KageHina Újra szerelmes vagyok!

Epilógus

A nevem Kageyama Tobio, 16 éves vagyok és ma kezdtem el a felső középiskolás éveimet a Karasunoba. Szeretnék jelentkezni a röplabda csapathoz, mert a röplabda az életem. Nincs semmi más, ami érdekelne....vagyis volt aki érdekelt, de majdnem belehaltam. Szó szerint, mert egy Hanahaki nevezetű betegségem van, ami ritka és nem sokan ismerik. Ez a betegség akkor jött elő amikor elkezdtem az alsó középiskolát. Első látásra beleszerettem. Ő volt az én Senpaiom...Oikawa Tooru. Az elején egy-két cseresznyevirágot köhögtem fel, de ahogy haladt az idő egyre súlyosabb volt az állapotom. Már nem csak virágokat köhögtem fel hanem, vért is. Egyre gyakoribb voltak a köhögés rohamok. Nagyon nehezen tudtam eltitkolni a betegségemet. Van erre egy gyógy mód, de nállam ez lehetetlen volt. Hogy miért? Nos, csak akkor gyógyultam volna meg, ha szerelmet vallok Oikawának és ő is őszíntén viszonozza, de már, mint mondtam...lehetetlen, mert Oikawa Tooru a legnagyobb nőcsábász a világon! Pofán röhögöt volna, ami csak még súlyosabbá tette volna az állapotom. Amikor már kritikusabb lett az állapotom, azt mondta az orvos, hogy van egy megoldás, de a következménye súlyos. Természetesen a szüleimet nem érdekelték a következmények, csak éljek. A megoldás, pedig egy műtét volt, de ne olyat képzeljetek el, amin kiveszik valamilyen szervemet. Az orvosomnak van egy régi barátja, aki foglalkozik ilyenekkel. Nem én vagyok az első beteg, aki ezt a furcsa műtétet választotta, csak hogy élni tudjon és ne ez a fránya betegség vigye el. Ez a műtét a lélek elzárás néven ismert. Az akinek kiakarjuk venni a testéből a lelkét, kell egy az áldozathoz közel és fontos tárgy, amibe bele lehet zárni az áldozat lelkét. Ez másoknak egy plüssállat vagy a kedvenc könyvük volt, de nekem egy röplabda volt. A lélek elzárás sikeres volt, de a következménye az lett, hogy szívtelen lettem. Semmit nem éreztem senki iránt, még Oikawa Tooru iránt se, akibe eddig szerelmes voltam. Egyedül csak a röplabdába lelem örömöm, mert a lelkem a kedvenc röplabdámban van elzárva, ami a szobámba van a szekrénybe. Aki csinálta a ,,műtétet" egy rongyal hozta haza és rakta a szekrényembe. Azt mondta, hogy amikor azt érzem, hogy kezdenek elfajulni a dolgok akkor fogjam meg a labdát. Senki más nem foghatja meg csak én, ha valaki más fogja meg akkor visszaszál a lelkem a testembe és megint előjön a betegségem és mégegyszer már nem zárhatják el a lelkem. Hogy miért kell néha megfognom a tárgyba zárt lelkem? Azért, hogy ne bolonduljak meg, mert a lélek nélküli emberek veszélyesebbek, még a démonnál is. Hajlamosak vagyunk őlni is. Mesélt az orvos, hogy a tárgyakat magánál hagyta és azok az emberek gyilkoltak. Ezért tartja jobbnak, ha közelben van a lelkünk. Mivel a közelben van a lelkem, ezért ilyen nem volt, de tény, hogy bunkó vagyok az emberekkel. Ezért is kerültem a Karasunoba és hívnak a Pálya Királyának, mert nem tudok csapatban dolgozni, nem értem meg az embereket és nem is akarom megérteni, mert önző vagyok. Csak a röplabda és én vagyok.

Sziasztok! Itt vagyok az új könyvel, amit ígértem. Tudom! Már megint eltüntem több, mint egy hónapja, de az ágazati vizsgám sikerült, sőt nem csak hogy sikerült, de 100% lett. >.<  Most már próbálok aktív lenni. Egy, ami biztos, hogy ezzel a könyvel foglalkozok. A másikat szünetelem ichlet hiányába, de erre a történetre bőven van tervem. Jó olvasást! Jó napot/estét! ;)