Jobb Lesz Így

HATODIK

- Szóval hív és te ugrassz? - kérdezte Henry.

- Nem, de...

- Jézusom, emiatt vagytok szarban! Miért kellett átmenned? Na jó megyek érted, öt perc! - szólt rám mérgesen aztán kinyomott.

Istenem, szeretem mikor Henry felveszi a mindentől-megvédelek-és-mindent-megteszek-érted-báty szerepét. Az, hogy eljöttem Aidenhez felhozta belőle az emlékeket. Tudja mi volt, hisz látta, mi történt. Értem én, hogy nem akarja, hogy újra eljöjjön az az énem... De már túl vagyok ezen! Ideje felfognia ezt...

- Mi a baj? - jelent meg mellettem hirtelen Oli.

- Semmi komoly, Henry jön jelenetet rendezni. - sóhajtottam.

- Amiatt? - bólintott Aiden felé.

- Aha, plusz ugye miattam is, és fix, hogy mindenki kapni fog a fejére mert ezzel felidegesítettem, pedig nem volt tervben, csak a  kurva telefonomat vettem fel! - akadtam ki már én is.

- Nagy levegő, és kifúj! - mondta, miközben hallgatva rá azt tettem, amit mondott - Meg fogja tudni Aiden... Ha jön Henry készülj, mert mindent is el fog mondani, amit eddig magába fojtott, de meg fogja bánni...

- Tudom jól... - sóhajtottam - De nem akarom, hogy tudja min mentem át, min mentem keresztül miatta... Mármint tudom jól, hogy tudnia kell, csak...

- Nincs csak. Szar lesz. Fájdalmas lesz. De utána megszabadulsz a tehertől, és ezt sem kell majd titokban tartani... Akkor nem álltál készen bevallani a nézőidnek sőt még magadnak sem mi történik, de ha ma megtudja nincs mit veszíteni. Jobb, ha ma tudja meg, nem akkor mikor már kiraktál arról az időszakodról egy videót... Mert tudom jól, hogy megszeretnéd osztani, csakhogy segíthess több veled hasonló tinédzseren. - hadarta Oli.

Hát igen. Ebben is sokat változott. Régen mondhatni ő volt a csendes, visszahúzódó fiú, aki még lehet ma is, de mára már kimondja, amit gondol előre tudva a következményeket. Esküszöm ő a legbölcsebb ember, akit ismerek pedig csak 20 éves...

- Miért kell, hogy mindig igazad legyen? - mosolyodtam el keserűen.

- Szuperképesség! - emelte fel a kezét majd "szuperhősösen" elfutott.

- Mi a fene történik itt... - nézett körül Anthony kissé idegesen.

- Party party! - üvöltötte Liam ittas állapotban, egy csomó lánnyal bevonulva.

- Liam a kurva életbe! Még 4 óra sincs! Hogy a fenébe lehetsz már segg részeg?! - akadt ki - És mi a faszomért van nálad ennyi ember, AIDEN? - ordította el magát.

- Igen? - lépett elő a sok csaj közül, akik ahogy beléptek észrevették és körbe állták.

- Semmi - hagyta rá majd felfigyelt az érkező Henryre, akit nem lehett nem észlelni hisz úgy fékezett és pattant ki a kocsijából, mintha egy akció filmben éppen a legintenzívebb jelenetnél tartanánk.

- Hol van Aiden? - állt meg az ajtóban vészjóslón.

- Miért szól most mindenki?! - lépett ki újra majd megtorpant, ahogy észrevette az ideges Henryt.

- Talán mert kavarod a szart? - szólalt meg a bátyám.

- MINDENKI TAKARODJON, AKI NEM A BANDÁM TAGJA! - ordított Tony. - Hogy kerültem én ide? - kérdezte magától halkan. Szegény.

- EMBEREK HALADÁS! - szólalt meg Oli is.

Nagy nehezen végre el is tántorogtak és ezzel együtt már el is kezdte a kioktatást Henry.

