Légből kapott álom

1.

Már vagy a harmadik kíváncsi fotós elől tértem ki az utcán, mire hazaértem. Végre lerúghatom a 10 centis magassarkú csizmám, ami 8 órája nyomja a lábam. Legszívesebben a kukába hajítanám, nem is az ízlésem és kényelmetlen is, de köt a szerződésem. Abban a pillanatban nem érdekelt a diétám, csak a kanapén akartam feküdni egy tábla csokival, pedig tudtam jól, hogy nem kéne híznom. Francba az álmaimmal és a modellkedéssel. Elvettem a dohányzóasztalról a friss újságokat, amiket a bejárónőm hagyott itt, és nem érdekelt, hogy nem szabad, rágyújtottam egy szál cigarettára, a vészhelyzeti dobozomból, amit csak az ilyen, tragikus napok miatt tartok csak magamnál, mint a mai. 20 óra repülőút, paparazzik és újságírók rohama, majd egy kellemes 2 órás dugó a város utcáin, igazi álom. "Örömmel" konstatáltam, hogy 3 újság címlapján megint rólam szól a szalagcím, éppen a "katasztrófa", "elképesztő", és az örök kedvencem, "botrányos" jelzőket párosítva a nevemhez. Félredobva a papírokat, fáradtan dőltem végig a kanapén. Bele se kellett lapoznom, úgyis tudtam miről van szó. A legújabb csinált ügyem, amit valaki, nyilván névtelenül leadott a bulvárnak, miszerint titokban összejárok a fotósommal a legutóbbi címlapfotózásról. Aztán jönnek az üres találgatások, hogy végül miért nem én kerültem a címlapra. Az olvasók, majd a netes kommentelők. Osztják az észt, mintha ők annyira jól tudnák, mi történt igazából. Mert nem ez. A valóság persze, ami annyit takar, hogy egyeztetések alapján inkább egy tavaszi-nyári példány címlapján fogok szerepelni, senkit sem érdekel. Nyilván kézenfekvőbb az a história, ami most a csapból is folyik, hogy kavartunk-összevesztünk, bosszúból meg nem kerültem címlapra. Abszurd. Már rutinosan elengedem az ilyen szenny híreket a fülem mellett, összességeben megszokható. Az évek meg a rutin, ahogy mondani szokták.

Gondolataimban elveszve észre sem vettem az idő múlását, és az üres cigarettás dobozt az asztalon, a megtelt hamutartó mellett. A konyhában keresgéltem volna valami ehetőt, ami kicsit oldja a stresszt a nikotinmérgezésem után, de nem is én lennék, ha a hűtőm nem lenne teljesen üres. Így hát a neten böngésztem a lehető legismeretlenebb étterem után, ami ebben a viszonylag késői, este 10 órai időpontban is fogad rendeléseket, és rendeltem egy tál salátát, mellé meg a kedvenc sütimet. Egészséges életmód, meg minden. Az ételeim érkezéséig már éppen indultam volna a fürdőbe, hogy vegyek egy forró zuhanyt, amikor csengettek. Töprengtem egy keveset, ki lehet az, mivel emlékeim szerint nem vártam vendéget, végül az ajtóhoz léptem. A kulcslyukon keresztül láttam, hogy csak Panna az, így boldogan nyitottam ajtót, majd vontam szoros ölelésbe a lányt. Kiskorom óta a legjobb barátnőm, és ő az egyetlen, akire mindig számíthattam, a legutóbbi utazásom miatt, ahonnan ma értem haza, már 3 hónapja nem találkoztunk.

- Elfelejtetted, hogy találkozunk, ugye? - bújt ki az ölelésemből
- Teljesen - nevettem el magam
- Drágám, teljesen szét vagy csúszva - nézett körbe beljebb lépve. Tekintete hosszan elidőzött az asztalom közepére helyezett hamutartón, ami azóta is ugyanúgy állt, minimum 20 csikkel a közepében.
- Tudom, tudom - sóhajottam - Most egy hét pihenés, utána majd kiderül, hogyan tovább.
- Megéri ez neked? - lépett közelebb - 23 éves vagy, előtted az élet.
- Tudom, de - vettem egy mély levegőt - nekem ez az életem.
- És én örülök, hogy ilyen boldog vagy - huppant le a kanapéra - olvastam az újságban a cikkeket, borzalom.
- Az sem úgy volt nyilván, ahogy írják - nevettem
- Tudom én - mosolygott ő is
- Mesélj valamit, hónapok óta nem volt rendes társaságom - nyújtózkodtam
- Buli lesz pénteken - mosolygott - A kedvenc zenekarod játszik, a kedvenc helyünkön.
- Remélem ez egy burkolt meghívás volt - csillantak fel a szemeim - Úgyis olyan régen volt közös programunk.
- Még szép - hajtotta fejét a vállamra - Olyan jó hogy végre itthon vagy.

Mint általában mindig, az idő most is csak repült Panna társaságában, mire azt vettük észre, hogy nemrég múlt hajnali 2. Bár én ragaszkodtam, hogy maradjon, makacs barátnőm indulásra készen állt az ajtóban, mondván "Úgyis ma találkozunk", nem marad nálam. Az ezutáni, régóta tervezett forró zuhanyomat egy rövid arcápolás követte, így bőven 3 óra után kerültem ágyba, és szinte azonnal elnyomott az álom.