Tiltott Vallomás || Ateez Yeosang ff. ||

6. fejezet

Az elmúlt egy hétben megállás nélkül dolgoztunk. Ahhoz képest, hogy a fiúk stylistjai vagyunk, a Pepsi forgatás után egy hétig nem is találkoztunk velük. Minket a bemutató teremben hagytak. Hogy őszinte legyek nekem ez a része mindig is jobban tetszett a munkánknak. Itt kezdődik el minden. Itt tervezed meg a ruhákat, és állítod össze a szetteket. Ráadásul a kommunikáció is minimálisra csökken ebben a szobában. A lányoknak persze nem volt ínyére a dolog. Egy nap vagy hússzor elmondták, hogy ők is szeretnének végre terepre menni, hiszen ezért vannak itt. Amikor csak tehették az idejüket Soominnal töltötték, így rengeteg időt töltöttem egyedül. Persze Narae próbált meglátogatni, amikor ideje engedte. Szegény lány egyfolytában forgatásról forgatásra járt. Azon kevés itt dolgozó közé tartozott, aki nem csak az Ateeznek dolgozik, hanem elvállal más bandákat is. Így még kevesebb szabadideje marad. De állítása szerint nagyon élvezi a dolgot.

- Már megint itt vagy. Mondtam neked, hogy legalább négy óránként sétálj egyet a szabadban. -nyitott be a studióba Narae két kávéval és sütivel a kezében.

- Már ennyi az idő? – kaptam a fejem a fali órára.

- Bizony. Szóval vedd a kabátod, mert elmegyünk sétálni. Tudom nem normális, hogy ennyit dolgozom, de amit te itt leművelsz az már nem normális. Haza jársz te egyáltalán?

- Nem szívesen vagyok otthon – vallottam be, miközben felvettem a kabátom.

- Megértem, de van egy olyan érzésem, hogy az ágyad ezerszer kényelmesebb, mint az itteni kanapé.

- Ebben igazat adok neked – mozgattam át a kissé beállt nyakamat. Pár perc múlva már a közeli parkban sétálgattunk, majd egy üres padra letelepedve megettük Narae által hozott sütiket.

- És mond csak, milyen a szakma az USA-ban? Ott is ennyire hajtanak mindenkit? – érdeklődött a lány

- Nem mondanám. Persze sok a hasonlóság, de hogy is mondjam... -kerestem a megfelelő szót – ott nem ennyire precízek. Persze fontos, hogy minden tökéletes legyen, és hogy az öltözék megfeleljen az illetőnek, de nem próbálunk minden gyűrődést kijavítani egy-egy felvétel után.

- Érdekes. Nem hiszem, hogy minket kedvelnének ott akkor -nevetett fel a lány.

- Ne butáskodj. Szerintem az elején furának találnák, majd alkalmazkodnának, mert tényleg zseniális ez a módszer, még ha a kamerák nem is mutatják ezt az erőfeszítést. -mondtam -De mesélj inkább te. Milyen a srácokkal dolgozni? Mert azon kívül, hogy összeállítottam az öltözékeket, nem igazán ismerem őket.

- Tudod, ha egy kicsit ki mozdulnál a szentélyedből, meg ismerhetnéd őket. Rengeteg időt töltenek az épületben. Szinte a második otthonuk. – dorgált meg – de amúgy szerintem velük szeretek a legjobban együtt dolgozni. Oda figyelnek a körülöttük dolgozókra, és nem ijednek meg bevonni őket is az ökörködéseikbe. Ráadásul mi is törekszünk meghallgatni az ő ötleteiket, amiket az esetek többségében fel is használunk.

- Szóval tökéletesek mi? – böktem oldalba poénkodva. Erre elvörösödve próbálta kijavítani magát. – Rá tapintottam valamire?

- Ne butáskodj Sora. Egyszerűen csak jó emberek, ennyi. -válaszolt, én meg annyiban hagytam, mert látszott rajta, hogy kellemetlenül érinti a téma.

Egy újabb hét elteltével, már én is kezdtem rá ébredni, hogy ideje lenne többet kimozdulni a studióbol. Jangmi is egyre többet noszogatott, hogy lássak világot. Lassan egy hónapja, hogy Szöulban vagyok, és még semmit sem láttam a városból. Egyik este úgy döntöttem, hogy megjutalmazom magam egy sütivel és egy teával a közeli kávézóból. Szerencsémre a városban minden későn zár, így még pont oda értem zárás előtt. Az ajtón már boldogan léptem ki a kezemben az imént vásárolt finomságokkal. A cég épületéhez vissza érve, a portás mint egy régi ismerőst üdvözölt (igen, tényleg többet kéne kimozdulnom), majd úgy döntöttem, hogy kicsit felfedezem az épületet, mert elég kicsi a valószínűsége, hogy ilyenkor bárkivel is összefussak. Végig sétáltam az első emeleten, ahol csak irodák kaptak helyet meg egy kávézó az itt dolgozóknak. Az egész emelet kihalt volt, ezért nem is időztem olyan sokat ezen a szinten, mivel szinte alig mozogtam valamit a nap folyamán, úgy döntöttem, hogy a lépcsőházat választom, majd két szinttel feljebb lépcsőztem, mivel a következő a konferencia termek és a stylistok és sminkesek termei voltak ott találhatóak, úgy véltem, ezeket, nyugodt szívvel kihagyhatom. Amint felértem a harmadik emeletre, az egyik studióból halk éneklés szűrődött ki. Azt nem tudtam beazonosítani, hogy melyik teremből jön, de a dalt jól lehetett hallani. Megbabonázva álltam a lépcsőházhoz vezető ajtó előtt és hallgattam a mély énekhangot, közben pedig libabőr futott végig a hátamon. Mikor a dalnak vége lett, megpróbáltam tovább menni, de egyszer csak kinyílt a kettes számú studió ajtaja, és egy magas szőke hajú fiú lépett ki rajta, majdnem elsodorva engem.