Novellák

365 karácsony

Kisszentpálmán, a Szent Günter Utcai Általános Iskola második emeletének jobbik folyosójának- tudni illik ugyanis, ebben a tanintézményben minden emeletnek volt jobbik és rosszabbik folyosója, hiszen az épület éppen egy felújítás közepén volt, így előbbi a már renovált, utóbbi az építés alatt álló területet takarta- szóval, mint mondtam, a jobbik folyosójának harmadik termében éppen gyűlést tart a Diáktanács. Mind nyolcadikosok, kivéve a kis Mókust, aki negyedikes, és valójában nem is a tanács tagja. Az ajtóra kívülről egy piros táblát akasztott Róka, és elé tolt két padot, hogy véletlenül se jöhessenek be. Gúnár a tanári asztalon ül Szarkával, Szöcske, Medve és Szarvas halkan beszélgetnek, Róka kifelé bámul az ablakon, Mókus pedig a táblára rajzolgat a színes krétával, amit előző szünetben a fiúktól kapott. Egészet ütött az óra, Gúnár felállt, elővette a csengőt, majd körbement, és mindenki előtt kolompolt egy kicsit, hogy figyeljenek, Szarka beszélni óhajt. Egyedül Róka nem tett semmit, továbbra is az ablakot nézte. Gúnár orrát felhúzva trappolt oda, és már nekiállt volna vadul rázni a harangját, mikor a vörös egy egyszerű mozdulattal kiverte a kezéből.
— Hé! Ezt meg miért kellett?!
— Az egyetlen, aki nem figyel Szarkára az te vagy. Eleve nem értem, minek ez a nagy kolompolás — Gúnár már épp nekikezdett volna a magyarázatnak, miszerint ő a hivatalos harangozó, és jogszabályba van foglalva, pontosan a tavaly május tizenkilencedikei gyűlés óta, hogy minden esemény előtt kolompolni kell, egyszer a becsengő után, egyszer a kicsengő előtt, amikor Szarvas egy bocsánatkérő mosollyal átnyújtotta neki az immár kissé behorpadt harangot, és intett, hogy ejtsék a témát és figyeljenek végre Szarkára.
— Fontos dolgot kell megvitatnunk, fiúk! Az igazgató úr arra kért minket, találjunk ki valami eredeti ajándékötletet, amivel az iskola meglephetné a diákokat, ezzel ünnepelve a karácsonyt. Kinek van javaslata? — Szarka, mint mindig, most is világosan, tömören beszélt, egy szót sem pazarolt semmittevő dolgokra, rögtön a tárgyra tért.
— Nekem van egy — tette fel a kezét Medve — Mi lenne, ha az aulába egy tízméteres karácsonyfát állítanánk, amit teleaggatnánk szaloncukrokkal, meg díszekkel, égőkkel, meg minden ilyesfélével?
— Medve. Tavaly is ezt mondtad, és akkor is elmagyaráztam, hogy az iskola belmagassága öt méter. Nem fog beférni a karácsonyfa az aulába. De még a tornaterembe se.
— Akkor miért nem tanítunk meg minden osztálynak egy dalt, amit közösen előadhatnak? — javasolta Szöcske.
— Nem jó — rázta a fejét Szarka — tavaly is ezt csináltuk. Az igazgató úr azt szeretné, ha valami igazán eredetit találnánk ki — így agyalt az egész társaság. Valaki feldobott egy ötletet, Szarka pedig a lehető legtöbb szempontból vizsgálta meg, majd dobta félre, ha bármelyik rostán kihullott. Ahogy pedig telt az idő, úgy esett kétségbe lassan mindenki. Kivéve Rókát, aki egész idő alatt az ablakon bámult kifelé. Ez Gúnárnak is feltűnt, aki még mindig sérelmet táplált a vörös felé, a horpadt harang miatt. Így némi mesterkélt rosszindulattal a hangjában jegyezte meg:
— Nem igazságos, hogy mindenki próbál megoldást találni a problémára, Róka pedig nem csinál semmit. Nem érdemli meg, hogy a Diáktanács tagja legyen — Szarka elgondolkodott, majd összecsapta a tenyerét és így szólt:
— Abban igazad van, hogy Róka nem vesz részt eléggé a munkában. Ez egy demokratikus társulat, így nem bíráskodhatunk csak úgy valaki felett, Gúnár. De igazat adok neked, így mint a Diáktanács elnöke, felszólítom Rókát, hogy mondjon egy ötletet — Ez egy igazán hivatalos felhívás volt, erre nem mondhatott csak úgy valaki nemet, így hát kínosságában rávágta:
— Hát, akkor legyen az az ajándék a diákoknak, hogy minden nap karácsony lesz — elbámultak erre a Diáktanács tagok. Az év minden napján karácsony? Nagy gondolkodóba esett Szarka. Tény, hogy az ötlet eredeti, hisz ilyen még soha, senkinek az eszébe nem jutott, és az is tény, hogy a tanulók örülnének neki. Ha a bürokratikus akadályoktól eltekintünk, nem is lehetetlenség.
— Ez az! — Csapott az asztalra. — Meg is van, mi lesz az ajándék a diákoknak idén karácsonykor. Azonnal a tanári kar elé viszem az ötletet! — Azzal elviharzott, hosszú lábaival átugrotta az ajtó elé tolt két padot, szinte porzott utánna a levegő. A teremben maradt, immáron foghíjas Diáktanács pedig lassan rájött, miért gondolta Szarka pont ezt a legjobb javaslatnak. Hát legyen, gondolták, a tanári kar biztos nem fogja engedni, azzal összepakoltak és hazamentek, arra számítva, hogy holnap egy legyőzött Szarkát fognak itt találni, aki szomorúan bejelenti, hogy az ötletet elvetették, mi több, teljes sületlenségnek titulálták, és kezdhetik elölről az egészet. Azonban ennek pont az ellentettje történt, és másnap délután nem is ért rá Szarka elmenni a gyűlésre, mert az igazgatónak vázolta fel a tervet. Holnapután találkoztak csak Szarkával, aki megdöbbenten mesélte, mekkora sikert ért el az ötlet.
— Az igazgató úr el volt ámulva, annyira tetszett neki az ötleted, Róka. Látod milyen jó dolog sült ki abból, hogy te is beszálltál a munkába? — A vörös csak hallgatott és hümmögött, nem szólt semmit. Szarka azonban folytatta:
— Az igazgató úr azt is mondta, hogy előterjeszti a tervünket a városházán. Az is lehet, hogy a hét végére egész Kisszentpálmának 365 karácsonya lesz! — Így is történt, persze nem a hét végére, hiszen a bürokráciában nem sietnek, és hát az igazgató úr is egészen péntek délutánig várt a találkozóval a polgármester úrral. Persze, mindezt egy igen különös helyen, a kocsmában, egy korsó olcsó, de annál erősebb sör mellett ejtették meg.
— Te Jenő — mondta az enyhén mámoros állapotban lévő Gödény Kálmán igazgató úr — az én drága Diáktanácsom kitalált egy olyan ötletet, nem fogod elhinni.
— Na mondjad-mondjad Kálmánkám, mit találtak ki azok az angyali kisfiúk?
— Húú hát te nem fogod elhinni! Aztat találták ki, hogy minden nap karácsony legyen. Mindenki kapjon ajándékokat, meg cukorkákat, meg minden mást, tudod. Arra kértek, szóljak neked, és tegyük hivatalossá ezt az egész dolgot — nos, maradjunk annyiban, hogy Kócsag Jenő polgármester úr nem volt éppen döntésképes állapotban, hát gondolkodás nélkül rávágta:
— Hogyne, hogyne, Kálmánkám, csak igyunk előtte még egy korsóval.

