𝐈'𝐦 𝐧𝐨𝐭 𝐚𝐥𝐨𝐧𝐞/ Jaywon. ff.

Első benyomás

Soobin

Nos hát mi is történt azóta? Délután, ahogy azt megbeszéltük Hyunjinnal, találkoztunk a kávézóban, és végre én fizettem!!!
Persze, hogy minden ne sikerüljön már olyan jól, Kai megjelent előttem én meg telibe leköptem Hyunjin fehér ingét forrócsokival. Felhívott magához, és mivel már így is elég kellemetlen volt a szituáció nekem, ezért elfogadtam az ajánlatát. Bevallotta nekem, hogy tetszem neki, viszont nem erőlteti a dolgot ha nem akarom. Elmondtam, hogy ő is tetszik nekem de még nem ismerjük egymást eléggé ahhoz, hogy járjunk.

Ez volt egy hete. Azóta nem láttam őt így elhatároztam, hogy ma suli után elmegyek hozzá.
És hát ezért most itt állok az ajtaja előtt, kicsit bizonytalanul de bekopogtam hozzá. Míg vártam észrevettem, hogy amúgy van csengő is. Gratulálok Soobin ügyes vagy.

Egy kis várakozás után az ajtó kinyílt előttem, és kócosan és szemét dörzsölve nézett rám Hyunjin.
-Soobin! Mi járatban?
-Visszahoztam a ruháid.
-Mondtam, hogy tartsd meg.
-Nem akarom elvenni a cuccaid. Beszélni szeretnék veled...
-Gyere be. Bocsi, kicsit kupi van, tegnap itt voltak a fiúk, és nem volt időm még összetakarítani.
-Szívesen segítek.-tettem le a szatyrot az asztalra.
-És mit szerettél volna mondani?
-Szóval... Nagyon eltávolodtunk azóta... És gondolkoztam. Szeretnék... Ahh, nehéz úgy igazából kimondani, pedig csak egy hülye mondat.
-Soobin. Ez a mondat sokat jelent a jövődet nézve. Szerintem csak úgy gondolod, hogy készen állsz, és igazából nem, csak rosszul érzed magad, amiért várok rád.
-Nem, Hyunjin. Nagyon örülök, hogy ennyire féltesz attól, hogy rossz döntés hozok. De nem akarlak elveszíteni, és az utóbbi pár hétben úgy éreztem, hogy ehhez csak közeledünk. Nehezen tudok megnyílni embereknek, de neked aznap minden gond nélkül el tudtam mondani, hogy mi bántott.
-Értem. Akkor... Jövő szombaton mit csinálsz?
-Semmit.
-Elviszlek valahová.
-Oké, de előbb tegyük rendbe ezt a szemétkupacot...

Takarítás közben, minden egyes alkalommal amikor közel álltam hozzá, próbált megérinteni. Kis ölelések vagy akár csak végigsimított a kezemen vagy a derekamon. Őszintén nagyon jól esett minden érintése.
Elég későn végeztünk a takarítással és az eső is elkezdett zuhogni.

-Nem maradsz itt estére?
-De miért ne, csak írok Beomgyunak.
-Okés! Nem vagy éhes?
-De!

Hyunjin csoszogott a konyhába majd kiabált, hogy egy kicsit üres a hűtője. Én közben írtam Beomgyu-nak szóval elfelejtettem válaszolni.

Hirtelen hátulról átölelt, mire kicsit megugrottam az ijedtség miatt.

-Jó lesz ha rendelek pizzát?
-Tökéletes.
-Lehet ananászos?
-Persze

Este Hyunjin kijelentette, hogy nem aludhatok a kanapén szóval én alszom a szobájában, ő meg kint. Persze ez végül nem így lett mert este mellettem kötött ki.
Otthon egyedül szoktam aludni, de nagyon jól esett valakivel együtt aludni.

Ahogy Hyunjin kikászálódott az ágyból, én is felkeltem. Kócos volt, mint tegnap, mikor ideértem. Egy nyújtózkodás után visszanézett rám, úgyhogy jó reggelt kívántam neki.

-Nem tudod, hogy hányadika van?
-Asszem 28.
-Ohh, basszus...
-Mi a baj?
-Jönnek anyámék.
-És tudják, hogy te-
-Igen, de nehezen barátkoznak a gondoltattal.
-Szeretnéd, hogy hazamenjek?
-Nem! Nem, maradj nyugodtan. Ha szeretnél, pihenj vagy nem tudom, én készülődök.
-Segíthetek?
-Nem muszáj, de jöhetsz.

Hyunjin nekiállt főzni, de mint egy őrült, én pedig megpróbáltam a tegnap használt evőeszközöket és tányérokat mosogatni. Ezzel viszont gyorsan végeztem, úgy hogy megnéztem, hátha szüksege van Hyunjinnak segítségre. Nem vagyok egy konyhatündér, úgyhogy inkább hagytam. Indítottam zenét, mert Hyunjin túl feszültnek tűnt.

