Az Élet Nagy Problémái ~ lány szemmel ~

Végszó

Így lesz ez mostantól.
Elhatároztam, hogy ha sorsomat legyőzni nem tudom, hát felölelem; ha démonjaimat megölni képtelen vagyok, hát egyesülök velük.
Önmagam leszek ebben a szenvedésben. Bárki is vagyok. Bárkivé is leszek. Mert itt vagyok, és itt is maradok, bármennyire is vágynék elmenekülni és megszűnni – maradok, habár folyvást változok. Más ember voltam tegnap, ma megint más ember vagyok, és holnap megint valaki más leszek. Mert nem állandó most már semmi sem, illékony vagyok magam is, akár a reggeli harmat.
De itt leszek, itt fogok állni saját romjaim felett, vagy ülni egy sötét sarokban, vagy a hideg padlón feküdni... nem számít, a lényeg, hogy itt leszek. Nincs más választásom, mint hogy maradjak.
Szóval leszek én továbbra is, bárki is az az én. És még oly sokszor fogok sírni, és oly sokszor megfulladni... oly sokszor kell még a párnámba fojtanom üvöltéseim, és bámulnom a sötét szobám mennyezetét, és mosolyokat erőltetnem az arcomra, és kimerülnöm, és összetörnöm. Oly sokszor fogok meghalni, pedig alig éltem még – hiába érzem már ezt is túl soknak.

Megy tovább az élet. És csak sodor.
És zuhanok. De vállalom ezt a zuhanást.
"Amor fati", mondaná Nietzsche: szeresd a sorsodat. Megtanulom szeretni, esküszöm, megtanulom, mert nem maradt már más opció a világon.

Nem kutatom többé az élet értelmét. Mert nincsen. Szóval megteremtem majd én magamnak. És alávetem magam a végtelen ördögi körnek, de nem győz le, sosem fog igazán legyőzni, mert ha teljesen be is kebelez és el is tipor, mindig is gyűlölni fogom a rendszert tiszta szívemből, és nem hagyom, hogy önmagamat gyűlöltesse meg velem.
Leszek büszke áldozat.

És meg fogom tenni. Elégedett leszek az örök elégedetlenségben, boldog leszek az örök boldogtalanságban, bátor leszek az örök rettegésben, és bizonyos leszek az örök kételyek közepette.
Úgy lépek az önfelszámolás útjára, hogy nem bánom többé, és közben ha meg is ölöm magam, egyúttal fel is építem.
Szóval ott fogom körmölni az asztalom fölé görnyedve azokat a jegyzeteket, és ott fogom hangosan magyarázni magamnak mindazt, amit az agyamba kéne zsúfolnom, és tudom, oly sokszor majd' szét fog repedni a koponyám, és ezerszer össze fogok roppanni, és ezerszer fel fog emészteni a rettegés, de már nem érdekel, mert ez vagyok én, ez is leszek én. Megtanulok úgy lenni senki sem, hogy közben vagyok valaki, és úgy halottnak lenni, hogy közben mégis élek.

Vállalom az örök rabságot.
Táncolni fogok a börtönömben. Nem karcolom többé naponta a strigulákat az omló falba, kétségbeesett vágyakozással egy jobb holnapra, egy szabad jövőre. Nem rázom többé láncaimat, nem rángatom többé bilincseimet.
Sosem fogok behódolni. Sosem hajtok fejet. De hagyom magam felőrölni, hagyom magam darabokra hullani.

Lesz, ami lesz, jön, ami jön... Ki tudja, talán egyszer majd helyreállnak a törött szilánkok, melyek káoszban keringenek körülöttem. Egyszer talán majd újra kapok levegőt.
Addig is eggyé leszek a fulladással.

Csak hogy ne mondhassa senki, hogy nem próbáltam meg.

□
□

Fúha. Érdekes jelenség sokkolt le az imént, mégpedig az, hogy ez a könyv elérte a maximális részek számát. Ezért csak úgy tudtam új részt kezdeni, hogy az egyik kihívásos fejezetet töröltem, és többet már nem is fogok tudni. :(
Ez az utolsó fejezet hát, amit ebbe a könyvbe írok, és úgy érzem, mi sem jobb annál, ha kissé komolyabbra véve a szót, a legőszintébb szavaimat hagyom itt.

Ez a legelső könyveim egyike, amiket valaha kezdtem itt Wattyn, és az összes 23 publikált irományom közül a legolvasottabb. Mindenkinek nagyon köszönöm, aki velem tartott – őszintén hálás vagyok nektek, nagyon sokat jelent a sok vote és komment!♥️ Szeretlek titeket.

A fentebbi szösszenetem, amit itt hagyok, talán a legjobban összefoglalja az idei, 2022-es életfilozófiámat. Ami azt illeti, idén érettségizek, és hát nem fogok hazudni; megfulladok a kételyekben, a szorongásban és a rengeteg kérdőjelben, ami elválaszt az idegen és riasztó jövőtől. Nem lesz kispálya, és csak reménykedni tudnék benne, hogy nem török meg teljesen, ha nem engedtem volna már el inkább magát a reményt is. Elvégre ha nem remélsz, nem tudsz csalódni.

De igazából eleget is beszéltem magamról; a legfontosabbat (és a legközhelyesebbet, lol) a végére hagytam. Nagyon sikeres, csodás élményekben és emlékekben gazdag új évet kívánok nektek, szedercsíráim! Őszintén drukkolok nektek minden nehézségetekben, és nagy adag erőt és kitartást kívánok mindenhez! Biztosan nem lesz könnyű senkinek, hisz ki-ki meg kell küzdjön a maga kihívásaival vagy démonjaival... De nem vagytok egyedül, ezt ne feledjétek soha. ♥️