A száguldó cirkusz és én

4.rész - Bahrein

A tizenhét órás utazás után fáradtan vettem át szobakulcsom. Nem éppen a világ legpuccosabb hoteljéről volt szó, de konkrétan szemben volt a pálya bejárata. Mivel estére érkeztem meg, csak lementem az étkezőbe és vacsiztam, majd lefeküdtem aludni. Hétfőn reggel nekiiramodtam és bejártam a félszigetet. Kedden és szerdán ugyanezt tettem, csak edzeni is voltam. A hotel időközben feltöltődött különböző forma 1 fanokkal, így a vacsorák és reggelik is jó hangulatban teltek el. Csütörtökön délelőtt kint voltam a strandon két fiúval és lánnyal, akik a mellettem lévő szobákban szálltak meg. Délután háromkor siettünk vissza a hotelba, ahol gyorsan összeszedtem magam a csütörtöki nyílt box-utcai látogatásra. Ma a melegre való tekintettel egy farmershortot és egy türkizkék-mercedes pólót kaptam magamra. Vállamon átvettem egy hasitasit, benne a fontos dolgaimmal, majd nyakamba akasztottam belépőmet, majd elindultam a pályára. Mivel tényleg kicsi a távolság másodiknak léphettem be a box-utcába. A múltkor nem jutottam el a boxokig, így most azokkal kezdtem. Amennyire csak lehetett közel mentem és bevideóztam a boxba. „Milyen király lehet ott dolgozni" Amikor a Mercedeshez értem megkértem egy idegent, hogy legyen kedves lefotózni a boxxal. Beálltam először a Bottas, majd a Hamilton felirat alá. Éppen fotózkodtam Lewis boxrészével és felfelé mutattam a Hamilton táblára, amikor sikongatni kezdtek az emberek, amit nem értettem, majd megfordultam.

- Hi - mosolygott baseball sapkában Lewis.

- Hi - mondtam lesokkolva.

- Szóval te vagy a lány, akiről az összes pilóta beszél - mondta - Izabella igaz?

- Igen - mondtam megszeppenve - Rólam beszélnek? - kérdeztem - Miért?

- Mert laza vagy. Habár most kifejezetten feszültnek tűnsz - mondta miközben körülbelül ezer ember nyomott össze, köztük a srác is, aki visszaadta a telefonom.

- Aha. Van benne valami - próbéltam lehiggadni - Biztos amiatt, hogy akkor nem volt a fejem mellett húsz hónalj - utaltam a sok emberre, meg hogy nem éppen a magasságomról vagyok híres.

- Hát ezen ne múljon - mondta Hamilton nyugodtan, majd megemelte a kordont előttem és áthúzott arra az oldalra, ahol az ember kap levegőt.

- Mi? - néztem körbe - Ezt lehet?

- Ja - fogta meg a kezem, majd behúzott a boxba. Megállított a Hamilton tábla alatt, elkérte a telefonom, majd hátrébb állt. - Hé! Ne úgy nézz, mint borjú az új kapura! Tessék mosolyogni! - mondta, mire elvigyorodtam. Miután ezzel megvoltunk Lewis intett egy fotósnak. - Kym! Ha lennél szíves - állt mellém, átkarolt, majd a kamerába nézett.

- Tuti, hogy álmodom - mondtam.

- Nem, szóval mosolyogj - nevetett a brit.

Miután lefotóztak minket Lewis „visszakísért" a kordon másik oldalára, majd elrohant a dolgára. Az este további eseményeire nem nagyon emlékeztem, mert túl sok adrenalin volt a szervezetemben. Valamikor tizenegy felé érhettem haza és még körülbelül másfél óráig a képeket néztem, majd hitetlenkedve elaludtam. Mikor felkeltem és bekapcsoltam a telefonom az értesítéseket, ezerrel csipogni kezdett. Rengeteg otthoni ismerősöm írt, megpróbáltam rendezni a social médiát, majd elmentem futni. Én hülye nem vittem magammal se baseball sapkát, se kendőt, se semmit, szóval megkapott a nap a futás során. Miután visszaértem a hotelbe, feküdtem 45 percen keresztül és próbáltam helyrehozni magam. Sajnos csak az első szabadedzés végére értem oda és miután találtam egy helyet a füvön, le is ültem, mert egy picit megszédültem. Többen is leültek mellém és beszélgettünk mindenféle forma 1-es dologról, amikor elkezdődött az FP2 sokan közelebb mentek a korláthoz, de én maradtam a helyemen és néztem az előttem elszáguldó autókat és a kivetítőt. Miután vége lett az egyébként baromi unalmas szabadedzésnek, még maradtam egy picit, mert szédültem. Kerestem egy víz automatát és vettem két üveg hideg vizet. Egyet helyben meg is ittam, amitől persze pisilnem kellett. Mivel a kijáraton éppen rengeteg ember próbált kizúdulni, a másik irányba indultam, hogy megtaláljam a mosdót. Mire végeztem, szinte kiürült a pálya. Rohantam volna, de még mindig nem voltam 100%-os, ezért nyugodt tempóban indultam a kijárat felé, ami persze „szinte" a pálya túloldalán volt. Éppen nagyon koncentráltam, hogy egyenesen tudjak sétálni, amikor meghallottam egy ismerős hangot.