-Azért vagy ideges, mert elfelejtetted?
-Nem. Inkább azért, mert nem ismernek, és el kell mindent mondjak, és-
-Nyugi.-Szólok közbe a mondatnak, mielőtt túl hosszúra sikeredik-Nem kell idegeskedni. Biztos megértik.
-Neked tudják szüleid?
-Nem hiszem... Legalábbis én nem mondtam el nekik...
-És terveztél már beszélni róla nekik?
-Nem feltétlenül... Mármint ha esetleg bemutatlak nekik, nyilván kifejteném, de csak úgy nem hiszem, hogy meg tudnám tenni...
-Anyám soha nem volt jóban a gondolattal, hogy egy ember vonzódhat a saját neméhez, és mikor elmondtam neki, akkor kicsit átértékelte, de még mindig vannak fura megszólalásai a melegek ellen... Ne haragudj, hogy így befogtalak, hogy segíts...
-Dehogyis, örülök, hogy segíthettem.
-Nem soká jönnek, ha át szeretnél öltözni, a szekrényemben mindent találsz.
-És te?
-Mindjárt megyek én is.

Kiválasztottam egy fekete farmert meg a pulcsit, amit visszahoztam Hyunjinnak, és a kövi program az volt, hogy Hyunjin halálra ijesztett.

-Ez jobban áll neked.-akaszt le egy inget egy fekete garbóval. Még mindig a szekrény előtt álltam, ő pedig nekem simulva vette ki a ruhákat.-Tessék.
-Kö-köszi.

Teli volt a gyomrom pillangókkal, azt hittem, hogy kijön belőlem az a kicsi folyadék is, amit ittam ma...
Hyunjin magamra hagyott, néhány ruhával a kezében átment a fürdőbe öltözni. Én pedig még mindig egy helyben állva próbáltam nem kiokádni, akármi is akart újra a tányért látni. Kicsit észbe kaptam, hiszen Hyunjin szülei mindjárt itt lesznek, én meg még mindig valami pizsamaszerűben vagyok. Hyunjinnak igaza volt, és jobb viselet amit adott, mint az a pulcsi. Lassan benyitott Hyunjin, és végignézett rajtam.

-Nagyon jól nézel ki. Remélem te nem vagy ideges...
-Miért ne lennék? A szüleiddel találkozok... Ilyenkor ez normális, nem?
-Hé, nyugi nem fogják leharapni a fejed... Itt leszek amúgy is...
-Tudom.
-Na, nagy levegő. Kifúj, és kész. Nem kell aggódni, aranyosak egyébként...

Hyunjin szájából még ez a mondat is megnyugtató volt...egy bizonyos határig...

De amikor megláttam a szüleit, és bemutatkoztak....

-Jónapot! Choi Soobin vagyok.
-Szia! Nyugodtan tegezz csak! Shim Yoonhae vagyok, Hyunjin anyukája, ő meg a férjem Hwang Jaeyeon.
-Örülök a találkozásnak! Már alig vártam, hogy megismerhessem öhm önöket.
-Hyunjin miért nem meséltél róla, hogy van egy új barátod? Olyan aranyos fiú.
-Anya ő nem.. Ő nem a barátom.
-Oh.. Értem. Szóval a fiúd.
-Drágám. Várható volt, hogy Hyunjinnak barátja lesz. Ne hozd szegényeket kellemetlen helyzetbe.
-Nem nem semmi bajom ezzel. Csak az, hogy nem szólt előbb, hogy van valakije. Hoztam volna ajándékot vagy valamit.
-Jó szerintem inkább üljünk le ebédelni.
-Jó ötlet! Úgy is éhes vagyok már. -Nevetett fel jóízűen Mr. Hwang.

-És mond csak Soobin. Mit tanulsz?
-Nyelvi szakra járok.
-Oh és milyen nyelveket tanulsz?
-Angolt és Japánt.
-Nagyon érdekesen hangzik! Hyunjin az én példámat követi és pszichológiát tanul.
-Hát követhette volna az én példámat is követhette volna.
-Miért mit dolgozik, ha szabad kérdeznem?
-Rendőr vagyok.
-Oh. Szép szakma. Biztos sokat segít másoknak, ahogy maga is Yoonhae.
-Jajj tegezz csak nyugodtan!
-Elnézést csak, idősebbeket nagyon nehezen tudok tegezni.
-Majd megtanulod, hogy minket nyugodtan tegezhetsz, sőt ha magázol megsértődünk.
-Csak te drágám. Én nem haragszom érte. Így nevelték őt.
-Köszönöm, hogy megértesz engem.
-Na látod megy a tegezés kisfiam.
-Anya! Engedd már el!
-Jó jó. De majd hozzászokik. Ugye Soobin?
-Igen!