Mérges voltam. Mérges? Na jó, inkább dühös. Borzalmasan. Nem volt elég, hogy anya elküldött Angliába, megkötni ezt a fránya szerződést, amit természetesen aláírva meg is kapott a cégünk, édesanyám kitalált egy olyat kedves Zak barátommal, hogy milyen remek lenne ha néhány versenyre eltudnék utazni, és felügyelni hogy az dolgok mind úgy működnek ahogy kellenek és hogy én pedig onnan közvetítsek a cégnek.
- Tényleg nem értem, miért erőlteted rám ezt az egészet. Megbántott és megalázott. Én szerettem őt anya. - néztem rá csalódottan, mire elmosolyodott.
- Kicsim, ez a cég érdeke. Landoval egy cseppet sem kell foglalkoznod.- rántott vállat mire felnevettem.
-Mintha ez olyan egyszerű lenne, igaz?! - nevettem fel keserűen majd ott hagytam és egyenesen hazafelé vettem az irányt.
Út közben tárcsáztam Arthur számát, akivel egy pár nap csend után kibékültünk, viszont a Wokingban történtekről nem beszéltem neki. Nem is kell tudnia róla, mert megint kapna egy féltékenységi rohamot.
Mikor hazaértem, írtam anyának egy sms-t hogy megbeszélem Art-al és majd úgy döntök. Főztem egy kis vacsit kettőnknek, majd vártam még be nem toppan az ajtómon. Addig a csajokkal csevegtem, akik közölték hogy Lando már a városban lakik. Megforgattam a szemeim, majd az ajtó nyílására felkaptam a fejem.
- Szia kincsem. - mosolyogva jött felém majd megcsókolt. Furcsa volt, mert nem éreztem semmit sem. Még annyit sem, mint eddig. Valami nem jó.
- Szia Art.-bújtam hozzá. Még mindig semmi. Vacsora közben mesélt Japánról, hiszen most onnan utazott haza. A munkáról csacsogott és hogy milyen kedves emberekkel találkozott. Majd miután minden ilyen érdekes témát kiveséztünk, kisebb gyomor ideggel hoztam fel anya ötletét. - Figyelj valamit el kellene mondanom.- piszkáltam idegesen a körmöm. Kíváncsian nézett rám, majd egy nagy sóhajtás után belekezdtem. - Anyám azt akarja, sőt igazából más választásom nincs mert szerződésbe foglalták hogy kötelező elutaznom a Mclaren csapatával néhány versenyre, hogy feljegyezzek dolgokat és szemmel tartsam hogy minden a szerződés szerint megy e. - hadartam el. Mire felnevetett.
- Ki van zárva. - nézett rám mérgesen, majd az asztalra csapva állt fel.- Ki van zárva, hogy az ex pasiddal utazgass miközben én dolgozom. - jött felém, amitől megijedtem. Nem sokszor volt rá példa hogy így viselkedett.. - Kitudja mit nem mondasz el a Wokingi látogatásodról. Biztos vagyok benne hogy találkoztál vele.- szorított be a konyhapult és a teste közé, amitől szaporábban vettem a levegőt
-Ott volt a megbeszélésen, mivel a csapat tagja, sajnos nem mondhatom meg hogy őt tegyék ki amíg én itt vagyok. Ez a munkám, amit teljesítenem kell. - sziszegtem dühösen. Féltem, de nem mutathattam ezt.
- Munka? Az neked munka, hogy úgy ugrálsz ahogy anyád fütyül? - nevetett fel, mire a kezem az arcán csattant. Ettől pedig még dühösebb lett. Szemei szinte vérben forogtak, kezeivel leszorította az enyéim, majd mielőtt bármit mondhatott volna sms-em érkezett a mellettem elhelyezkedő telefonomra. Egyik kezével a telefonért nyúlt majd felolvasta.
Szia Lando vagyok. Charles adta meg a számod, csak beszélni szeretnék veled az otthon történtekről. Kérlek.
