Eladva (BEFEJEZETT) Áttírás alatt

7 remény.

Reggel félig még aludtam, mintha melegséget éreztem volna a külvilágból, mintha valami meleg venne körül, és amin fekszem olyan puhának hat de ez csak álom, de tényleg mintha való lenne olyan puha és meleg, pont mint az újonnan szerzett szobámban, a pihe puha ágyam és meleg takaróm, na neee.

Fel nyitottam szemeimet és az ágyamban feküdtem egy alvó Harry mellett aki egyik kezével éppen az én egyik kezemet fogta, olyan nyugodt volt igy, de hogyan talált meg, pedig olyan messze mentem. Hirtelen vacogni kezdtem, még mindig lázas voltam.

Ki akartam venni kezemet az övéből de rá szorított és fel nyitotta smaragd zöld szemeit.

-Jó reggelt baba.- mondta vészjóslóan nyugodt hangon.

-Ho-hogyan?- ennyit tudtam ki nyögni.

-Előlem nem tudsz el bújni.-mondta mire én megremegtem.- miért teszed ezt velem? Miért akarod hogy bántsalak? Mért nem tudsz viselkedni? Mért nem engedelmeskedsz?- bombázott kérdésekkel.

-Mert nem vagyok egy báb amit úgy rángathatsz ahogyan csak akarsz.- mondtam halkan.

- Itt én irányítok. - Mondta komoran.

- De ez nem egyenlő azzal hogy fájdalmat okozol, hogy ha nem akarok valamit meg versz, ez nem így működik. - Magyaráztam fájdalmasan.

- Fogd már fel hogy csak meg akarlak védeni. - Mondja kicsit nagyobb hangal.

-Mégis mitől? - Kérdezem.

-Magamtól.- mondta nagyobb hangerővel.

-Így nem védsz meg, csak fájdalmat okozol, de amúgy is, mégis mi a fané ért akarnál te engem meg védeni hisz utálsz. - Mondom az igazat.

-Nem, ez nem igaz, nem utállak, pont ezért akarlak megvédeni. - Mondja, hát nekem egyáltálán nem így tűnik.

-Engedd hogy megérthesselek, akkor minden jobb lenne, ha tudnám mi tett ilyenné, mi van benned? Mond el, kérlek.- mondtam neki halkan s ö csak nézett engem, láttam fel csillanni szemeiben a fájdalmat de ahogyan jött úgy el is ment.

-Ne próbálkozz, megmondtam ne próbálkozz, ne akarj megérteni, ne akard tudni hogy mi van velem, ne akarj tudni rólam semmit. - Mondta komoly hangon.

-De muszáj, így nem tudok melletted maradni. - Mondom.

-Nem és kész, nem lehet, nem lehetek gyenge sohatöbbé.- az utolsó szavakat már halkan mondta és láttam hogy el gondolkozott, valami eszébe jutott a múltból, valami rossz.

Fel állt, majd az ajtóhoz sétált.

-Ne akarj megérteni, kérlek csak hagyj békén. - Kérte.

-Akkor engedj el, engedj szabadon, és akkor elfelejtelek. - Mondtam neki.

-Nem. - mondta határozottan.

-Akkor ne várd hogy fel adjam, nem akarok így élni, és ha ez kell hozzá akkor legyen. - Mondtam határozottan.

-Meg fogod bánni.- mondta, majd ezzel el hagyta a szobát.

A nap további részében nem nagyon volt kedvem semmihez. Zenét hallgattam, vagy filmet néztem, míg jól eső tevékenységeimet Harry meg nem zavarta.

-Nem akarsz enni?- kérdezte semlegesen.

-Nincs étvágyam.- mondom hallkan.

Bejött a szobába és be zárta az ajtót maga mögött, majd oda sétált hozzám és le ült az ágy szélére.

-Ne csináld ezt. - Kérte.

-Mit?.

-Tudod te azt nagyon jól. Nem akarlak bántani. - Mondta, és most a hangja lágy volt.

-De mégis megteszed.- mondtam szomorúan.

-Sajnálom. De te teszed ezt, mert szó fogadatlan vagy. - Mondta amivel fel dühített. 

-Mert túl sokat kérsz. Elmondtam neked valamit amit nem is kelet volna ,hisz nem is ismerlek, de te ki erőszakoltad hogy el mondjam, ez nem normális. - Hadarom és szinte rá rivallok amit lehet hogy nem kéne.

-Vegyél vissza a hangodból. - Morrant egyet. 

- Miért nem vagy önmagad? - Kérdezem.

-Honnan veszed hogy nem vagyok? - Kérdezi.

-Érzem. Az istenért engedd meg hogy megérthesselek kérlek. - Néztem a szemébe.

-Már elmondtam hogy ne hozd ezt fel bazdmeg. – mondta idegesen.

-De muszáj, így nem élhetek melletted. - Mondtam el már sokadjára, remélve hogy egyszer megértésre lel benne amiről beszélek.

Ezután hirtelen magam mellett találtam, megölelt, hozzám bújt, nem értettem az okát, talán kicsit sikerült megtörni  benne valamit, egy téglát el repeszteni, ezt kell tennem, lebontani a falat amit húzott, de amilyen makacs ez nagyon nehéz lesz, lehet hogy úgy lesz ahogyan mondta, bele halok, de akkor is megpróbálom.

--Uhm. Én megyek. - Mondja miután észbe kap. Hirtelen és már kelt volna fel mellőlem de én nem engedtem.

-Maradj. Kérlek, csak engedj közelebb, tudom hogy nem bízol bennem ,de akkor csak lassan ahogyan neked jó. - Beszéltem hozzá lágyan.

-Nem, ne akard ezt, nem veszíthetlek el téged is- a szavak végét már egészen halkan mondta de én még pont hallottam.

-Csak maradj kérlek. Nem fogsz el veszíteni ,ígérem. - Talán egyszer pont az ígéreteim lesznek azok amik sírba visznek.

Ezzel vissza feküdt a mellkasomra, én a haját cirógattam, egy kis idő múlva már csak a szuszogását lehetett hallani, elaludt. Lassan én is kezdtem elálmosodni.

Erőszakosabbnak kell vele lennem kicsit, de persze mértékkel, hogy érezze komolyan érdekel, mert makacs, nagyon nagyon makacs, de én meg töröm ha bele pusztulok is, ne kérdezzétek miért akarom ezt ennyire de úgy érzem muszáj megtennem, ezekkel a gondolatokkal nyomott el az álom.