Video Killed The Radio Star 📺🦌 - [Hazbin Hotel] 𝓐𝓵𝓪𝓼𝓽𝓸𝓻 X 𝚅𝚘𝚡

3.

Érdektelenséggel az arcán pusztította el a törödésem gyenge próbálkozását. Tudtam ezt, anélkül, hogy láttam volna személyesen.

A kivitelező majdnem délven hívott azzal, hogy Alastor nem bírt magával, beszélgessek vele, mint apa a nem kívánt gyerekével. Hát ebben csak az volt a hiba, hogy valamit azért kívántam vele; megfejni ahogy egy pénzes malacot illik.

Csak attól még felkúródva vezettem át a kényelmes irodámból a luxusom sötét segglyukáig, de legalább zöldhullám volt majdnem odáig, és már nem kellett bekéredzkednem a rádió állomásom portáján Latte Machiatónál, mert épp eléggé bemutatkoztam neki a múltkori találkozásunk alkalmával.

Enyém a főszerep, én vagyok Mr. Seggfej főnök, és Alastor a vendégszereplő, aki "kényszerből vállalta el a felkérésemet, mert az anyja halálos ágyán még megígérte," pont olyan pofával köszönt el előző alkalommal Alastor, ahogy szétfújt minket a délutáni huzat, és ez csak rásegített arra, hogy emlékezetes maradjak mindenkinél; becsekkoltam.

Festővödrök voltak a folyosón az egyik ajtó mellett, bentről pedig émelyítően szivárgott ki a felújítás szaga. Innen nyílt az udvar is, aminek munkások már kijelölték egy pontját cigarettázónak, és körbe is kerítették a saját kis brancsukat elnyomott, szétszórt cigaretta csikkekel, de ezért nem nekem fájt a fejem. Áthaladtam ezen a folyosón és megint tudomásul vettem; tulajdonképpen vicces, hogy pont Alastor stúdiója nem volt még elkezdve, amikor miatta lett ez az egész ágybaszarás. Igazából utoljára maradt, mert abban reménykedem, hogy addig kipaterolhatom a felvevőből a világító őzsuta seggét, hogy kifesthessenek, de makacsul kijelentette:
- A borzalmas színérzékemmel háborgassak mást!
Kár, hogy én ezt futtában szartam le, és kapott még kegyesen pár napot, hogy ezt a tényt feldolgozza.