Így hát hétfőn kezdetét vette a tanácskozás. Ez a pontosan ilyen alkalmakra létrehozott különleges vitateremben történt, ami ugyancsak a kocsma volt. Először a polgármester úr felvetette a javaslatot a bíráknak:
— Nos. Mi lenne ha minden nap karácsony lenne?
Ernő bíró készségesen válaszol a polgármesternek:
— Kész káosz lenne a világ! A Föld körül keringő aszteroidák pályája megváltozna, és egyenesen belecsapódnának a Napba, ezzel eltérítve azt, így hozva örökké tartó jégkorszakot a bolygónkra! Nem, nem ezt nem tehetjük, meg fogom akadályozni!
— Kussolj!-veszi át a szót Ernőtől a főbíró, és nagy szónoklatba kezd a pult tetejéről.
— Őszintén mondom, remek ötleteid vannak Jenő, remek ötleteid. Az én válaszom erre a lenyűgöző, mi több lehengerlő produkcióra egy igen!
— Igen! — kiálltja egyszerre a főbíró, a titkár és a jegyző, meg mindenki más is. Polgármester Jenő úr inkább visszaindul a hivatalába, de még hallja hátulról a bírákat, ahogy németül éneklik az Örömódát. Aztán nagy csörömpölés hallatszik, kiabálás támad. Na mi az, a Sanyi már megint kiugrott az ablakon? Gondolja a polgármester. Aztán komolyabb téma jut az eszébe, elkomorodik. Vajon nem lesz belőle baj? Ilyen őrült dologba még sosem kezdett bele. 365 karácsony? Hát hülyék ezek? De végülis megígértem, tartom a szavam.

