Korcsvilág meséi

A hemingwayi csempész

Mindenki emlékszik arra, hogy hol volt azon a napon, mikor a Feledés megtörtént. Én akkor költöztem be az első albérletembe. Az még nem is Chicagóban volt, hanem Rockfortban. Előbbibe csak később költöztem át. Ma is alig hiszem el, hogy főváros lett. Mindegy, szóval a rockforti lakás. Kicsi de barátságos albérlet volt, nyugis, szép környéken. Az egyetlen baj talán az volt, hogy nem lehetett rendesen kiszellőztetni és az előző lakó miatt eléggé sajt szag volt. Hogy mi az istent csinálhatott, azt a főbérlő se tudta.

Emlékszem arra is, hogy a szüleim mennyire máshogy reagálták le azt a hírt, hogy Amerikába költözök. Apu lelkes volt. Anya pedig aggodalmaskodott és úgy viselkedett, mintha utoljára látna. Talán valahogy megérezte mi fog történni.

Szóval, az az este: a tv előtt punnyadtam és bámultam az egyik amcsi műsort. Persze magára a fekete-fehér dobozra nem figyeltem, csak háttérzaj volt, míg lelkiekben felkészültem arra, hogy jövőhéten új munkahelyemen helytálljak. De aztán mindennemű tevékenységemből kizökkentett az, hogy megremegett a ház.

Hirtelen a semmiből erősödött fel az apró remegés egészen nagy Földrengéssé. Gondoltam- Remek, első nap és máris egy katasztrófa! - Nem is sejtettem, hogy mennyire igazam van.

Teljesen elvesztettem az egyensúly érzékemet és egyéb értelmes ötlet híján, bekúsztam az asztalom alá. Valahol tudtam, hogyha rám dől az épület akkor ez nem igazán fog javítani a helyzeten, de ez a látszat cselekedett adott egy minimális biztonságérzetet, amire nagyon nagy szükségem voltebben a tomboló káoszban.

Mikor alább hagyott a remegés, kikúsztam az asztal alól. Furcsa fehér fények szűrődtek be az ablakomon. - Idegeninvázió? Vagy a mentőalakulatoknak vannak ilyen éles reflektoraik? Vagy mi az Isten ez? - Kinéztem és... az a furcsa fényfoszlány az égen... az örökre megmaradt bennem. De megfogalmazni, hogy pontosan milyen volt, szinte lehetetlen. Aztán vége lett.

A mi környékünk egész olcsón megúszta. Csak néhány baleset történt és csak pár épületben tett kárt a földrengés. A környékbeliek közül szerencsére senki sem szenvedett el súlyos sérülést.
Gondoltam- Na majd ha a szüleimmel találkozom, lesz mit mesélnem! - Hát... sose volt alkalmam elmesélni nekik.

Másnap figyeltem a híreket, hátha tudnak magyarázatot adni arra mi is történt. Azonban annyira szürreális dolgok hangoztak el, hogy először azt hittem tévedésből egy játékfilmet kezdtem el nézni. Átkapcsoltam a konkurenciára, de ott is ugyanazok hangoztak el. Bekapcsoltam a rádiót és az ottani hírolvasó is abszurdumokat állított. Egybeolvadt világok, nincs többé USA, az általunk ismert Európa, Afrika, Ázsia mind gyökeresen megváltozott, idegenlények, varázslók... megszámlálhatatlan mennyiségű halott.

Ezt nem tudtam elhinni. Döbbenten ültem a rádió mellett. Egy idő után már nem is figyeltem arra mi hangzik el, hanem próbáltam a korábban mondott dolgokat összeegyeztetni az én fejemben élő valósággal.

Először is el kellett fogadnom azt a tényt, hogyha Európa odaveszett (pontosabban a kontinens megvan, de teljesen új országok vették át a régiek helyét, teljesen más emberekkel), akkor az én ismerőseimnek is annyi. Az összes barátom, rokonom, az összes ex-csajom, a volt tanáraim és a legfontosabb, a szüleim... ők mind odavesztek. Minden szerettem és példaképem meghalt, hacsak nem sodorta a sors őket Illinois vagy Michigan államba. Másodszor pedig fel kellett fognom, hogy az általam ismert és csábító Egyesült Államokból két és fél államnyi terület maradt. Ezt persze a gazdaság is megsínylette és pl. a cég, ahol dolgoztam volna, kénytelen volt csődöt jelenteni. Nincs munkám. Nincs családom. Nincs semmim. Csak megannyi sorstársam.