Légből kapott álom

6.

A pár ezután estig nálam maradt, majd miután mindannyian elég késeinek ítéltük meg az időt, ők hazaindultak. Egyébként nyugodtabb voltam egy fokkal, miután a Pamu páros - vagyis Panna és Samu egyben, akiknek nem tetszik ez a "shipnév", de hát az engem hol érdekel? - hazament, és a lány felhívott, megtudtam hogy szívszerelmének az ég világon semmi problémája velem. Egyébként nekem is szimpatikus volt ő, így "áldásomat adtam" a kapcsolatukra, majd meghallgattam pár örömódát a fiúról, és letettük a telefont. Én pedig mivel elég korán kelek, lefekvéshez készülődtem. Hajamat semmi kedvem nem volt másnap reggel besütni, így a jól bevált, zoknis módszert használtam, majd egy arcápolási rutint követően ágyba bújtam. Gondoltam, olvasok még egy keveset, de az első pár mondat után azonnal elnyomott az álom. Kialvatlanságomnak meg is lett az eredménye, reggel a "hajnali" időpontban, ami egyébként 8 óra volt csak, szegény menedzseremnek panaszkodtam. Fájhatott is rendesen a feje miattam.

- U-tá-lom. Egyszerűen utálom - taglaltam Konrádnak mai napom problémáját, ami éppen a korábban is említett magassarkú csizmám volt
- Ditta, te vállaltad el - nemes egyszerűséggel kinevetett
- De először is, képen jobban nézett ki. Másodszor, arról nem volt szó, hogy mindenhova ebben a borzalom cipőben kell járnom - mutattam le a szóban forgó darabra a lábamon
- Hát drágám, márpedig ezt addig fogod hordani, amíg le nem jár a szerződésed, az meg nem most lesz - okoskodott
- Tényleg, nem mondod? - vigyorogtam erőltetetten, ami inkább hatott vicsornak - Pontosan mikor is?
- Július 15. - mondta ki megmenekülésem dátumát, azonban ezzel több probléma is volt
- Ugye szórakozol, hogy nyáron a 35 fokban is ezt kell hordanom? - akadtam ki teljesen - És az még kereken 5 hónap - siránkoztam
- Gondolom addigra kapsz egy nyári darabot - vigyorgott - Megnézem mit tehetek, csak fejezd be a hülye hisztidet - rázta a fejét nevetve, miközben az érintőképernyőt nyomkodta
- Te kérdezted, mi a baj - öltöttem ki rá a nyelvem, hiszen ez így volt. Valóban ő kérdezte, miért sántítok, amikor elindultunk a közeli bevásárlóközpontba tárgyalni néhány ruhabolttal.

Ma hétfő újra, alias kő kemény munka, csak éppen az a része, amit utálok. Utazni szeretek, szerepelni szeretek, és sokakkal ellentétben még az egész napos fotózásokkal sincs semmi problémám, de a hivatalos ügyektől rosszul vagyok. Egyébként kijárt volna nekem még minimum 2 nap, de drága menedzserem, Konrád - aki pontosan tudja, hogy a hivatalos ügyek a halálom - úgy döntött, márpedig ő elvisz magával intézkedni, így voltam hétfő reggel az irritáló csizmámban extrém ideges. Tudom, hogy ezek fontos dolgok, és általában itt kerülnek megbeszélésre a jövőmet illető kérdések-tervek, de az egész annyira.. Bah. Ráz tőle a hideg. Miután 2-3 megbeszélést ültem végig laposakat pislogva, menedzserem szerint is kijárt nekem a jutalom, amiért szó nélkül tűrtem, tehát meginvitált a kedvenc kávémra, a Starbucks-ba. A pláza folyosóin végigvonulni persze nem volt feltűnésmentes feladat, az éppen itt tébláboló felnőttek, vagy iskolakerülő fiatalok általánosságban ha felismertek, nem túl kedves pillantásokkal díjaztak. Ezek hiába peregnek már le rólam, nyilván zavarnak, kit ne zavarna, ha utána fordulva olyanokat hallana a háta mögül, mint például "a képeken sokkal vékonyabb", vagy akár "milyen nagyra van magával". Szerencsére amíg a kávéra kellett várni, nem állt előttünk senki, így én inkább leültem egy eldugott asztalhoz, addig se kelljen élveznem a "megtisztelő" pillantásokat. Másodpercekkel később aztán Konrád is csatlakozott hozzám, azonban nem társaloghattunk sokáig, megcsörrent a telefonom. Aggódva fogadtam Panna hívását, hiszen délelőtt mindketten dolgozunk, ezért nem is szokott keresni ilyenkor, ha nincs baj.

- Mi történt? - szóltam bele aggódva a telefonba
- Minden, minden, minden szar - hallottam meg barátnőm szomorkás hangját a vonal végéről
- Naaa, mondjad - kérleltem
- Samu - kezdett bele
- Megcsalt? Ki az a picsa? Istenem, úgy megverem - törtek elő indulataim, de a lány félbeszakított
- Dehogy csalt meg - itt felnevetett - Vele minden a legnagyobb rendben, viszont a szülinapja..
- Óóó. Mi történt?
- A cukrász most hívott, hogy lebetegedett, holnapra nem lesz torta, az ajándékát nem szállítják ki, szóval tulajdonképpen semmi sincs - hallottam, hogy a háttérben az asztalt csapkodja
- Nincs baj, jó? - próbáltam nyugtatni - Átmegyek, és sütünk neki együtt, most meg úgyis itt vagyok a plázában, veszek valamit, ha gondolod.
- Jajj, de jó - sóhajtott - Viszont pont emiatt, ma nem dolgozom. Nem találkozunk? 10 perc, és ott vagyok.
- Konráddal vagyok - erre már az említett is felkapta a fejét - De gyere nyugodtan - vigyorogtam, figyelmen kívül hagyva menedzserem mutogatását a háttérben, hiszen pontosan tudom, hogy finoman szólva sem kedvelik egymást. Hah, most visszakapod Konrád!
- Szupiii, akkor 10 perc - láttam magam előtt hogy mosolyog - Hol vagy?
- Starbucks, de találkozzunk a bejáratnál.
- Oksi, köszi - majd kinyomta a telefont
- Engem is beavatnál, mi a program? - méregetett Konrád
- Panna idejön, és shoppingolunk egyet, mit szólsz? - mosolyodtam el gonoszul
- A bolond barátnőd? - sopánkodott
- Ismersz engem, és őt hívod bolondnak? Érdekes meglátás - ráncoltam a szemöldököm
- Jogos - gondolta végig - De a lényegen nem változtat. Muszáj nekem ehhez asszisztálnom? - sóhajtott, de úgyis tudta a választ
- Remélem ez nem volt kérdés - néztem rá komoly arccal - Úgyis tudom, hogy imádod a társaságom - kúszott arcomra egy pimasz mosoly
- Ditta drága, a sírba viszel - rázta a fejét, de mosolyát nem sokáig tudta palástolni. Ismerem.