Megmentőm (Lan Xichen x OC MDZS ff)

Első rész

Xichen Pov.

A hosszas bujdosásom alatt megannyi helyet bejártam de arra nem számítottam a Wen klán egy már lerohant falujába is eljutok. Ahogy nézelődtem egyszer csak mocorgást hallottam. A kardommal készenlétben közelítettem meg a helyet ahonnan a mocorgás hallatszott, néhány törmeléket arréb rakva meglepődve vettem észre hogy egy lány, talán Wangji korabeli, bujkált a törmelékek és egyebek alatt. Eltettem a kardom és kezet nyújtottam neki, félve fogta meg a kezem, de ahogy ki segítettem és lábra állítottam, az említett végtagjai összecsuklottak. Gyorsan elkaptam, ekkor tűnt fel mennyire sok sebhelye van, és néhány ezekből vérezni kezdett, és a vérveszteség, és amiatt a hogy le volt gyengülve a lány elájult. El eresztve egy sóhajt vettem fel és az ideiglenes lakhelyemre vittem. Gyorsan előkerestem a Gusu-ból hozott gyógynövényeim és el láttam a sebeit, amikből egyébként temérdek volt, csoda hogy életben maradt. Ahogy ezzel végeztem tüzet raktam, mivel kezdett lemenni a nap, így mind fény mind a hő miatt szükség van rá. Egy ideje melegedtem a tűz mellett, amikor a lány mocorogni kezdett, mintha rémálmok gyötörnék, és abból kiindulva ahogy felébredt, pontosabban fel riadt így is volt.

Hua Pov.

Az emlékeim rémálmokként tértek vissza, nem bírtam sokáig, ijedten ültem fel a helyemen, amikor valaki, egészen pontosan a megmentőm mellém sietett.

- Óvatosan, nem tesz jót a sebeidnek - mondta aggódva, amire csak vissza feküdtem a helyemre.

Ahogy feküdtem megrohamoztak a gyermekkori emlékeim, amikor én, A-Qing és A-Ning együtt játszottunk. Elválaszthatatlanok voltunk, együtt nőttünk fel. Most még sem tudom hol vannak csak reménykedni tudok hogy jól vannak, és élnek, nincs senkim rajtuk kívül. Ezen gondolatok hatására, mivel nem volt erőm sírni, így csak egy-egy könnycsepp hagyta el a szemeimet amikor lehunytam őket egy pillanatra, majd ahogy kinyitottam őket, már el is tűnt a szomorúságom ürességet hagyva maga után, és ezt az ürességet a tekintetemben látni is lehetett, kiindulva az engem megmentő fiú, szinte ijedt reakciójából. Eztán egy perccel később elővett egy gyönyörűen faragott furulyát a hanfu-ja ujjából, majd játszani kezdett rajta. Lágy nyugtató dallam volt, mindig is oda voltam a zenéért, sokat segített ezzel az apró gesztussal. Ahogy látta hogy megnyugodtam kérdezgetni kezdett.

- Régóta bujkáltál már a romok között? - kérdezte nyugodt, lágy hangon.

- Mondhatni, az idő érzékem eléggé kihagyott amíg bujkáltam, de közel egy hét biztosan eltelt azóta hogy bujkáltam - feleltem zavartan, amire a megmentőn teljesen elképedt, majd a hanfu-ja ujjából elővette a kulacsát és felsegített annyira hogy tudjak inni.

- Igyál, minden bizonnyal nagyon meg lehetsz gyengülve, nem csoda hogy nem állsz meg a két lábadon - mondta aggódva.

- Köszönöm - köszöntem meg, mivel tényleg szörnyen szomjas voltam, de azért igyekeztem nem ki üríteni a kulacsát.

- Esetleg tudsz mesélni arról, milyen katasztrófa söpört át a Qishan Wen klán földjén? Mi történt itt? - kérdezte érdeklődve.

- Részben a saját klánunk de az csak a kisebb része, amióta a többi klán tudja milyen veszélyes a Wen klán felsőbb rétege, a vezérek és harcosok, minket is annak tartanak akiknek közük sincs ahhoz ami felsőbb rétegben/rétegben történik, de mivel veszélyesnek tartanak minket van akiket megöltek, van akiket "csak" elhurcoltak, fogalmam sincs, remélem az unokatestvéreim az utóbbiakhoz tartoznak, rajtuk kívül senkim sincs, egy szó mint száz a saját klánunknak és a többinek is van szerepe abban ami történt - hajtottam le a fejem.

- Bizakodjunk a legjobbakban - hajtotta le a fejét ő is majd újra rám nézett -Tudod, nem is olyan régen a klánotok felégette a mi klánunk lakhelyét, de azért nem kívántam sohasem, hogy a Wen klán otthonából is csak törmelék maradjon. Micsoda fejetlenség...

