Tiltott Vallomás || Ateez Yeosang ff. ||

3. fejezet

Alice majdnem halálra ölelgetett, mikor visszaértem az asztalunkhoz.

- Nem bántásból, de nem hittem, hogy sikerülni fog, első évest még nem választottak be ilyen nagy projektebe. – ugrált körül barátnőm.

- Nem is a tehetsége miatt - szólt oda Avery, aki szintén nagy esélyekkel indult.

- Mi másért? – nézett rá rosszallóan Alice.

- Mivel ő is koreai. Jól fog jönni a nyelvtudása. – mondta gúnyosan, majd odébb állt. Na, ez a beszólása talált süllyedt. Igaza volt. Így bele gondolva Averynek sokkal nagyobb tapasztalata volt, mint nekem, sőt még Alicenél is. Érthetetlen, hogy őt nem választották ki.

- Ne is hallgass rá Sora. Megérdemelted.

- Te is tudod, hogy igaza van – húztam el a szám.

- Persze, hogy közre játszott a származásod. Hülye, aki nem látja. De tehetséggel és alkalmazkodó képességgel is rendelkeznie kell az illetőnek, ahhoz, hogy túl éljen két vagy több évet egy idegen országban. Én már csak tudom – simított végig a karomon vigasztalóan. – Na de most menjünk, és ünnepeljük ezt meg egy sütivel. Én fizetek. – ezzel lezártnak tekintette a témát, de hazudnék, ha azt mondanám, én is ezt tettem.

Az következő két hétben rengetek mindent el kellett intéznem. Ruhákat szortíroztam, közben a szokásos évi látogatások helyett háromszor is leutaztam a szüleimhez, elbúcsúzni, és tanácsokat kérni, hiszen ők mégis csak több évet éltek Koreában, mint én. És szégyenemre, de még egy koreai nyelvkönyvet is be kellett szereznem. Nehéz bevallanom, de a szüleimnek, mint mindig igaza volt. Az a pár órácska heti vagy akár havi beszélgetés az anyanyelvemen, nem volt elég az elmúlt tizenegy évben. Jócskán megkopott a nyelvtudásom. Így amikor haza látogattam egész végig koreaiul beszélgettünk. A cégtől is kaptam majdnem tíz oldalnyi papírt. Köztük a szerződésemmel és „néhány" fontos tudni valóról. Viszont én azt egyből a kukába dobtam és jó pár napnyi éjszakázás után összeállítottam a saját fontos tudnivalóimat. Mivel nem követem a K-pop zenei világát, így jócskán fel kellett zárkóznom a témával. Alice-szel is annyi időt töltöttem, amennyit tudtam, és megbeszéltük, hogy minden nap legalább üzenetben beszélünk, és majd nyár végén meg próbál meglátogatni a barátjával. Úgy is terveztek közösen elutazni valahova, majd ráveszi, hogy Szöul legyen az a hely.

Július elsején két nagy degeszre tömött bőrönddel álltam a reptéren Charlotte-ra és Ariara várva. Szerencsére nem kellett sokat álldogálnom, mert pillanatokkal később megpillantottam egy vörös és egy Barbie szőke hajú lányt a mai divatnak megfelelően felöltözve felém sétálni. Irigyeltem mind a kettejüket. Nekik minden jó megadatott az életben. Csinosak voltak, magabiztosak és tehetségesek. Nekem meg csak az utóbbi jutott. Miközben próbáltam a negatív gondolatokat kiverni a fejemből a lányok már elém is értek.

- Indulhatunk, nem szeretném lekésni a beszállást – szólalt meg Aria.

- Persze -kaptam rögtön észhez és elindultunk a megfelelő beszálló kapu felé. Egy órával később már a gépen ülve vártuk a felszállást. Még gyorsan küldtem egy üzenetet a szüleimnek és Alice-nek, majd eltettem a telefonom. Az út majdnem 15 órás, így bőven rengeteg időm van tanulni. Igen, tanulni. Ugyanis nem hiába nyomtattam ki azt a sok tudnivalót az út előtt. Nekiálltam elolvasni a KQ Entertainment-ről mindent. Hogyan alakultak meg, milyen más hírességeket menedzselnek még. Ezután rá tértem a munkám céljára. Az ATEEZ nevű bandára. Miközben a lányok szemfedővel aludtak a mellettem lévő ülésekben én addig elolvastam mindent a 8 srácról, már, amit a neten találtam. Eközben meghallgattam pár híresebb számukat is. Egész jók. Nem lepődnék meg, hogyha pár év múlva kétszer ennyire ismertek lennének. Miután befejeztem a jegyzeteim olvasását, megpróbáltam memorizálni a neveiket, hiszen mekkora égés lenne már összekeverni az ügyfeleimet. Az út további részében aludtam és a koreai nyelv tudásomat próbáltam jobban felfrissíteni.

