Jobb Lesz Így

ELSŐ

EMMA

Nehéz volt, de túl vagyok a múlt minden egyes percén. És kimondhatom, hogy megérte, mivel egy olyan csatornám van, ami sok mindenkinek tetszik, és ez egyre csak növekszik. Három éve kezdtem el, és most járunk ott, hogy lassan meglesz a 150k. Amire bárki, bármit mondd, én rohadtul büszke vagyok! Nyilván vannak, akik három év alatt összegyűjtik a tíz milliót, (pl. GeorgeNotFound 💙) de nem tizenhét évesen kezdtek, vagyis én nem tudok róla.

Persze az évek alatt, nem csak velem történtek dolgok. Dakota befejezte az óvodát, és most elsős nagylány, Josh pedig már az ovit kezdi. Sajnos az anyjuk továbbra is utazgat, és fegyelmen kívül hagyja gyermekeit.

Madison a jog szépségeit tanulja, és Willow valamilyen Design szakon, annak a pontos nevét nem tudom, hiába mondta el már százszor. Carter továbbra is a pasija, sőt már össze is költöztek. Hunternek még mindig nem nőtt be a feje lágya, vagyis kapcsolati szinten, mivel a suliban szárnyal. Nem úgy, mint Henry-nek, aki tavaly elhívta egy randira Jules-t, aki majd megőrült annyira örült. Mason meg... Ő szerintem az, aki semmit nem változott, mert míg Madison és Willow egyetemisták lettek, Carter összeköltözött a barátnőjével, Hunter csak még jobban kiélvezte az életét, Henry megkomolyodott, Jules meg elkezdte az óvónői képzést, én pedig a szakításból gyógyultam és másodéves média-szakosként tanultam, addig ő maradt önmaga. Ami szerintem mindennél többet ér. Mert nyilván, neki is akadtak nehézségek a melegségével kapcsolatban, de ő megmaradt olyannak amilyen eddig is volt.

És még egy nem elhanyagolható dolog. Akkor mikor, én sz@rul éreztem magam, és Henry átjött, ami bár sokszor volt, de volt egy ami elég sok mindent megmagyarázott. Mégpedig, hogy miért hasonlít, valakire, akit nem tudtam megmondani, hogy kire, hogy miért érkeztünk kölcsönös bizalmat, és szimpátiát a másik iránt, hogy miért ugyanolyan a szemünk, és egy-egy szokásunk. Ezt nem is sejtettük, de igaz. Anya elmesélte a múltat, miszerint ő és apa sokat veszekedtek, és általában nem volt szép vége. Mint ennek sem, vagyis anya részéről. Ez a nap is ilyen volt, apa elrohant, és mint utólag kiderült ivott is. Sajnos vagy nem sajnos, elment egy éjszakára egy másik nővel. Két évre rá anya várandós lett velem, emiatt ő és apa próbálták befejezni a félbehagyott vitáikat. Ez jól is ment egészen Henry megjelenéséig. Lilian, vagyis az anyukája egy négy éves kisfiút tartott kezei között. Kiköpött apa volt, már akkor is. Elsőnek persze alig hitték el, hogy létezik és elég sok minden történt. Én ebből semmit nem észleltem, csak azt, hogy ahogy nőtem annál többet hallottam őket veszekedni. Henryről én nem tudtam, ahogy ő sem rólam, mindketten éltük az életünket, csak ez három éve amikor találkoztunk felborult minden. Ő persze találkozott apával rengetegszer, csak arra nem volt alkalom, hogy mi találkoztunk volna. Egyszer volt, kb. mikor ez kiderült, akkor készült rólunk egy fotó, és ennyi. De az is csak tavaly előtt látott napvilágot. Lényeg, hogy mindenre a magyarázat az, hogy mi apai ágon testvérek vagyunk.

- Dakota! - kiáltott anya. - Hova tetted a táskád? - kutatta jobbra-balra.

- Itt van! - ugrándozott le a lépcsőn.

- Joshua? - pillantottam a kislányra.

- Mesét néz fent. - válaszolt. - A barátaim mikor jönnek már? - toporgott türelmetlenül.

