak hála. 

-És azt akarod, hogy ne szóljak semmit arról, hogy segítettem a munkába.

-Nem, szeretném, hogy benne legyél a projektbe. Járhatnál az eseményekre és segíthetnél a fejlesztésbe. 

-Kedves ajánlat, de csak most indul a cégem. Még ott kell lennem főnökként, nem érnék rá erre. 

-Akkor csak ha a nevedet rakom bele a projektbe? Mert gondolom társulni nem szeretnél a történtek után.

-Nem akarsz kihagyni belőle, igaz?-mosolygott.

-Te segítettél abba, hogy most itt lehessek, persze, hogy szeretném, hogy elismerje az egész világ a munkádat.

-Nem szeretnék részt venni a cégedben, ha szeretnéd dobd be a nevem, nem fogok pénzt követelni.

-Oké, köszönöm, hogy megbeszélhettem veled ezt a kérdést. Szurkolok a cégednek.-mosolyogtam miközben felálltam.

-Én pedig gratulálok a tiedhez. Apukád méltó utódra lelt.-nyitotta ki nekem az ajtót.-Jó volt látni.

-Téged is.-léptem le. 

És, hogy miért volt ez életem legrosszabb döntése? Ez csak 2 év után esett le, mert amikor épp az irodámban ültem csörgött az aszisztensem a telefonon.