Kemény 14 és fél órás út után végre megérkeztünk Szöulba.

- Na már csak a szállásig kellene eljutnunk – állt egyik lábáról a másikra Charlotte egyre kevesebb magabiztossággal.

- Khm, Sora, gondolod, hogy el tudnál minket juttatni odáig? -kérdezte Aria, olyan kedvesen, ahogyan még sosem szólt hozzám. Tény és való, még nem is nagyon beszélt hozzám, mióta együtt dolgozunk.

- Persze, gyertek – sóhajtottam, majd egy taxit keresve elindultam. Nem sokkal később sikeresen fogtam egy taxit és sikeresen elmondtam a sofőrnek, hogy hova szeretnénk eljutni. Jobban ment, mint gondoltam. Jól esett újra az anyanyelvemen megszólalni. Kicsit sajnáltam a többieket, hiszen nekik nyelvtanfolyamra kell járniuk, amíg el nem sajátítják a nyelvet és ez nem tartozik az egyszerűen megtanulhatók közé.

Egy fél óra után megérkeztünk a megadott címre, megköszöntem a sofőrnek, majd segítettem a lányoknak kipakolni a cuccainkat a kocsiból. A lakásunk a harmadik szinten volt, így kellett egy kis idő, mire mindent felcipeltünk. Végül én nyitottam ki az ajtót.

Egy kis, visszafogott lakásba léptünk be. A hely kellemes bézses árnyalatú színekre volt festve. Modern volt, de még is otthonosság áradt belőle. Rögtön az előszobából egy kis folyosó vezetett a nappaliig, ami egyben volt a konyhával. Nem volt egy hatalmas helyiség, de amennyit mi főzni fogunk a jövőben, annak tökéletesen megfelel. A nappaliban helyet kapott egy kis étkező asztal, egy kanapé és egy TV is. A nagy ablakok miatt csak úgy áradt be a fény. Ennek és a világos szobafestésnek köszönhetően a kis szoba nagyobbnak tűnt, mint amekkora valójában volt. A nappali/konyhából három ajtó nyílt. Az egyik a fürdőszobáé volt, a másik pedig a két hálószobáé. Az egyik egy franciaágyas szoba volt, ahol egy gardrób kapott még helyet. Sokkal kisebb volt, mint a másik hálószoba, ahol egy francia ágy és egy egyszemélyes ágy kapott helyet. Ezt a szobát viszont nem rendes ajtó választotta el a nappalitól, hanem egy tolóajtó. Egy kicsit beljebb menve a lakásba, észrevettünk egy negyedik ajtót, ami a teraszunkhoz vezetett.

- Rendben, szerintem osszuk be a szobákat – javasolta Charlotte. Ez a procedúra nem tartott olyan sokáig, és eléggé kiszámítható is volt az eredménye. Tehát Aria és Charlotte kapták a két ágyasat. Sejtettem, hogy nem akarnak velem a kelleténél több ideig egy légtérben lenni, így ezen meg sem lepődtem. A jó oldalát nézve, viszont van egy saját szobám, ahol egyedül lehetek a gondolataimmal.

Pár óra múlva jelzett a telefonom, egy új email érkezéséről. A főnökünk küldött egy újabb hosszú emlékeztetőt, hogy hétfőn pontosan érkezzünk, és még egyszer elküldte a cég címét. Komolyan, mintha megint középiskolában lennénk. Viszont szerencsések voltunk, hiszen pont egy pénteki napon sikerült megérkeznünk az országba, így lehetőségünk nyílt a hétvégére, hogy magunktól fedezzük fel a várost. Sajnos a két lánynak már holnap elkezdődnek a nyelv óráik. Nekem nem kötelező, de azt javasolták, ha úgy látom, hogy rám fér egy kis ismétlés, szívesen látnak egy-egy órán.

A nap további részében kipakoltunk és rendeltem magunknak vacsorát, és otthon pihentük ki az utazás okozta időeltolódást.