Egy peches katona története (yandere)

A küldetés

Neuschwanstein kastélya volt a célpont. A hely szűke miatt, egyesével mentünk be a rádiós asztalhoz és néztük meg a képeket.
A mellékelt fotókon igen szépnek nézett ki.
Nem vagyok bombaszakértő, se egy mérnök. De egy kastélyra elég kevés egy bombázó.

-Amúgy, mi a fenének kellünk ide? Úgy értem, vak sötét van. Lószart sem látunk. A vadászok meg még úgysem.
Tette fel a kérdést Steve.
- Hallod, okostojás! Elhiszem, hogy másnapos vagy, mint a picsa, de gondolkodhatnál is egy kicsit! Épp, akkor kezd el világosodni, mikor visszafelé elhagyjuk a német partokat. Megvan rá az esély, hogy a fritzek kiszúrnak minket és pár gépet utánunk küldenek.
Mondta Jacob.

Már elmúlt éjfél, mikor a cél közelében voltunk.
Ekkor hirtelen egy robbanás rázta meg a gépet!
A géptörzs kettészakadt én pedig kiestem rajta.
Sikerült kinyitni az ernyőmet.

Mivel sötét volt, így nem tudtam, hogy hányan juthattak még ki gépből.
A távolban láttam egy kastély fényeit.
Körülötte kilómétereken keresztül sötétség, amit csak pár apróbb fénypont tört meg.
Távolabb appróbb falvak fényei látszottak.
Nem messze egy tűzgömböt vettem észre. A gép volt az.
A kastélytól, olyan 1 km-re zuhanhatott le.
Apró kis fénypontok indultak meg a lángoló rocs felé a kastélyból.
A szívem torkomban dobogott a mikor a fák közé érkeztem. Halálosan féltem.
A kezeimmel védtem az arcomat az ágaktól. Szerencsére nem a fa tetején akadtam fent, így nem kellet a lemászással szenvednem.
Nem tudtam, hogy kiabáljak e vagy ne? A zseblámpámat meg nem mertem használni, nehogy észre vegyenek a fritzek.
Vagy 5 percig gondolkoztam, mikor zajt hallottam mögülem. Megfordultam, de nem láttam semmit.

A pisztolyomért nyúltam. Úgy éreztem a szívverésem kilóméterekre is elhallatszik, olyan hangosnak éreztem. Biztosan csak egy róka, vagy vaddisznó, de lehet, hogy egy farkasfalka.
- Donald!
Azonnal válaszoltam.
- Mickey!
Joe volt az.
Ez volt a jelzés, ha ellenséges területen zuhanunk le és elveszítjük egymást szem elől, de mégis valahogy egymásba botlanánk. Pont az ilyen helyzetekre találták ki.
Leengedtem a fegyverem.
- Bazd meg ember! Azt hittem, hogy egy farkas, vagy még rosszabb, egy fritz.
- Vannak itt farkasok?
- Honnan tudjam? Amúgy ez meg egy kibaszott erdő, szóval biztos vannak.
- Smith! Mégis mi a fene történt? Hisz vak sötét van, hogy szúrhattak ki?
- Tőlem kérdezed? Talán a radarelnyelő festék nem ért semmit.
- Akkor már a partoknál leszedtek volna minket!
- Jogos!
- Talán a motorhang alapján.
- Üteg nem lő ilyen pontosan és kereső fény sem volt. Bassza meg! Gyere keressük meg többieket. nézzük át a roncsot!
- Te normális vagy Smith? Mostanra már hemzseghetnek ott a fritzek? Ha el akarod fogatni magad, akkor menj!
- Ez az anyaországuk. Itt nincsenek ellenállók, akikhez tudnánk fordulni. A lakosok is azonnal jelentenének. A Franciaországig meg semmi kedvem gyalogolni bujkálva, magvakon meg sárvízen tengődve. Én azt javaslom, hogy adjuk meg magunkat! Ha van jobb ötleted, akkor hallgatlak!
- Van. Én megyek, nem akarok fogságba esni. Sok sikert Smith! Vigyázz magadra! És ne feledd, hogy csak név és rang!
- Mi?
- Csak név és rang! Mást ne mondj nekik!
Kezet ráztunk és elváltunk. Én a roncs irányába, ő pedig az ellenkező irányba.
Nem volt nehéz megtalálni. Csak a fényeket és hangokat kellett követnem.