Napokon belül elkészült az új törvény, miszerint Kisszentpálmán mostantól minden egyes nap karácsony. Persze, iskolába meg munkába úgyanúgy kellett járni, annyi különbséggel, hogy Fecske András bácsi, a postás, minden reggel ajándékot is hozott, nemcsak újságot. Először még minden rendben ment. Az embereknek csak a közérzetét javította ez a sok dísz, meg ajándék. De ahogy közeledett a tényleges karácsony, úgy kezdte el mindenki egyre jobban természetesnek venni ezt az egészet. Így kezdtek az emberek egyre jobban unatkozni. És Róka, aki az egész dolog ötletadója volt, december 24-én, a jól megszokott karácsonyfával és ajándékokkal körbevéve, rájött, hogy már semmi érdekes nincs a karácsonyban.

Zavart eltökéltséggel lépett be a vörös a Diáktanács termébe a téli szünet utáni első tanítási napon. Nem totojázott, egyből Szarka elé állt és nagy komolyan így szólt hozzá:
— Le kell ezt állítanunk.
— Tudom — szólt közbe Szarka — A kérdés már csak az, hogy hogyan.
— Nem tudom. De az biztos, hogy együtt csináljuk — mondta Gúnár és békítően nézett Rókára.
— Ahogy azt mindig is tettük — szólt Szarvas.
— Igen, hiszen mi vagyunk a Diáktanács! — jelentette ki ellentmondást nem tűrően Szöcske. Szarka felemelte a kezét, hogy lecsendesítse a fellelkesült Diáktanácsot.
— Jól van. Menjünk egyből a polgármester úr hivatalába! Csak ő tudja visszafordítani ezt az egészet.

— Nem. Ha már ennyit güriztem érte, nem fogjátok csak úgy eltűntetni a munkám. Szó sem lehet róla, hogy eltöröljük a mindennapos karácsonyt.
— De polgármester úr, mi... — Róka előrébb lép, félbeszakítva ezzel Szarkát. Kihúzza magát, majd a társa szemébe néz.
— Szarka, hadd mondjam én — a feketehajú bólint, átengedi a vörösnek a beszélő szerepét. — Mondja, polgármester úr, maga szerint mi a különleges a karácsonyban? Szerintem az, hogy egy évben egyszer van csak ilyen. Egy kicsit elfelejted magad körül a gondokat, a családoddal vagy. De azzal, hogy 365 karácsonyt csináltunk, elvettük az egyik dolgot ami számít ebben az ünnepben. Már senkinek semmit sem jelent az, ha ajándékokat kaphat. Mert eddig mikor kaptál ajándékot? Egyszer-kétszer egy évben maximum. Nekem nincs szükségem ostoba ajándékokra az év minden napján. Nekem a karácsonyra van szükségem! — Elbámult a Diáktanács és polgármester úr. Sosem látták még ilyennek Rókát.
— Rendben van! — Csapott az asztalra egy nagyot a polgármester. — Meggyőztél. Ernő! — kiáltott át a szomszéd szobában tartózkodó bírónak, aki ennek hatására majdnem kiöntötte a sörét — Érvénytelenítsétek a 365 karácsonyról szóló törvényt! Apropó — szólt a még mindig megilletődötten álldogáló Rókának-gondoltál már arra, hogy a Diáktanács elnöke legyen belőled?
— Képtelenség — rázta a fejét a vörös— az elnök most Szarka, és ő még jobban is megérdemli mint én.
— Hát, akkor miért nem választotok két elnököt? Legyet rugalmasabbak egy kicsit fiúk!

Jónéhány héttel később, egészen pontosan március 12-én, a Diáktanács egy gyűlés után ment haza. Decemberben már a folyosókon szétoszlottak, mindenki ment a maga dolgára, de mostanában rászoktak, hogy együtt menjenek haza.
— Hát fiúk — szólalt meg Szarka — azért elég nagy hülyeséget csináltunk decemberben.
— Igaz-igaz — bólogattak mindnyájan, ezt kár lett volna tagadni.
—De azért srácok — szólalt meg a Diáktanács másik elnöke, azaz Róka — ne mondjátok, hogy nem volt poén ez a 365 karácsony...