Rágyújtottam a folyosón, mert leszartam, hogy ez valaki szemét megböki. Úgy voltam vele, hogy legalább megtörli a csipás szemét, ha belemegy a füst, meg különben is, ez már az én Rádióm.
Közben átérem az étkezőbe, ahol egy tokától bokáig festékes fazon állt a kávéautomata előtt, kezeslábasban. Inkább nézett ki úgy, mint Walter White, a rák nélkül, de a bizniszben már keményen résztvéve. Ez a srác telefonált valószínűleg, mert csak neki ragyogott fel az arca, amikor meglátott. Ez van, szeretik a pénzem, amit fizetek!
- Hát mista nem irigylem! - mondta. Még csak most evett ide a franc, bővebben csiripelj barátom!
A kezembe adott valami kábelt, aminek a végén az aljzata fityeget. Rá akartam kérdezni, hogy szülinapom van-e de nem éreztem ezt igazán ajándéknak.
- A pubi aszt' mondta, hogy kilép, ha megcsináltatja az automatát, de én má' innék belőle.
Mutatott rá.
- És hogyan a faszomba szedte ezt a szaros kábelt ki? - azt hiszem üvöltök, de nem biztos.
- Nem tom', de kitépte az egészet, azt lerakta a maga asztalára mint egy döglött csörgőkígyót! Gondótam idehozom, mire jön.
Az irodám is festik, mielőtt rá üvöltöttem volna, hogy mit keresett ott bárki, aki nem én vagyok.
- Egy hete hozattam bassza meg!
Belenyúltam a zsebem legmélyébe, és némi aprót vettem ki. A markába szórtam.
Érdes lehet a tenyere.
- Van egy kisbolt a sarkon, nekem is hozz, röviden, kevés tejjel, sok cukorral.
- Oksa Mista Vox.
Arább rakta magát, én pedig azon agyaltam, hogy csúszóra megkötöm ezt a szaros kábelt, és Alastor nyakába dobom, ha már egyszer úgy kell betörni, mint a vadlovat. Persze, csak gondolnom kellett rá, és máris tiszteletét tette előttem, kitörő örömmel, hogy láthat.
De tényleg ki volt pirulva az arca az örömtől, tehát vagy adása volt, vagy leszopták közben-utána, de inkább az előbbi, mert az autórádiómat már össze kente a mézédes hangjával, mikor ide jöttem.
- Szeretném elkérni a kulcsokat a felvevőbe, amíg festünk - és nyújtottam a kezem, nem alamizsnáért, ez pedig nem kérés volt. Alastor, ha lehet, még jobban kihúzta magát, és a kezében tartott műanyag poharat a tenyerembe nyomta.
- Nagyon kedves Mr. Vox, hogy kidobja a szemetet nekem, ha már arra jár!
Én, és a vizestartály műanyag pohara ugyanazzal a kérdő, üres képpel bámultunk Alastorra. A férfi zsebre tette a kezeit, és peckesen megemelkedett a lábfejein.
-Nos, ha nincs más, Mr. Vox!
Kezdett bele, de az ujjaim az orrának pöccintettem. Ha úgy akar viselkedni, mint egy csintalan gyerek, bánhatok vele úgy, csak akkor nem fér bele a mocskosabb fantáziámba a többi dolga. Lekonyult az erőltetett mosoly az arcán.
- Szeretném befejezni a munkálatokat ezen a szinten, ahhoz azonban az is kell, hogy felfossák a festéket mindenhova!
- Nem szeretném, hogy az ízléstelenségét a területemre vigye. Örülök, hogy a kollegáimnak tetszik az új külcsín, de én meg vagyok elégedve a sajátommal. - ágált.
- Leszarom mit szeretnél, perpillanat az van, hogy vagy átjössz hozzám dolgozni, vagy ezt a rádiót fogom "Én-é" tenni, és úgy dolgozol nekem, senki nem beszélt arról, hogy neked ebbe van beleszólásod!
- Ez esetben megvárom, amíg teljesen elkészül a borzalommal, amit a hellyel tervez, és utána lépek ki. Maga pedig maradhat egyedül az új Rádiójánál, mert ugye ha én kilépek, mindenkit elbocsájt, Mr. Vox. Sok sikert az új alkalmazottak keresgéléséhez!
A karja után kaptam, de kisiklott a markomból, mint egy nyálkás muréna, és barna lakkcipője sokáig kopogott a fülemben, mire felocsúdtam mit is mondott.
Szükségem lett volna valamire, ami eloszlatja a düh ködjét az agyamról. Ahogy a kezemet nyújtottam, de csak elcsapta magától azzal a gyerekes daccal, megalázóvá téve a helyzetet számomra, és már éreztem is a feltörő gyomorsavat a testemben, felcsapni egészen a torkomba, a nyelvem tövéig. Belerándult a testem, amitől talán kicsit felocsúdtam, hogy nem kellene szívárványt ásîtanom a folyosó festégszagú fényes seggére. Igyekeztem bemenekülni az irodám kevésbé szúrós szagú save place-be, hogy aztán bele eshessek a festékkel összepöttyözött újszerű Dalmatabőr fotelomba. Muszáj volt a mellényem zsebére markolni, mert már nem a hányingerem szűkítette össze a nyelőcsövem. A levegő kiszorult belőlem, és valami hallható rögzítő szerű sípolás kisérte, miközben valószínüleg egy Góliát taposta a mellkasom. Tudtam, hogy megterheltem a szervezetem, de mintha fizikailag futottam volna le a félmaratont, úgy éreztem magamban magamat. A kezeim lezsibbadtak a levegő makacs hiányától, és az ujjaimmal alig bírtam megfogni az inhalátoromat. Persze kiabálhattam volna, hogy rossz a tüdőmnek ez a por, amit a felújítással kavartak a levegőbe, de ahhoz túl makacs voltam, hogy bevalljam, nem egészséges az asztmámnak ez, meg a kokain se, amit a pánik miatt kívántam meg.
Azt hiszem, az első szippantás az asztmapipából, olyan volt, mint tüdőrákosnak a hatékony kemoterápia. Utána már csak az utóhatást éreztem, a kielégülést, hogy a tüdőmbe újra képes volt a levegő áramlani.
Ettől meg már heroint akartam, de nem volt nálam semmi, amivel lőhettem volna, és kezdtem úgy érezni, hogy nélküle szétszakad a fejem. Tompulni akartam, kielégülni, mint az asztmapipa után a légzőszerveim, és hiába volt kokain addikcióm, ez másmilyen érzés. A kokotól pörgök, alkotok, vagy bulizok éjjeleken át; a heroin teljessé tett, megbékített, és mindent megadott, ami hiányzott, az első lövéstől lettem egész, és azóta ezt próbálom elérni, de jobbára csak a hiányt tompítottam. Eszembe jutott Alastor, az a makacsság, amivel ágált minden ellen, amit nyújtani akartam neki, és én nem szoktam kétszer kérni, csak megszerzek. Ez lett az életem, a rombolásból építés, mindenki egy Miley Cyrus, de én vagyok a kurva buldózer. Meg kell szereznem a feltétlen függését, a szereplését, azt a kisugárzást, amit maga köré emelt, ami bennem már csak tompa drogos por, és kanálon hevített higanymassza. Tudtam, hogy mit tegyek, de a bennem élő mocskos alak teljesen másra kényszerített. Port könnyű szerezni.