A baleset

108 12 11
                                    

Külső szemszög


Összefoglalva a buli nagyon jól sikerült. Egyesek új embereket ismetek meg ezzel barátságokat kötve, mások pedíg kifejezték egymás iránt érzett szerelmüket. De sajnos nem mindenkinek ilyen felelőtlen szórakozás az este. Vagyis, ott helyben a buli helyszínén így tűnt. De ha jobban megfigyeljük a történéseket, szemet szúrhat valami. Jay Park, egyedül érezte magát, hiszen szerelme nem jöhetett a buliba, a barátai pedig otthagyták őt, hogy szórakozhassanak. Jay egész este csak itta egymás után az alkohol tartalmú italokat. Éjfél körül viszont Kai, aki láthatatlanul végig ott volt a buliban, még a barátai sem tudtak róla, hogy ő ott van, elhatározta magát, hogy haza viszi Jayt. Ez persze sikerült is neki. De nem maradt ott a fiúval, hiszen neki még szerelmére, Beomgyu ra is vigyáznia kellett. Ez volt a végzetes hiba. Hogy ott hagyta a részeg fiút egyedül.
Persze Jay nem érezte azt, hogy annyira részeg lenne de járásán, beszészédén lehetett látni és hallani. És most jön a második végzetes hiba. Az, hogy el ment zuhanyozni. Mint ahogy azt mondtam, ő nem érezte, hogy járása nem éppen az igazi. Miután végzett a frissítő zuhanyával, már szállt volna ki a zuhamyzóból, mikor lába megakadt a kis szegélyben így ő elesett. Fejét be verte a mosdókagyló szélébe, halántékjánál, majd homlokát is a padló csempéjébe. A két seb nagyon vérzett, emellett a fiú el is ájult. Először. Viszont a sebekből a vérzés nem állt el. Csak folyt és folyt ezzel a fürdőszobában a fiú körül egy közepes méretű tócsát képezve. Nem volt otthon senki. Csak ő. Ez volt az utolsó löket azon ami az első két hibát végzetessé tette. Ez volt az ami Park Jongseong halálát okozta. Persze Jungwon miután megtudta, hogy Kai már hazavitte a buliból szerelmét az volt az első dolga, hogy oda menjen. De amikor be lépett a fürdőszobába az a szörnyű látvány fogadta őt. Jay telefonjához nyúlt és már hívta volna a mentőket, mikor Jay szelleme lépett be a fürdő ajtaján.

-Már felesleges Wonie. Meghaltam.

A fiatalabb utat eresztett könnyeinek majd a már szellem szerelmének a nyakába borult. Éppen csak, hogy megölelte, hirtelen körülöttük minden elkezdett fehéredni míg végül már teljesen fehér nem lett.

-Park Jongseong és Yang Jungwon. Üdvözöllek titeket a mennyek kapujában. Jungwon téged eddíg azért nem engedtünk fel mert a sorsodban meg volt írva, hogy vigyáznod kell Jayre, nehogy öngyilkos legyen. Viszont most ő meghalt egy baleset következtében. A sorsok naplójában Jongseong nak nincs fel írva semmi olyan dolog amiért a Földön kellene maradnia így mindketten be léphettek a Mennybe.

Mondta nekik egy angyal. A két fiú egymásra nézett majd megfogták egymás kezét és egyszerre átléptek a Mennyek kapuján.

𝐈'𝐦 𝐧𝐨𝐭 𝐚𝐥𝐨𝐧𝐞/ Jaywon. ff. Donde viven las historias. Descúbrelo ahora