Auschwitz-i Hamupipőke

3

Rosemary

"Csak ugrálsz a pocsolyájában lévő köveken és minden lépésednél egy kő elsüllyed.."

Azon az estén, amit Luke-kal töltöttem még nem ismertem meg. Nem tudtam mi is lesz velünk. Igazából azt hittem csak egy puszta véletlen volt, hogy ő pont akkor és pont ott volt, amikor a Götz és Schmidt nevű katonák, minden valószínűséggel megerőszakoltak volna. Ha Luke nem jön oda meg is teszik. Már akkor azt éreztem, hogy azért, hogy akkor megvédett egész életemben hálás leszek neki. Viszont amikor az immént azt mondtam, nem ismertem meg Luke-ot, nem voltam teljesen őszinte. Inkább nem jól fogalmaztam. Nem ismertem meg teljesen. Az egész estét azzal töltöttem, amire megkért. Állandóan hordtam neki az alkoholt, ő pedig úgy itta, mint szomjas kutya a vizet. Hosszú volt az ünnepség és magát Hitlert is volt alkalmam látni. Mondanom sem kell én nem voltam annyira elragadtatva tőle, mint mindenki más a teremben. Miután Hitler beszéde véget ért felcsendült a zene és mindenki inni, táncolni és énekelni, vagy beszélgetni kezdett. Én továbbra is álltam Luke asztala mellett és csináltam az egyetlen dolgot, amit rám bízott. Őt körbe vették az emberek. Rájuk akkor azt hittem a barátai, de később amikor igazán megismertem akkor tudtam meg, hogy csak egy igaz barátja volt. Köztük volt az egyik katona, aki ott várt engem a parti előtt, a varroda mögött, sőt ő volt aki azt mondta menjek oda. A neve Peter Götz volt.
A többieket nem ismertem azután sem. Csak egyikük nevét tudtam meg később, de róla majd később.

Luke és a társai egy asztalnál ültek, és kártyáztak. Én éppen azon gondolkodtam mennyi lehet az idő és vajon az anyám mennyire aggódik miattam. Akkor lépett oda Rudolf Hess az asztalhoz. Luke fintorgott és azonnal elő vett egy szál cigarettát.

- Remélem nem csúsztam le a lehetőségről, hogy elsőként gratuláljak. - mondta Hess, a hangja gonosz és lekezelő volt. Engem pedig már akkor zavart, hogy így beszél Luke-kal.

- Remélem, nem veszed magadra, ha egyedül a te gratulációd szarom le. - Luke ezt felelte neki, flegma és gonosz hangon, amiben olyan mély megvetés és gyűlölet volt, amit senkitől nem hallottam.

- Ne gondold, hogy a kitüntetésed bármiben is többé tesz. - Rudolf Hess részeg volt, hallottam a hangján. Én egy szót sem mertem szólni az egész este alatt, de akkor különösen féltem. A részeg emberektől gyerekkorom óta rettegtem. - Ugyanazz a fattyú maradsz, akit egy senki hozott a világra. - Hess ezt mondta, Luke pedig az asztalra csapott. A cigarettája a padlóra esett, ő pedig fel pattant. Kezeit szorosan Rudolf nyakára kulcsolta, és annak ellenére is fel emelte a földről, hogy az testesebb volt, Luke-nál.

- Tisztázzuk le te féreg! - ordítja az arcába. A zene nem halkul el, de akik közelebb voltak oda fordultak és nézték őket. Eggyet hátra léptem, és én a falhoz simulva néztem őket. Egészen biztos, hogy Luke is részeg volt. - Egyetlen oka van annak, hogy életben hagylak és nem veszek el semmit, amit a Fhürer neked adott, az, hogy Wolf és Isle szeretnek téged és megérdemelnek egy boldog életet. De ha mégegyszer a szádra veszed a nevét..

- Luke! Luke! - lépett egy fekete hajú vékony és jóképű ifjú Luke mellé. - Engedd el, kérlek. - tette a vállára a kezét. Ahogy Luke a mellette álló felé nézett, én is láttam az arcát. Ugyanaz a mosoly volt rajta, ami a kocsiban, mikor Peter Götz-cel beszélt. Most azonban még rémisztőbb volt, amiatt.. nos, egyszerűen nem tudom másnak nevezni, a szemében őrület tükröződött. Talán a fiút látványa okozta, hogy ez a mosoly egy pillanat alatt el tünt. Aztán Luke bal kezével mégis egy erőteljeset bevágott Rudolf Hess szeme alá, akit az ütés lendületével engedett el. A másik férfi szó szerint oda repült Hitler lábai elé, aki akkor jött oda megnézni, mi is ez a kiabálás.