Kezdődött New Yorkban ~ Befejezett

3. fejezet

A furgon pillanatokon belül lekanyarodott a Harmadik sugárútra, és nyolcsávos, forgalmas úton próbált minél gyorsabban haladni.

A barátnője intett, hogy a kérdések özönével még várjanak, amíg biztonságos helyre nem érkeznek, így néma csendben telt el a következő néhány perc, amíg a Ford Transit megállt egy sarki háromemeletes, lapos tetejű, téglavörös épület mellett, melynek a tűzlépcsője a sugárútra nézett. A vele egybeépített, szomszédos ház kissé modernebb stílust követett már, hiszen a lépcsőket a túloldalra építették, a tető szélét pedig fekete stukkókkal rejtették el.

Flórát, ha nem ilyen körülmények között utazott volna, biztosan leköti Manhattan építészeti változatossága. Számos országban megfordult már – ha nem is az összesben –, de ilyen sokrétegű diverzitást még nem tapasztalt máshol. Hatalmas betonépületek között a száz-kétszáz éves, mostanra aprónak ható téglaházak és a háború előtti, klasszikusnak számító bérházak bújtak meg.

Aaron kiszállva az autóból kissé hektikusan azon morfondírozott, hogy most épp hová viszik: egy színvonaltalan olasz pizzériába, vagy épp a mellette lévő kizárólag ázsiaiakkal teli kínai kifőzdébe? Ehelyett a két étterem közötti bejárati ajtón kísérték fel a második emeletre.

Az iroda is ugyanolyan funkcionalista volt, mint maga az épület. A legolcsóbb irodabútorokkal rendezték be, az asztalokat összetolták és plexilapokkal különítették el egymástól.

– Gyertek, menjünk a társalgóba, ott kényelmesebben tudunk beszélni – irányította őket Hannah a hátsó, üvegfallal elválasztott tárgyalóhelyiségbe.

Amint mindhárman helyet foglaltak a szobát uraló, hosszú asztalnál, Hannah előre dőlve összekulcsolta a kezeit az asztallapon. Egy percig várt, a többiek reakcióit figyelte. Mindketten ijedtek voltak, de egyikőjük sem merte kimutatni, sőt Hannah-tól sem mertek nyíltan magyarázatot kérni.

– Gondolom, van sejtésetek, miért vagytok itt – kezdett volna bele, nem várt semmi választ, folytatta volna, viszont Flóra közbe szólt.

– Nem igazán. Azt sem tudjuk, hol vagyunk.

– Claire... Azt sem tudom, te ki vagy – vetette közbe Aaron is.

– A valódi nevem Hannah Vancourt – válaszolta a huszonéves lány a férfi tekintetét állva. – Ez pedig itt a B&D Company...

– Úgy tudtam, a Juilliardra jársz – jegyezte meg csalódottan Flóra. – Mi lett a hegedüléssel?

– Az a hivatalos verzió – bólintott Hannah sajnálkozón. – Még féléve sem voltam itt, amikor egy bárban megismerkedtem Mr. Barmesszal, és a beszélgetéseink során felajánlott egy állást a cégénél. Én meg mindig szerettem magam új dolgokban kipróbálni. Különben sem akartam hegedűművész lenni.

– De pontosan milyen cég is ez? – megint Aaronon volt sor, hogy kérdezzen.

– Leginkább vagyonvédelemmel foglalkozunk, de azért akadnak kényes politikai ügyeink is. Egy ilyenbe csöppentetek bele – kortyolt egyet a vízéből Hannah, és belekezdett a helyzet ismertetésébe. – Azt pontosan nem tudjuk hogyan, legalábbis azt, hogy Flóra te hogyan, mert Aaront véletlenül én kevertem bele. Összekevertem egy bizonyos Philip Simmonsszal.

– Volt rólam és egy ismeretlen férfiról egy fotó – jegyezte meg Flóra tárgyilagosan. –, aki nagyon hasonlított Aaronra.

– Igen, ő az. Valóban annyira hasonlítanak külsőleg, hogy még én is azt hittem, hogy te vagy Simmons – nézett kicsit szégyenkezve Aaron szemébe. – Szóval Simmons a Pentagonban informatikai karbantartóként dolgozott. A munkája során könnyedén hozzáfért a titkos adatokhoz, és ez is lett a veszte. Sajnos a legújabb hadi fejlesztések közül a B-21-es bombázó még nem publikus változtatási terveit kicsempészte, s a Twitteren kezdte el kiszivárogtatni. Viszont a felesége leleményesebbnek bizonyult, s rábeszélte a karbantartónkat, hogy inkább keressen rá vevőket. Emiatt egy titkos, illegális adás-vételekre szakosodott szerveren árverésre dobta. Minket maga az államtitkár helyettese bérelt fel, hogy szerezzük vissza a dokumentumokat, de leginkább tudjuk meg, hogy kik pályáztak a megvételére. Egy darabig tudtuk követni az árverést, amin három potenciális vevő licitált, de aztán úgy vettük észre, hogy egy negyedik fél is belépett a versenybe, és ő lett a nyerő. Viszont ő teljesen háttérből mozgatta a szálakat, s mire rájöttünk, hogy sikeresen kicseleztek minket, addigra már eltűntek a szerverről.

