Wei Wuxian eddigi két élete során alig párszor érezte magát ennyire gyengének. Meg sem bírta mozdítani a tagjait, a feje zúgott, csukott szemhéja mögött még mindig a Nu gui tüzének emésztő lángja lobogott. A levegővétel olyan nehézzé vált, mintha egy egész kísértethorda telepedett volna a mellkasára.
Csendes szenvedését emberi hangok törték meg. Időbe telt, míg felfogta, hogy egy puha ágyon fekszik, és körülötte ketten beszélgetnek.
– Igazán magához térhetne már, és elmondhatná, mit látott.
– Honnan veszed, hogy látott valamit?
– Ugyan, Xingchen! Yiling pátriárkájáról beszélünk, bizonyára nem ok nélkül ájult el egy démoni energiáktól telített hegy tetején.
– Miért emeled fel a hangod? Az nem segít, ha türelmetlenkedsz.
– Nem vagyok türelmetlen, csak célratörő. Mi van, ha csak megjátssza, hogy elájult...?
– Maradjatok csendben!
Wei Wuxiant az álom majdnem visszarántotta a sötétbe, de ez a harmadik hang megnyugtatta az elméjét, és szüntelenül vonzotta magához.
– Wei Ying – hallotta meg ismét, és kényszerítette magát, hogy kinyissa a szemét.
A szoba homálya lassan oszladozni kezdett, a kitisztult képben nem látott mást, mint az ő szeretett Lan Wangjiját. A férfi arcát az aggodalom még hűvösebbé tette, de amint észrevette, hogy magához tért, megkönnyebbülten fellélegzett, és azon nyomban az ágyához térdelt.
– Mi történt? – kérdezte Wei Wuxian, de a szavak rekedtes motyogássá torzultak, ahogy kijöttek a száján.
Lan Wangji teával itatta, ami erőteljes gyógynövényszagot árasztott, és csak utána válaszolt.
– Felmentünk a hegyre. Elájultál, miközben próbáltuk lecsillapítani a lángokat.
Wei Wuxian lassan bólintott, és óvatosan ülőhelyzetbe tornázta magát. Észrevette, hogy nem a saját ruháját viseli, hanem a Lanoknál szokásos fehér alsóruhát, amibe minden bizonnyal Lan Wangji öltöztette. Az ujjrésze egy kicsit bő volt rá, mégis megnyugtatta az érzet, hogy a férfi ruhája öleli körbe.
Csak most vette észre, hogy Xiao Xingchen és Xue Yang is a szobában tartózkodnak. Egy-egy alacsony, támlanélküli széken foglaltak helyet az ágy mellett.
– Már emlékszem. – Wei Wuxian megborzongott az iszonytató emléktől, ahogy visszagondolt a hegyen történtekre. A gerincén végigszáguldott a jeges borzongás. – Emlékszem a tűzre. Azokban a lángokban milliónyi halott lelke vergődött. Amikor megérezték a jelenlétemet, mintha beszélni kezdtek volna hozzám... Segítséget kértek, Lan Zhan! De én nem tehettem értük semmit.
A férfi felkelt a székből, és az ágy szélére telepedett. Ujjai gyengéden Wei Wuxian csuklójára simultak.
– Neked nem is kell. Együtt kitalálunk majd valamit.
Wei Wuxian pillantása elhomályosult, időbe telt, míg rájött, hogy forró, sós könnyek gyűltek a szemében. Félrefordította a fejét, mire Lan Wangji mit sem törődve az ott lévő másik két kultivátorral, közelebb húzódott, és óvón átkarolta. Az ölelése magával sodorta a szantálfa illatát, ami az orrába kúszva eltelítette Wei Wuxian lelkét. Elnézett a másik válla felett. Xiao Xingchen köhintve intett Xue Yangnak, és az ajtó felé biccentett.
– Hozok még teát – állt fel Xiao Xingchen, mire Wei Wuxian hálásan rámosolygott.
A férfi megtorpant az ajtóban, és bosszúsan Xue Yangra nézett, akinek viszont úgy tűnt, esze ágában sincs távozni.
CZYTASZ
ELEVEN TŰZBEN - Szüntelenül II. rész (MDZS ff) |Befejezett|
FanfictionA történet a "Szüntelenül" és a "Yi city - A szükség szava" című fanficek folytatása. Bármelyik olvasásával kezdheted, lazán kapcsolódnak egymáshoz, viszont ez a könyv összefűzi a két történetet. Wei Wuxian és Lan Wangji annak reményében indulnak út...