Ohh baszd meg Norris, jobbkor nem is lehetne. Ahogy ez a mondat átfutott az agyamon, egy erős csapás érte az arcom. Szemeimbe pedig könnyek gyűltek.
- Te utolsó kurva. - köpte felém a szavakat. - Nem szégyelled magad? Elmentél megdugatni magad? - majd az arcom másik felén is csattant a keze.- Én is utazom veled, készülj fel, hogy nélkülem nem találkozol vele még egyszer. - suttogta képembe, majd egy lenéző pillantás után pedig magamra hagyott.
Amint becsapódott az ajtó, lerogytam a földre és sírni kezdtem. Keservesen. Soha nem ütött még meg ez előtt. Voltak csúnya veszekedéseink, de sosem emelt rám kezet. nem okolhattam Landot-t emiatt hiszen ugyan honnan tudná épp mit csinálok, de ez akkor is nagyon rosszul jött ki.
Miután kicsit összeszedtem magam, anyával sms-ben beszéltem hogy utazom Arthurral a következő futamra aki nem tetszését ugyan kifejezte, de nem mondott semmi különösebbet. Holnap kell indulnom, hogy ott tudjak lenni Spanyolországban. Nagy nehezen bepakoltam pár ruhadarabot és szükséges dolgot, majd egy forró fürdőt vettem. Az arcomon szerencsére semmi kár nem okozódott. Viszont belül annál inkább.. Videó hívásban csacsogtam a csajokkal, akiknek egy szót sem ejtettem a történtektől. Leginkább Charlotte mesélt, hogy újra beszélgetnek Charlesal.
Természetesen ők alig várták a fejleményeket Lando és köztem, viszont sajna le kellett lomboznom a kedvüket azzal, hogy Arthur is velem tart. Sajnos egyik lány sem kedveli annyira, és már én is kezdem ezt érezni.
Természetesen kaptam egy bocsánat kérő üzenetet, majd egy fenyegetést, hogy el ne merjek menni nélküle sehova. Így inkább leírtam neki hogy reggel 9re legyen a reptéren majd lefekvéshez készülődtem. Kipakoltam egy melegítő szettet az utazáshoz, és bebújtam az ágyba.
Landonak nem válaszoltam az üzenetére de valamit megmozgatott bennem. Azt viszont nem tudom pontosan mit..
Reggel, nem sok kedvvel ébredtem fel, tudtam hogy remek nap elé nézhetek, és hiába csak pár óra lesz a repülő út. Meg lettem áldva egy csodás pasival ugyebár aki megszépíti nekem az egészet.
Gyorsan magamra kapkodtam a kikészített bézs színű melegítőszettet, hajamat átvasaltam és egy leheletnyi sminkkel takartam el a fáradtságot, és a pár pirosabb foltot az arcomról amik a tegnapi pofon nyomaként árulkodtak. Egy kávét ittam mellé pedig egy szelet pirítóst ettem meg amíg vártam a taxira.
Pontban 9 órakor szálltam ki a járműből és lépkedtem befelé a váróban, ahol szemem egyből találkozott Arthurral. Nem éreztem felé semmi mást csak szánalmat, és megvetést. Viszont szakítani pedig nem tudtam vele, mert nem fogadja el. Kifejezéstelen arccal álltam meg előtte, majd hagytam hogy arcon csókoljon.
- Nézd Sajnálom a tegnap történteket. Kicsit begurultam, mert féltem hogy elveszítelek.- fogta meg egyik kezem. Ugyan az azok a szavak, mint mindig.
- Nézd Arthur, ennek nem lesz jó vége. Nem szeretnék egy olyan férfival együtt lenni aki bánt engem. - néztem rá. Kissé féltem a reakciójától, de nem értem miért. Ez így volt normális.
- Én teljesen megértem, és igazad van sajnálom tényleg. Hagyd hogy jóvá tegyem.- könyörgött. Szánalmasnak találtam. Tudtam jól, hogy már semmi sem olyan közöttünk mint volt. Viszont én is szánalmas voltam, amiért elfogadtam a bocsánat kérését...