– Miért veletek végeztetik el a piszkos munkát? – kérdezte Aaron.

– Az FBI is nyomoz Simmonsék után, viszont az államtitkár-helyettes úgy gondolja, hogy valaki belülről segítette a Simmons házaspárt, de ez csak egy feltételezés, semmi bizonyítéka nincs rá. S úgy gondolja, hogy ha meglesznek a vevők, akkor könnyebben kiderülhet a tégla kiléte is. Az FBI ehhez, hogy is mondjam, túlságosan etikus.

– Vagyis, nem akarják, hogy az elnök rájöjjön a tégla kilétére... – összegezte Aaron.

– Így is fogalmazhatunk, de mi azért ennyire mélyen nem merülünk bele – zárta le Hannah a témát. – Számunkra elég annyi, hogy azonosítanunk kell a vevőt, és az FBI kezére adni, miután mi magunk is kihallgattuk.

Hirtelen síri csend támadt a tárgyalóban. Mindenki azt várta, hogy a másik szólaljon meg. Hannah úgy érezte, mindent elmondott, most itt az ideje, hogy megemésszék a hallottakat, amit Flóra és Aaron kicsit értetlenül fogadott.

– De én, hogy kerülök be a képbe? – szólalt meg végül a kissé feldúlt Flóra.

– Simmonsnak köszönhetően – válaszolt kissé enerváltan Hannah. – Kellett neki egy balek.

– Na, kösz! – húzta fel az orrát a műtárgybecsüs

– Ne haragudj, Flóra! – kissé vörössé válva szabadkozott a lány. – Aaront én kevertem bele, viszont fogalmunk sem volt arról, hogy te, hogyan kerültél bele a képbe.

– Akkor a levelet sem ti küldtétek?

– Milyen levelet?

Flóra végre elővette a táskájából a levelet, amit még Aaronnak akart megmutatni a cukrászdában, majd áttolta az asztalon. Ahogy Hannah elolvasta, csak megrázta a fejét.

– Dehogy! Ahogy mondtam, nem is sejtettük, hogy Simmons kinézett magának. Úgy gondoljuk, hogy kizárólag óvatosságból tette. Felépítésben, főleg, hogy most gesztenyebarnán érkeztél – utalt ezzel arra, hogy a nő imádja a frizuráját újra és újra megváltoztatni. –, nyugodtan elhitetheted, hogy te vagy Mrs. Simmons. Azt mondjuk, hogy honnan tudják miért érkeztél a városba, már nem tudom megmondani.

Flórának viszont volt egy sejtése. Ahhoz, hogy az aukción részt vegyen, előre regisztrálnia kellett, amiről a repülőtéren hosszasan eszmecserélt a vámosokkal. Ott helyben nem tűnt fel neki, hogy az egyik vámhivatalnok igencsak részletekbe menően kérdezget, és olyan furcsa témákat is belecsempészett a beszélgetésükbe, mint a ruházkodása, vagy éppen a hajviselete. Most már leesett neki a tantusz...

– Valószínűleg Simmons is tudta, hogy a vevővel nem stimmel valami, így jobbnak látta, ha mást küld maguk helyett.

– Viszont, ha már ott voltatok ti is a Serendipityben, s a vevőt akarjátok elkapni, miért minket hoztatok magatokkal? – vetette közbe most a férfi.

– Mert Alexei egy bérgyilkos, ő nem lehet a vevő. Ha odaadtátok volna, amit kért, mert gondolom, nem adtátok oda – nyomatékosan kihangsúlyozta az utolsó szavakat. –, akkor már nem élnétek.

– Ha odaadjuk nektek, amit a vevő szeretne, akkor ennyi? – kérdezte Flóra, s már jelzett is Aaronnak, hogy vegye elő a pendrive-ot.

– Nem teljesen... – Hannah a szeme sarkából követte, ahogy a tervezőmérnök előhúzza a kicsi adathordozót, majd lerakja az asztalra a levél mellé. Legszívesebben nyúlt is volna érte, biztonságban tudni magánál, mégsem mozdult, helyette a beszélgetőpartnerei tekintetét kereste. – Szükségünk lenne segítségetekre.

– Mégis hogyan?

– Nekünk nem kellenek a dokumentumok, nekünk a vevő kell. Ehhez viszont jól jönne a közreműködésetek. Arra kérünk titeket, hogy játsszátok el továbbra is a Simmons házaspárt...