ELEVEN TŰZBEN - Szüntelenül II. rész (MDZS ff) |Befejezett|

3. fejezet

Nie Yanling külsőre semmit sem változott, mióta utoljára látták. Akkor épp a Nie Mingjue képmását megörökítő szürke kőoszlopok közt siratta a lefújt menyegzőt, majd megpróbált közelebbi kapcsolatra szert tenni Wei Wuxiannel. Most azonban nem úgy tűnt, mint aki örül az újabb találkozásnak.

Kerek, szép arcáról élénk szempár vizslatta a szobájába lépő két férfit. Halványrózsaszín ruhát viselt, díszes, ezüstszálakkal körbefuttatott selyemöve a Nie klán szürke zászlajának színeit idézte. Nagyot sóhajtott, és becsukta az ölében tartott könyvet.

– Nem az én ötletem volt – közölte köszönés nélkül.

– Tehát te nem akarod ezt az esküvőt? – kérdezte Wei Wuxian.

A lány vonásai megkeményedtek, és éveket öregedett abban a néhány pillanatban.

– Ha akarom, ha nem, szükségem van rá.

– Tudunk a Nu guiról – közölte Wei Wuxian.

A lány sápadt arca nem árult el érzelmeket. Vékony ajkát megfeszítette, és várt. Wei Wuxian magában szórakozottan arra gondolt, ezek ketten végül is remek párost alkothatnának. Épp olyan kiismerhetetlenül hűvös teremtésnek tűnik, mint Lan Wangji.

– Miért nem kérsz segítséget? – tette fel a kérdést Wei Wuxian.

Nie Yanling felemelkedett, és az ablakhoz sétált.

– Az apám makacs ember. Amikor meséltem neki a démonról, eltökélte, hogy ő képes lesz megállítani, ha feltűnne. Ezért hát egy cseppet sem aggasztja a dolog. Az már annál inkább, hogy lassan kiöregszem a férjhez menetelhez alkalmas korból.

– És persze nem jönne rosszul a szövetség a Gusu Lan klánnal – szúrta közbe Wei Wuxian. – Egy házasság mindig megerősíti a családot, főképpen, ha az egy olyan kultivátorral történne, mint Hanguang-jun.

Nie Yanling szeme Lan Wangjira siklott, aki addig meg sem szólalt.

– Én nem foglalkozom a politikával – felelt a lány. – Az a fontos, hogy teljesítsem, amit az a szörnyeteg kért, különben...

Szomorú pillantását elszakította róluk, és kitekintett a nyitott ablakon. Az eget egy felhő sem borította, a csillagok teljes fényükben ragyoghattak, mint apró reménycsóvák ebben a semmi jóval nem kecsegtető pillanatban.

– Miért nem keresel valakit, akivel... – Wei Wuxian nem merte befejezni a mondatot, még annak is volt határa, hogy mit viselt el az arca. Annak idején talán viccelődött volna ilyesmivel, de Lan Wangji előtt semmiképpen nem akart egy nő teherbeejtéséről beszélni.

Nie Yanling azonban nem jött zavarba.

– Hála nektek, az apám fülébe jutott, hogy már többeknél próbálkoztam. Azóta ügyel rá, hogy csak női szolgálók vegyenek körül, és nem hagyhatom el a birtokot. Csoda, hogy azt megengedte, hogy ti meglátogassatok!

– Ó – Wei Wuxian nem bírt többet kinyögni. Szóval ezért tiltakoztak annyira azok a szolgálók az ajtónál, mielőtt egy talizmánnal ártalmatlanná tette őket!

– Talán összedolgozhatunk – szólalt meg ekkor halkan Lan Wangji.

Mindketten felé fordultak.

– Mire gondolsz, Lan Zhan? – kérdezte Wei Wuxian.

– A klánom hagyományára.

Wei Wuxian hozzászokott már társa nem túl bőbeszédű modorára, most mégis sokat megadott volna, hogy Lan Zhan kicsit közlékenyebb legyen. A lány is így érezhetett, mert türelmetlenül kifújta a levegőt, és az arca egyre vörösebb lett, ahogy teltek a másodpercek.