Sophia Stark (akinek az apja szereti csak nem tud vele lenni) élete BEFEJEZETT

Visszatérés az élők földjére

A nyakába kapaszkodtam és a dereka köré fontam a lábam, ő magához szorított és én a vállába nyomtam a fejem. Ő koncentrált arra, hogy ne ejtsen el, de én csak az illatát szívtam magamba. Egészen csak egy pillanatig voltunk így, mert aztán megpillantottam a talajt és elsötétült minden.

Hirtelen kinyílt a szemem és visszakerültem arra a borzalmas bolygóra. Mindenki értetlenül néett körbe, mint én, de megpillantottam Peter-t. Azonnal odarohantam hozzá és megöleltem. Amint felfogta mi van ő is visszaölelt és magához szorított minél jobban.

-Azt hittem meghaltál.-súgta a nyakamba.

-De itt vagyunk.-elengedtem egy pillanatra és adtam neki egy csókot.

-Hey, Stark lány és Pókfiú.-hagytuk abba.-Szükségük van ránk. Eltelt 5 év és indul a végső csata.-szólt Dr. Strange és rajzolt egy világító kört a levegőbe. Láttam a darabokra hullott bázist és a romokat körülötte. Peter-rel egymásra néztünk, én átöleltem és kilőtt egy hálót. Átmentünk a kapun és ott állt mindenki. Az összes Bosszúálló.

-Sophie, szerintem jobb ha ebből kimaradsz.-nézett rám félelemmel a szemében.

-Ígérem, nem megyek direkt a baj közelébe.-mosolyogtam és a fejének döntöttem az enyémet.

-Vigyázz magadra!-súgta.

-Fogok.-adtam neki egy rövid csókot és ,,elrepült". Meg sem vártam, hogy egymásnak rohanjanak, de én arrébb mentem amennyire csak tudtam és még egy utolsó pillantást vetettem Peter-re.

Egészen egy pillanatig nem is voltam része a csatának amíg valami fura lény rám nem támadt. Szétlőttem a pisztolyommal így megúsztam, de így már nem tűnt biztonságosnak szóval elindultam a csata közepébe. Ne kérdezzétek a logikát, csak annyi történt, hogy megláttam apát. Rohantam felé.

Épp leütött egy lényt és rögtön a karjaiba futottam.

-Szia Kicsim!-szorított magához.

-Szia apa!

-Nem kéne itt lenned. De így nem küldelek el.-nyomott valamit a hátamra.-Olyan lesz, mint Sam bácsié, oké? Csak maradj a levegőbe!-nyítódott ki valami szárny szerűség. Illett a szettemhez szóval nagyon menőn nézhettem ki. Adtam egy puszit apának és felszálltam. Elővettem a fegyvereimet és lövöldözni kezdtem a furcsa űrlényeket.

-Te mit művelsz?-szólt közbe Peter.

-Harcolok. Minek tűnik?

-Apukád látott már?

-Ő adta a szárnyakat. Jól megöregedett.

-Tudod, csak rajtunk nem fog 5 év.-mosolygott és visszatért a csatához.

Sokáig csak ugyanúgy zajlott a csata. Öldököltünk, de egyszer csak a fenti fegyverek amik minket lőttek az elején azok most az égre szegeződtek. Egy világító fény csík repült egyenesen felé. Belerepült majd felrobbantotta, ezek után láttuk csak meg, hogy egy rövid hajú nő volt az. A többiek úgy tűnt felismerték szóval nem nagyon törődtem vele. Majd észrevettem Thanos-t ahogy mindenki le akarja venni a kesztyűkét, szóval én sem maradtam ki a buliból. Megragadtam a kesztyűt és húztam felfelé. Ezzel csak annyit értem el, hogy megfogta a lábam és elhajított. Bevágtam a fejem, de nem túl durván szóval szimplán felkeltem és arrébb mentem. Majd csak arra lettem figyelmes, hogy apa feltartja kezét rajta a kövekkel.

,,Én vagyok Vasember."-kimondta és csettintett egyet.

Thanos serege porladni kezdett és velük együtt ő is. Majd apa összesett és a romoknak dőlve üldögélt. Anya és Peter előbb értek oda, mint én és láttam a könnyeket az arcukon. Odarohantam és letérdeltem mellé.