- Oh - lepődtem meg, hihetetlen hogy ezek ellenére nem hagyott ott a törmelékek alatt - sajnálom amit a klánom tett az otthonoddal - mondtam szomorkásan - mondjuk ki ha mi nem is a vezetőink és a harcosaink, akik miatt rossz hírnevünk, nagyon is megérdemelnék amit helyettük mi szenvedtünk el - mondtam még mindig lehajtott fejjel.

- Az biztos...ahogy te aggódsz a családodért, én szintén a sajátomért. Én vagyok a klánunk trónörököse, és a klánvezérünk sem áll meg a talpán ma már. Minden szegény kisöcsém ölébe esett...

- Oh, én egyke vagyok, a két unokatestvérem A-Ning és A-Qing a családom, de legalább egy hónapja nem is hallottam felőlük - mosolyodtam el vissza gondolva milyen segítőkész és aranyos volt mindig is A-Ning, és milyen gondoskodó volt a nővére A-Qing - ha tudnék valahogy segíteni, mindenképpen segítenék, ez lenne a minimum miután kihoztál onnan - utaltam a törmelékekre amik alatt bujkáltam.

- Akkor mondjuk azt, ha hallunk egyikünk a másikunk rokonairól, megosztjuk egymással rendben? Egy ideig úgy hiszem nem biztonságos elkallódnunk egymástól, sebesültem nem jutsz messze, én pedig szomjazom egy kis társaságra, régóta nem beszéltem már senkivel.

- Megbeszéltük - mosolyodtam el - Nem kérdezem mióta lehetsz távol a klánodtól, biztosan hiányolnak, legalábbis az öcséd biztosan, a kis tesók gyakran képesek hozzánőni a nagy tesóikhoz - gondoltam vissza a kuzinjaimra, A-Ning is mindig A-Qing társaságát kereste, sose akart el szakadni tőle huzamosabb időre.

- Mindig is nagyon jó kapcsolatunk volt Wangjival, de ő sokkal távolságtartóbb típus, mint a legtöbb korabeli. Viszont ismerem, pontosan jól tudom, hogy még most is keres valahol, és hallani szeretne felőlem. Azonban nem mondhatok még neki semmit, nem amíg még a Wen klán vezetői közül egy is életben van és keres. Nekem ez az okom a rejtőzködésre.

- Oh - kezdett bűntudatom lenni hogy minden rossz ami a megmentőm klánjával történt az az én klánom hibája - Egyre inkább azon gondolkozok hogy minden rossz ami mostanában történt veled és a klánoddal az én klánom hibája, mégsem hagytál ott a törmelékek alatt, a többi klán vezető biztosan ott hagyott volna...sőt - kirázott a hideg mivel tudtam hogy ha más talált volna meg akkor már nagy valószínűséggel már nem lennék - Esküszöm kezd bűntudatom lenni a klánom vezetői miatt - nevettem halkan zavartan.

- Nem te irányítod a klánod vezetőit, ne legyen bűntudatod miatta. Nem tűnsz elég jártasnak a kultivációban ahhoz hogy a te kezedhez is vér tapadjon, különben pedig nem érdemled meg hogy olyan sorsra juss mint azok akiknek igen.

- Igaz, csak azért mégis egy klánba tartozom velük - húztam el a számat - Egyébként nem olyan régóta tanulok vagyis tanultam kultivátornak, talán valaha lesz még lehetőségem befejezni a tanulást és igazi kultivátorrá válni -mondtam kissé ábrándozva.

- Gusuban nagyon jó volt mindig is a tanítás. Ha sikerül újjáépíteni... Biztos jó taníttatásban lenne részed.

- Jól hangzik, csak attól tartok hogy nem hinném hogy jó véleménnyel lennének rólam a klánom miatt, biztos nem látnának szívesen egy Wen klánba tartozó valakit maguk között - mondtam szomorkásan.

- Ebben van valami... De talán egyszer a dolgok majd jóra fordulnak, és megteheted. Kár pedig, a kultivátor világnak sokkal inkább szívekre van szüksége, mint izmokra - sóhajtott, majd megrázta a fejét, hogy elterelje a gondolatait.

- Talán egy nap megbékélnek az emberek a klánom megmaradt , veszélytelen részével - mondtam reménykedve, majd eszembe jutott hogy kitudja mióta társalgunk de, se én nem tudom a megmentőm nevét, se a megmentőm az enyémet - egyébként nem akarom terelni a témát, de már legalább 10-20 perce beszélgetünk, de még csak egymás nevét sem tudjuk - mondtam zavartan.

- Név nélkül is élvezetes a társaság. De igazad van, illetlenség a részemről is. Lan Xichen vagyok. - állt fel, majd tisztelettudóan meghajolt , kezét előrenyújtva.

- óvatosan fel álltam a helyemről hogy én is bemutatkozzak - Wen Hua - szintén meghajoltam, majd vissza helyezkedtem a helyemre.

Folytatás a következő részben ☺️