Egy peches katona története (yandere)

Elméletek

Az orvosi szobán ébredtem a bázison.
A doktor észrevette, hogy felkeltem és odasietett hozzám.

- Mr. Smith! Csak óvatosan!
- M.. Mitrörtént?
- Elesett a kocsmában és nagyon csúnyán beverte a fejét. A barátai hozták be. Két napig feküdt eszméletlenül.

Szerencsére csak egy részeges lázálom volt, viszont a fejsérülésem miatt nem repülhettem. A koponyám betört. Azt mondták kész csoda, hogy élek vagy, hogy egyáltalán felkeltem. Amint jobban lettem és úgy látták bírom a hosszú tengeri utat, akkor visszaküldtek az államokba.

A háború véget ért. A szövetségesek nyertek. Joék gépet 1944 októberében lelőtték Németország felett. Joe és Steven fogsába esett, de a háború végén hazatérhettek.
Rob sajnos nem élte túl.

James Walter parancsnokot nem sokkal a háború vége előtt egy infarktus vitte el.
Joe Angliában telepedett le és egy olajfinomítónál kezdett dolgozni.
Steve visszatért Texasba a feleségéhez és a gyerekeihez. Ő egy autószerelőműhelyben talált munkát. Nagy ritkán, de küldünk egymásnak levelet. Mind a ketten egy szerencsés baromnak tartanak.

Nemsokkal később elkezdtem egyetemre járni. A biológia tanárunk lebetegedett, ezért egy helyettesítő tanárt kaptunk, aki egyáltalán nem értett a témához. Szóval elkezdte nekünk a kis elméletét elmesélni.

Az elmélet szerint végtelen számú világ létezik, végtelen számú lehetőségekkel. Amikor álmodunk, akkor az illető egy másik világbéli énje történéseit éli át. Ezért van az, hogy aki kómából (nem éber kómából) kel fel, akkor az össze van zavarodva és olyan életeseményeket mesél el, amik meg sem történtek. Utána kitért a rejtélyes eltűnésekre. Amikor egy adott illető valamilyen szerencsétlen véletlen folytán átkerül egy párhuzamos világba, ami nagyon ritka. Az óra végén leszögezte, hogy csak ez egy elmélet.

Elgondolkodtam rajta, de azt a két napot akkor is a kómás agyam játékának tudtam be. Nem hiszek az ilyen légbőlkapott hülyeségekben.

A helyi járattal mentem az albérletembe.
Csendes őszi eső esett. A busz ablakán bámultam ki, amikor valaki megkérdezte.

-Szabad ez a hely?

Úgy válaszoltam, hogy oda sem néztem.

-Igen.

Leült mellém. Odafordultam, és megállt bennem az ütő.

Fehér haja, és vörös írisze volt.

Vége!