Video Killed The Radio Star 📺🦌 - [Hazbin Hotel] 𝓐𝓵𝓪𝓼𝓽𝓸𝓻 X 𝚅𝚘𝚡

2.

Valentino már teljesen felcsavarodott a biztonsági övre, ami nem volt indokolt számára sem, de ha én vezettem, gyakrabban bekötötte. A csávó rázta a seggét az anyósülésben, a lábait már mindenhova téve a beltérben, amit a kibaszott pilatesz jóga órái miatt volt képes kivitelezni.
- Ne zavartasd magad Voxxykám, de ha böribe kerülünk, beleteszem a nagy fekete faszom a szűk fehér seggedbe!
  Kitekertem a kormányt az út széléhez, és erőteljesen visszavettem kettesbe. Aztán lefékeztem, talán kicsit erőteljesebben, mint terveztem (hogyne terveztem volna!) és Valentino kétméteres teste miatt majdnem benyomta a fejével a szélvédőt.
- A rafaellóban is van töltelék. - vigyorogtam rá, mire a hatalmas kezét a fejének nyomta egy erőteljes facepalm utánzatot produkálva.
Mögöttünk leállt a másik, és a visszapillantóból valamennyire láttam, ahogy lerázza az autót magáról.
- Van nálad pénz? - kérdezte Valentino mordozusan kutatva a zsebeiben, közben engem a könyökével majdnem állbavágva.
- Csak némi por a zsebeimben a múltkori lyukas zacskós fiaskó miatt. Kártyám van.
- Jó, majd megkérdezem tőle, van-e nála terminál, mert le akarjuk fizetni...
- Téged amúgy sem vesz észre a sötétben. - kitoltam a bal kezem az ablakon, és felmutattam, min pörögjön az anyja. Felkúrta magát, megszaporázta a lépteit, de ahogy a csomagtartóhoz ért, kattanásig kitekertem a kormányt, ezzel egyszerre belelépve a gázba. Helyből rántott egyet az egész kocsi, mintha a lóerők lélegző állatokként testesültek volna meg, és nem tetszett volna a bánásmódom, a hátsó kerekek megcsikordultak a melegtől forró betonon. Kékesfekete, vörösszemű, tekeredő kígyó csíkját húzta maga után a kocsim, ahogy átfordultunk 180 fokkal mindennek, Valentino letekerte az ablakot, és ahogy elhúztúnk a rendőr mellett, a hosszú molylepkeláb kezével lecsapta a hegyomlás fejéről a sapkáját, az éjszakai utcák fényei megcsillantak a redőzött fejebúbján.

Behajtottam egy zsákutcába, aminek szar volt a kivilágítása, és úgy döntöttem, ez megtetszett nekem.
Valahol az ötödik utcánál jártunk. Mármint az attrocitástól számított ötödik saroknál. Valentino otthon érezheted magad.
- Nyisd fel a csomagtartót! - mondtam kilökve a magam felőli ajtót.
- Igenis fehér Uram! - vigyorgott felém. Úgy löktem ki magam az autóból, mint egy elitista toxikus, jólöltözött sznob, aki épp a bárjába megy inni, és kurvázni. Végigömlött a ruhámon a sötétség furcsa fényjátéka, miközben hátratrappoltam a kopogós sarkú cipőmben. Imádom. Ha ebben vagyok, mindig tudják az alkalmazottaim, hogy megjöttem.
- Micsinálsz? - hajolt ki a maga oldalán - Ugye nem helyet csinálsz a zsernyáknak?
Kivettem a brüsszeli kocsim rendszámtábláját egy nagy fekete zsákból. Leszedtem a mostanit, és átpattintottam a helyére ezt. Elől ugyanez. Valentino a szívecske szemüvegét pöckölte fel az orrán épp, amikor visszaültem.
Ropogott a vajszínű bőrülés alattam. Carmennek hívtam, mert olyan érzés volt használni, mint egy jó Latinót, egy átdolgozott nap után.
Valentino kihúzott egy köteg pénzt a csizmájából, mert eszébe jutott, hogy ott tartja a tartalékjait, csak azt nem értettem, miért kell a büdös lábát felrakni ehhez a műszerfalra.
- Menjünk el Pentioushoz, korán vagyunk az alváshoz.

Reggelre szaggatott a fejem. A látásom olyan volt, mint egy összezavarodott hugy, egy petricsészében. A jobb szememen a heg lüktetett, és nem láttam rá, de ez nem ijesztett már meg. Valentino lakásán ébredtem, másnaposan a betintázás után, amit a kokan parti előtt vagy közben rendeztünk össze, a soförje dobott haza, mint egy kisgyereket, akit hazavittek az anyjához.

Itthon volt egy ezeréves rádióm. Ott állt a nappali szekrényének egyik polcán, belepte a por, akkor használtam utoljára mikor beköltöztem nyolc éve és épp megcsömörlöttem az exemtől, magamtól és a drogelvonástól. Próbáltam józan lenni, de nem tetszett az érzés ami ezzel járt.
A rádióm olyan régi technológia volt, akkoriban betépve felvásároltam a vintage szarokat, egy butikból, amik most a rádiót leszámítva, mert az bazi jól mutat a modern vackaim között, mind egy tárolóban van valahol. Régi barnatokos, vörös bársonyborítású előlappal, nagy sárga tekerő tárcsákkal. Tíz percig hangoltam, és mint a faszomat állítgattam az antennáját, mikor a 66.5 Season five -ötödik évszak- recsegése beharsogta a letisztult modern lakás elektronikáját. Alastor adásban volt, kivánság műsort vezetett, egy rednek kért egy délvidéki country zenét, feleakta a zenét, egy kellemesen bazsalyogtató mondattal;
- Maradjanak adásban!
Whiskyt töltöttem jéggel, mert kutyaharapást szőrével, és kimentem az előtérbe a földrebaszott nadrágomért, amit utáltam hordani otthon, abban volt a mobilom.
Utáltam a countryt, de ennek jó dallama volt.