- Daky, nyugi még van idő addig is lehívod Josh-t, mert így nincs szem előtt. - magyaráztam.

- Aha. - vonta meg a vállát. - De akkor is Austin megígérte, hogy korábban jön! - nyűglödött.

- Tudod, mivel a bátyja híres, és mindig ő vigyáz rá, elég sok dolga van. - mosolyodtam el kényszeredetten.

- De megígérte! - toporzékolt.

- Értem, de... -hagytam félbe a mondatot, mivel csengettek.

- Sziasztok! - mosolyogtam rájuk.

- Már ölelést sem kapok? - kérdezte szomorúan Oli.

- Így már örülsz? - öleltem meg, majd a kicsi Austint is, aki rögtön szaladt Dakotához játszani.

- Hogy vagy? - kérdezte, kék csillogó szemeivel, tudva a sok szenvedéseimet. Ő volt az akivel a legtöbbet találkoztam, és igazából az idő elteltével kimondhatom, hogy abból a társaságból vele lett legjobb a kapcsolatom. Persze, Rubyval  is beszéltem néha napján, de közel sem annyit, mint évekkel ezelőtt.

- Azt hiszem, hogy végre tényleg jól! - mosolyogtam rá. - Túl vagyok rajta, és ez nem is fog változni!

- Reméltem is, mert készülj a kocs - hagyta félbe, mikor meghallottuk az ajtó csapódását.

- Nehogy azt mondd nekem, hogy ide merted hozni! - sápadtam el.

- Akkor, nem mondom. - húzta be a nyakát. Majd kopogtak, s anya már nyitotta is ki Daky kis barátaira számítva. Csakhogy igen meglepődött, mikor szembe találta magát a lánya exével.

- Jó napot! - nézett nagyot Ő is.

Bárcsak mondhatnám azt, hogy nem tett jót neki a három év, de az nem lenne igaz. Fekete haja aranyosan a szemébe lógott, rubin zöld szeme a szokásosnál is ragyogóbb volt, arcán a megszokott félmosollyal. Egy egyszerű szürke pulóvert, és fekete farmert viselt, de így is kib@szottul jól nézett ki! Ami baj... Nagyon nagy baj!

- Szia?! - köszönt vissza anya, ami inkább kérdésnek hangzott. Időközben nem csak én, hanem ő is lecsekkolt, amit természetesen Oliver rögtön észre is vett.

- Szia... - köszöntem idegesen majd az ajkamba haraptam és meg is bántam, hisz rég mindig ezután megcsókolt, vagy ezzel fenyegetőzött...

- Hello! - intett lazán, végig nézve a mozdulat sort.

- Most már ajánlom, hogy ne a te haverjaid legyenek azok! - szólalt meg anyu, mikor újra csengettek. Hát sajnos, vagy nem sajnos Henry és Mason érkeztek meg, akik vállalták, hogy segítenek a kicsikre vigyázni.

- Na, látom jó a "buli"! - nézett körbe elsőként Henry. Majd nem zavartatva magát, megölelt engem és lepacsizott Olival, akit már jó párszor látott az ittléte alatt. Persze az idő haladtával össze is haverkodtak, és volt olyan, hogy együtt videóztunk.

- Itt mindig. - válaszoltam, majd Masont is megöleltem.

- Na most már, Aiden nem tudom hogy kerülsz ide, de ne kavard fel az álló vizet. Mason kérlek megnéznéd Joshuát, Henry pedig kérlek vigyázz Emmára és rendezd a dolgokat! - adta ki a feladatokat anya, elfelejtve, hogy ennek én is a fültanúja vagyok.

- Miért kell rám vigyázni?! - akadtam ki, miközben Mason felment végre hajtani a parancsot.

- Tudod te jól! - rázta a fejét anya, majd inkább a nappaliba ment Dakotáékhoz.

Olyan feszült csönd állt be, amit már rég tapasztaltam. Ezt persze Josh dobogása szakította meg, aki a lépcsőn szaladt le, meglepődve az ismeretlen alakon. Három évesen az ember nem fog emlékezni mi történt, amikor ő még csak hát hónapos volt.

- Te ki vagy? - kérdezte rögtön.

- Aiden Wilson.