ELEVEN TŰZBEN - Szüntelenül II. rész (MDZS ff) |Befejezett|

16. fejezet

Alig egy pillanattal később, hogy Lan Xichen az égbe emelkedve felkavarta előttük a levegőt, Xue Yang érezte, hogy visszatér belé az erő, a szellemi energiája teljesen feltöltődött. Mintha kitisztult volna minden gondolata. Lan Wangjival egyszerre rugaszkodtak el a földtől. A hegyek közt fújó hideg szél az arcukba vágott, ahogy a fapalló túloldalát vették célba. Még a levegőben repültek, amikor meglátta. Nem akart hinni a szemének. Pislogott, benne rekedt a levegő. Ez meg mi? Lan Xichen épp az eleven tűzbe lökte Wei Wuxiant?

Oldalra nézett. Lan Wangji arca elszürkült. Amikor földet értek, a térde majdnem megrogyott a súlya alatt. Ajkai remegve résnyire nyíltak, de nem jött ki hang belőle.

Xue Yang sem bírta felfogni, mi történt az imént. Mint egy gonosz álom, a valóság megcsúfolása csupán. Miért tenne ilyet a klánvezér? Xingchen tekintetét kereste, aki Lan Xichen mellett állt, arcán értetlen, fájdalmas kifejezéssel.

– Mit műveltél, bátyám? – kérdezte égő kínnal a hangjában Lan Wangji.

– A tűz nem bánthatja – felelt nyugodt hangon a klánvezér. Eleresztette Xiao Xingchen karját, akit korábban visszarántott a tűztől, és tett a testvére felé egy óvatos lépést. – Amíg Wei Wuxiannél a medál, nem éri baj. Nem volt időm elmondani, de a Hong Long klán szimbóluma a sárkány. Azt a medált olyan erős kultivációs erő övezi, hogy akinek a birtokában van, nem halhat meg tűz által.

Xiao Xingchen ekkor sápadtan előre lépett, és felemelte a kezét.

– Erre a medálra gondolsz?

Fojtott némaság szorult közéjük. Mindannyian az ezüstösen fénylő medált nézték. Az éppen odaérkező Lan Sizhui és Lan Jingyi meghúzódott mögöttük, egyikük sem mert most Lan Wangji közelébe kerülni. Mi tagadás, Xue Yang is hátrált tőle egy lépést.

Lan Xichen fájdalmasan felhördült a medál látványától. Xingchen lehorgasztotta a fejét.

– Kieshetett a zsebéből az erszény – szólalt meg halkan. – Fogalmam sem volt, hogy nála van... – Ekkor Lan Xichenre pillantott. – Miért nem mondtad el, miféle tárgy van benne?

– Én... Nem tudtam! – Lan Xichen összezavarodva kapott a fejéhez. Halálra vált tekintettel hol Xingchenre, hol Lan Wangjira nézett, az ajka elfehéredett, ahogy remegve próbálta megtalálni a szavakat. – Meg akartam védeni a fiút, hogy ne derüljön ki a származása. Akkor régen... Nem mondhattam el. Mert... Nem tudhattam, ki átkozta el a szigetet és miért, és nem kockáztathattam meg, hogy őt is megöljék...

– Elég! Hol van? Hol van Wei Ying? – Lan Wangji éles kiáltása nem talált feleletre.

Xue Yang lélegzet-visszafojtva figyelte a férfi lassan eltorzuló arcát.

– Belökted meghalni – suttogta maga elé Lan Wangji.

A Bichen felizzott a kezében, kéken, halált ígérve.

Xue Yang némán figyelte, ahogy a saját testvérére fogja, és most először igazán tehetetlennek érezte magát.

Xingchenre nézett, aki némán megrázta a fejét. Ő sem hitte, hogy túlélhette. Xue Yang az eleven tűzbe pillantott, aminek a színe pirosba fordult, és az újhold napja ellenére hevesebben lángolt, mint korábban bármikor. Nem lehetett látni semmit, ami a mélyén zajlott, a máglya elnyelte a titkokat, és a lelkek közé zárta Wei Wuxiant. Már, ami maradhatott belőle.

*

Wei Wuxian nem látott mást maga körül csak tüzet. De ez a tűz más volt, mint aminek képzelte. A világ egyetlen, vörösen izzó masszává alakult. Folyékony mágiává, ami lelkeket nyelt magába, és aminek a mélyén ott dobogott a Nu gui fekete szíve. A tűz furcsamód nem végzett vele, nem ejtett rajta sebet. El kellene égnie! Mégis valami hűvös és konok erő burkolta körbe, ami annyira ismerős volt Wei Wuxiannek. Szantálfa. Szantálfa illatot érzett maga körül. Megrázta a fejét. Talán mégis meghal, és utolsó perceiben érzékeli ilyen különös módon a külvilágot?