- Basszus Aiden minek kellett idehívnod Em-et? Semmi értelme nincs erőltetni, ha egyszer te vetettél véget ennek ráadásul olyan csúnyán, hogy kénytelen volt pszichológushoz járni vagy fél éven keresztül! Kibaszott depressziós lett miattad! Kurvára miattad! És te ezalatt mit csináltál? - tett egy lépést Aiden felé, akinek az arca fal fehérré változott... - Kurvára minden héten, vagy hónapban más csajjal mosolyogtál különböző újságoknak a főcímlapján! Szerinted ez, hogy esett neki? Kibaszott jól elhiheted! Mikor már majdnem minden jónak látszott újra jött egy kép rólad és visszaesett. Két év telt el így. - rázta a meg a fejét fájdalamasan - Itt vagyunk harmadik évben mióta otthagytad őt és most megöleled mindezek után.. Van merszed öcsikém! - Henry már teljesen Aiden előtt állt így mégijesztőbb volt a pszihopata tekintete amivel ránézett  - Csodálkozol ezen? Igen? - bökte meg, mivel nem reagált semmire a sokk hatás miatt - Na ide figyelj! Tudjuk, hogy nem tudtad és emiatt bocsi hugi, hogy én árultam el ezt neki, de eddig bírtam. Szóval még mindig akarsz játszani Emmel? Ha igen gondold át kivel is állsz szemben... - vigyorgott rá idegbajosan. - És még valami, attól hogy most újra beszéltek - nézett kettőnkre - ha BÁRMI történik is én kitekerem a nyakadat, szivi! - mondta ezt a befejezést is Aidennek szánva - Ismerem a hugomat tudom, hogy csak ő sérülne, főleg, hogy a múlt is ezt bizonyítja.

Lehetett tíz perc vagy akár csak egy két perc de nekem egy örökké-valóságnak hatott mire minden eljutott a gyerek agyához... Addigra a többiek már folytatták, amit elkezdtek vagy csak arrébb vonultak. A nappaliban ketten voltunk, mindenki más halló-távolságon kívülre esett.

- E-ez igaz? - kérdezte halkan és megtörve.

- Mondánam, hogy nem, csak nem lenne igaz... - feleltem félve felnézni.

A sok emlék, a sok vágás melynek a hege még mindig látszik halványan, a sok sírás, a sok gyűlölet, a sok probléma az evéssel.. Mind eszembe jutott... Tudtam, ha ránéztem volna nem bírtam volna ki sírás nélkül és mégis lassan a szemébe néztem... A rubin zöld szempár tele volt könnyel és minden látszott rajta; fájdalom, keserűség, reményveszettség és még sorolhatnám...

- Basszus Em, ha én ezt tudom... - túrt idegesen a hajába - Mindent kettőnkért tettem... - vallotta be szemeimbe nézve, ezen a ponton már mindketten küzdöttünk a sírás ellen, de próbáltuk tartani magunkat - Hailey azután sem állt le.. Megzsarolt, hogyha nem leszek vele Jasont rád állítja, kikürtöli, hogy apukád öngyilkos lett miattad, és én ezt nem hagyhattam... - halkult el - Nem mondtam el ezt, mert tudtam, hogy azt mondtad volna, hogy megoldjuk és ketten átvészeljük, lehet így is lett volna. Apukádat viszont tudtam nehezen kezelted - sóhajtott - így inkább tetettem, hogy jól érzem magam és tettem amit tennem kellett.. Sájnálom Em, a kurva életbe! Ha tudtam volna... - akadt ki, de a hirtelen ért ölelésemmel sikeresen megleptem. Természetesen azonnal visszonozta, amint realizálta.

Ott voltunk a nappalijuk kellős közepén egymást ölelve, mint akiknek nincs holnap. Sírtunk, de ezt csak a másik tudta. Ez csak mi érthettük meg, mert a mi szétesésünk volt.

Olyan érzés volt, mint amikor tíz év után végre megint otthon vagy. A biztonság a kezei között, a nyugalom, és a teste melege...

Ez volt az én otthonom...