Egy peches katona története (yandere)

A születésnap

Edgar Smith vagyok. Az Amerikai Légierőhöz alig három hónapja csatlakoztam. Egy B-17-es bal oldalsó géppuskásaként kerültem az angliai Lavenhamba. Még csak két hete vagyok itt, de máris megszerettem ezt a helyet. Lavenham nem nagy, de szép kis város. Amikor kimenőm volt, akkor gyakran sétálgattam a hangulatos kis utcáin.
A bázist tavaly építették fel. Több bombázószádnak is helyet adott.
Én a 836. századhoz kerültem.

Miután Pearl Harbort megtámadták, mi is beszálltunk a háborúba. 1944 nyara elég meleg volt, ezért gondoltam meglátogatom egyik társamat Joe Bakert, hogy 22. születésnapom alkalmából igyunk „egyet" a Lófarokban, meg mert jól esne ilyen időben egy finom hideg sör.

- Szevasz Joe!
- Üdv!
- Hát a többiek?
- Már ott vannak. Nemrég mentek el.
- Akkor indulhatunk mi is.

Joe egy magas és vékony ember volt fekete hajjal és nagy angol bajusszal. Mániája volt az angol bajusz, ezért növesztett egyet. Nálam 5 évvel volt idősebb.
Valamint cigaretta helyett pipát szívott.

A kocsma nem volt messze. Majdnem 1 km-re volt a bázistól. Már a kapun kívül voltunk, amikor megállt mellettünk egy jeep.
James Walter a bázis parancsnoka ült benne.

- Uraim!
- Parancsok úr!
- Csak nem a Lófarokba tartanak?
- De igen.
- Pattanjanak fel! Elviszem magukat!
- Köszönjük!

James határozott, erős egyéniséggel rendelkezett és jól bánt az embereivel. A bázison mindenki szerette. Nagy és zömök ember levén, nem csak a rangja miatt tisztelték.
A nagy háború egyik veteránja. A bal szemét egy repesz vitte ki, ezért állandóan szemfedőt hordott. Az irodájában pedig volt egy papagája. Akit a titkára megtanított egy két szóra, de az nem derült ki, hogy mikre. Ja, és még hozzá a hosszú és bozontos szakáll. A háta mögött csak a "Jóságos Kalóz"-ként hívták.

- Arra kérem Önöket, hogy ne csináljanak semmi zűrt. A piával meg óvatosan. Holnap este éjszakai bevetésre mennek! Az eligazítás holnap 15:00-kor lesz. Addigra szedjék össze magukat! Ezt közöljék a kocsmában lévő társaikkal is.

Eddig sosem voltam egyetlen egy bevetésen sem. Tudtam, hogy nem dísznek vagyok itt a bázison, de akkor is görcsbe rándult a gyomrom.

- Mi lesz a célpont?
- Mint mondtam, holnap megtudják az eligazításon!

Joe észrevette, hogy feszült vagyok. Ő már túl van 2 bevetésen. Ő a jobboldali géppuskás.

- Nyugi, lazíts! Születésnapod van nem?! Holnap ráérsz idegeskedni!
- Köszi! Ezzel most nagyon megnyugtattál.
- Az egész csak felfogás kérdése.
- Elég fura egy felfogás.

Közben megérkeztünk a Lófarokba.

- Nos, uraim! Én mentem is tovább.
- Köszönjük, hogy elhozott!
- Ugyan, nincs mit! De ne feledjék, amit mondtam! A piával óvatosan!
- Úgy lesz!

Maga a pub nem volt túl nagy. Amint beléptünk a dohányfüstöt csak úgy vágni lehetett. A pultot pár idős helybéli támasztotta. Tipikus angol kocsma volt. Itt nem a lukszus volt a lényeg. A falak sárgállottak a nikontintól. Szerintem tuti a századfordulón volt utoljára festve. A bútorok masszívak voltak, de kopottak. A díszítésről inkább ne is beszéljünk. Hiába volt közel, ezt a helyet elég kevesen látogatták. Az emberek a környező falvak kocsmáiba mentek inkább, de a legnépszerűbb Brestonban a Six Bells nevű kocsma volt. Egyszer elmentünk oda, de akkora volt a hangzavar, hogy nem lehetett normálisan beszélgetni és ráadásként mindig volt valami balhé.

Ez a kis pub tökéletesen megfelelt nekünk. Csendes és közel is volt.
Volt pár asztal. Összesen három, amiből egy üres volt, az egyiknél két szerelő iszogatott a másiknál meg ott ültek a társaink.

Steve Larkin a torony géppuskás és Rob Svanson a rádióstiszt . Ők régi motorosok.
Stevenek volt apró vágás a bal arcán. Az előző bevetésen szerezte. Igazi paraszt ember volt. Zömök és izmos. Vérbeli texasi. Rövid, barna hajában már gyülekeztek az őszszálak. Hiába a negyvenkét év, az bizony negyvenkét év.

Rob két évvel volt fiatalabb nálam. Alacsony és vékony ember lévén tökéles választás volt számára a rádiós pozíció, de a szaktudása se volt hátrány. Imádott különböző elektronikai dolgokat bütykölni. Már három bevetésen túl vannak. Egy másik bázisról jöttek át ide. Velük kezdtem el barátkozni.
Mondjuk soha nem repültem még velük, de elég vicces elképzelni, ahogy Steve bepréseli magát a toronylövegbe és ott feszeng, mint egy megtermett gorilla.

- Sziasztok!
- Sziasztok!
- Boldog születésnapot újonc!

Mondták kórusban.

- Hogy értetek ide ilyen gyorsan?
- James parancsnok hozott el minket. Üzeni, hogy ne igyunk sokat, mert holnap 3-kor eligazítás, este meg bevetés.
- Hát ez remek! Az embernek végre kimenője van, és máris el kell rontania kedvét.

Rob itt közbeszólt.

- Nyugi Steve! Mulatni jöttünk! Smithnek meg születésnapja van. Érezzük jól magunkat! Holnap majd ráérünk aggódni.
- Igazad van! Az első kört én állom!