Ki vagy te?

132 16 5
                                    

Beomgyu

Minden olyan jól ment. Láthatom Hyukát, lettek barátaim, Yeonjunék nem piszkálnak és a bátyám is talált végre valakit.

A napok szinte ugyan úgy teltek. Kivéve amikor négyesben maradunk. Jay, Jungwon, Hyuka és én. Mindig ott voltunk a házban, de ha a többiek is ott voltak akkor Kai ék nem mutatkoztak, viszont éreztem, hogy velünk vannak. Sunoo néha érdekesen is viselkedett. Mintha ő is érezte volna őket. De lehet, hogy csak frusztrálja, hogy a volt legjobb barátja házában vagyunk.

Jungwon és Kai velünk gyakoroltak délutánonként néha, hogy hogyan tudnának csak egy egy személy előtt megjelenni, hiszen ami otthon történt, az hogy Soobin meglátott nem kéne megismételni egy olyan ember előtt mondjuk mint Lea vagy Bahiyyih. Oh ja és múltkor egy étteremben is megjelent Kai Soobin előtt, mikor mesélte, hogy amikor Bin meglátta leköpte szegény Hyunjint, fél óráig nevettünk rajta.

***

A mai nap is ugyanúgy indult mint a többi. Felkeltünk, megreggeliztünk majd együtt sétáltunk a suliba. Matekkal kezdünk ami nem éppen volt a kedvencem ezért ilyenkor mindig
telefonozok órán. És ez most is így volt. Pörgettem az instagram ot mikor érkezett egy sms em.

-Baby nem kéne órán telefonoznod. -magam mellé néztem Kai fejét a padra hajtva aludt.
-Ki vagy te?
-De kis kíváncsi vagy. Remélem az ágyban is ilyen kíváncsi leszel. -Körbe néztem az osztályban, hogy mégis ki szórakozhat velem de senki sem telefonozott.
-Nem fogsz megtalálni engem drága. -olvastam, majd újra körbe néztem. Ekkor észrevettem a biztonsági kamerát a sarokban.
Óvatosan be mutattam, úgy, hogy a tanár és a többiek ne lássák.
-Ez nem volt szép babyboy. Ezért büntetés jár. De ügyes vagy, megtaláltad, hogy honnan figyellek téged.
-Talán valami perverz,pedofil tanár vagy vagy mi?
-Nagyon kinyílt a csipád drága. Még egy ilyen és csak nézegethetsz majd.

Gyorsan lezártam a telefonom és inkább próbáltam az órának szentelni a figyelmem. Már amennyire ezek után tudtam figyelni. Azon járt az agyam, hogy mégis ki lehet ez a perverz aki nekem írogat.

Otthon Kai elvált tőlem. Azt mondta, hogy ma ketten lesznek csak Jungwonnal. Mivel egész jó barátok lettek ezért nem bánom, hiszen ahogy nekem új barátaim lettek neki miért ne lehetne.

Miután elment, átöltöztem majd ledőltem az ágyra.

-Kihez beszéltél? Ja és jól nézel ki ruha nélkül. Alattam is lehetnél már így.
-Ki a faszom vagy te? Hagyjál békén!
-Ejj ejj babyboy. Mondtam, hogy még egy ilyen és nagy bajban leszel.

Ledobtam a telefonom, majd elkezdtem keresni a kamerát. Biztos, hogy nem az ablakon keresztül figyelt hiszen le van eresztve a roló.

Fél óra kutatás után meg is találtam. Egy nagyon apró kis kamera volt a polcon, a Kai tól kapott plüss maci ölében elrejtve. Ledobtam a földre a kis készüléket majd rátapostam. Kis darabjait összeszedtem, majd a kukába dobtam.

Telefonom rezegni kezdett. Az az idegen hívott. Felvettem.

-Hagyj békén te perverz állat!
-Nem foglak elengedni. Te az enyém leszel. -Hallottam meg mély rekedtes hangját. Nyelnem kellett egyet, hogy erőt vegyek magamon.
-Miért én? Vannak nálam sokkal szebb vagy helyesebb lányok vagy fiúk.
-Ne becsüld alá magad Beomgyu. Helyes és aranyos vagy. És ezért kellesz nekem. -lágyult meg a hangja.
Viszont a kamera miatt mérges vagyok rád! Találkozni akarok veled!
-Én meg nem.
-Kérlek Beomgyu!
-Kamerát tettél a szobámba! Hogyan bízhatnék egy olyan emberben mint te?
-Csak egy találkozót kérlek.
-Jó. Egy találkozó. Mondjuk hétfőn.
-De hát addig még egy hét van!
-Igen. Bírd ki. Na szia én mentem. Tanulnom kell.

Letettem a telefont majd durván beletúrtam a hajamba. Nem vagyok normális. Hogy egyezhettem bele ebbe. Tisztára meg vagyok őrülve.

𝐈'𝐦 𝐧𝐨𝐭 𝐚𝐥𝐨𝐧𝐞/ Jaywon. ff. Donde viven las historias. Descúbrelo ahora