Két üres ház

1.

Lizzie Borden.
A név, ami miatt széthullt az egész család. De mégis összehozott két családot.
A két család minden nehézség ellenére támogatta egymást. Mert hitték, hogy a világ és az emberek lehetnek jobbak, háborúból lehet béke, a kiszáradt folyó medrében újra megjelenhet a megnyugvást nyújtó víz.

                                *
Lizzie Borden tönkretett mindent.
Lizzie, a nagyravágyó. Lizzie, a tökéletes. Lizzie, a fejszés gyilkos. Lizzie, aki megölte a szüleinket. Lizzie, aki miatt elmenekültünk. Lizzie, akit nem ítéltek el bizonyíték hiányában. Lizzie... Mindig csak ő. Mindig csak rá voltak kíváncsiak az emberek.

                                *
Egy hétvégén átjöttek a nagyiék. A húgommal annyira belemerültünk a játékba, hogy csak órákkal később vettük észre a lentről hallatszódó hangfoszlányokat. Ahogy egyre lejjebb értünk a lépcsőn megpillantottuk mamit, aki a konyhában sürgött-forgott.
-PHOEBE MAMI!-kiáltottuk.
Phoebe Davenport a bordó selyemingét viselte, a megunhatatlan fekete - térd alá érő- szoknyájával. Mami mindig is Massachusetts elegáns dívái közé tartozott. Tagja volt néhány neves klubnak, támogatta a segítségre szoruló embereket. Phoebe nagyi volt a példaképünk. Empatikus, szeretetre méltó és végtelenül kedves ember volt. Mosolya reményt adott, szavai megmelengették az emberek szívét, pillantásában látszódótt az őszinteség.
-Lányok! Milyen nagyok lettetek!- húzta őszinte mosolyra a száját.
Mamival mindig is nagyon szerettem beszélgetni. Megtanította nekem mi az az alázat és akarat.
Évekkel ezelőtt nagyiék jótékonysági futást szerveztek, amin több, mint 200 induló vett részt.
Tudta, hogy - akkor még- törékeny óvodásként nincs esélyem a győzelemre.
Mikor szomorúan átkullogtam a célvonalon,  ő akkor is egy biztató mosolyt eresztett felém. Leguggolt hozzám, majd elmondta nekem azt, amiből táplálkozom.
-Heidi...Tudom, hogy te ezt szeretted volna, de nem szeretned kell, hanem akarnod, és ha akarod, akkor bármire képes vagy. Mert az ész irányít, az ötlet hajt, az ember pedig küzd. Nyerni pedig alázattal kell, veszíteni méltósággal. És te ma nagyon alázatos voltál. Tudod miért? Mert tudat alatt te is tudtad, hogy nincs esélyed, de mégis végigcsináltad, sok felnőtt erre nem lett volna képes. Ezt te érted el, Heidi. Ez csak a te érdemed.
Szóval Phoebe nagyival játszottunk, amíg anyáék Lizziet dicsőítették papi előtt.
Papi sosem szerette a kiváltságot. Állítása szerint rosszabb, mint anya boszorkánnyá varázsolva.
Abraham Borden életfilozófiája alátámasztja állítását. "Boldog leszel, vagy én nevettetlek meg, de akkor halálod napjáig vidám leszel". Abraham papi volt a legőszintébb ember, akit ismertem. Felvállalta ha nem neki volt igaza, a véleményét mindenkinek a szemébe mondta; mert élni. Fiatalkorában - vagy ahogy ő mondja, régebb óta fiatal- ő volt Fall River látványossága. A különc, szeleburdi, hiperaktív huszonéves.
Papát hidegen hagyta Lizzie, és az ő rajongótábora. Gondolt egyet, és otthagyta az öntelt társaságot.
Az udvarunkban helyett kapott egy hinta. Papival állandóan itt játszottunk. A húgom, Heather, csak Papival hintázott. Abraham papi volt a mindenünk. De főleg Heatheré.
10 év távlatából visszagondolva egyre logikusabb minden. Hogy Heather azért szerette Abraham papit, mert pont olyan virgonc, mint ő. Én azért szerettem Phoebe nagyit, mert példaértékű az embersége. De egy valamit ők sem értettek.
Miben volt más Lizzie, mint mi?

[A legtöbb információ valós, azonban a valóságban Lizzie-nek egy nővére volt, Emma]
[Abraham Borden és Phoebe Davenport a valóságban is Andrew Borden szülei voltak]

-D