Secret Feelings

Bánatos szemek

Hiába, nem tudtam az elmerengéstől szabadulni s csatlakozni a beszélgetéshez, ám, ahogy lelki szemeim előtt leperegtek az örömteli pillanatok, úgy derengett fel utána az ominózus emlék is, mikor elváltak útjaink. Fájó emlékként pedig úgy érezte a bennem pityergő kislány, hogy még egyszer nem élné túl mindezt. Már pedig, lássuk be... idő kérdése volna... Ez ébresztett fel az álomból, mit egy óvatos szemöldök összerántással tudtam le.

- Mennem kell. - jelentettem ki határozottan, és teljes mértékben komolyan gondolva. Annyira, hogy egyből sarkon is fordultam, egy cseppnyi megbánás nélkül, hogy hátra hagyok egy régi barátot gyermeteg bánatom miatt. Ám ez a gyermeteg bántalom ma már szúró fájdalomként élne bennem, ha megismétlődne. Ő okos felnőtt, tudnia kell, hogy egy hasonló történésre már másként és kicsit sem pozitívan reagálnék. Ő se akarhatná ezt, és én sem.

- Mi?... - bukott ki belőle megszeppenten, talán nem erre számított, másként ismert, de azóta én is felnőttem. Elhatározásomban - és megtett lépéseimben - mégis megakadályozott. Mármint szó szerint.

- Várj már...! - kapta el csuklóm, mit esküszöm, ha láttam volna előre, nem hagytam volna. Elakartam menni, hátra hagyni. Éppen ezért eleinte nem is mertem ránézni, mert tudtam, hogy boci szemeivel nyomást gyakorolna rám, és akkor nekem annyi. De annyira ő is ismert, hogy tudta, ok nélkül nem hagynám faképnél, pláne ezer kihagyott év után. Nem akartam szólni, mert a keze a csuklómon, mi határozottan visszatartott, mégis gyengéden szorított, újra felkavarta bennem az emlékeket, vegyes érzelmeivel, ám, ahogy végül fordítottam volna vissza fejem, hogy szóra nyissam ajkaim, ki tudja miféle butaságot mondva, visszahúzott és magához ölelt. Néhány évvel ezelőtt valahogy természetesnek tűnt volna ez az egész, most mégis meglepetésként ért. Különös érzéseket keltett bennem, ahogy hozzábújva, arcom cigijétől és az olcsó mosóportól bűzlő pólójába nyomtam, ahogy karjaival óvón ölelt, meleg tenyerét érezvén a hátamon. Egy pillanatra tényleg úgy éreztem, hogy bármitől képes volna megvédeni. Észre sem vettem mikor öleltem át én is, de mint anno akkor, most is csak a dereka fölött tudtam megölelni. Nem szívesen váltam volna meg se tőle, se az általa ébresztett érzéstől se most. De csak nem bírta megállni, hogy ne engedjen némi távolságot közénk, ahogy engedett az ölelésből.

- Mi történt? - kérdezte, s ettől rándult csak igazán görcsbe gyomrom. Elmondhatnám neki, de attól tartok kellemetlen helyzetbe hoznám mindkettőnket. Így hát eme bánatom is egy másik dologba öntöttem, egészen őszintének hatott válasszal kérdésére.

- Szakítottunk a barátommal. - motyogtam halkan, mintha ettől aztán egy világ dőlt volna össze bennem, bár nem tagadom, a mai este elég rosszul sikerült, noha tény és való, hangosan még nem mondtuk ki kapcsolatunk befejeztét. A hirtelen megült magány beszélt belőlem, ami azt éreztette velem, hogy ideig óráig, jó, ha vagyok, de különben senkinek nincs rám szüksége.

- Sajnálom... - simította meg buksim, s bár az ismerős meg volt, mikor anno ugyanígy simogatott meg, ha megijedtem valamitől, most mégis más volt az egész. Érettnek éreztem a pillanatot, mintha ténylegesen két értelmes régi jó barát lennénk, s felnőttek módjára viselkednénk. Furcsa is volt és nem is. Mégis annyira idegen és zavart, hogy nem tudtam mire mit reagáljak, így nem is tettem.

- Biztos vagyok benne, hogy már is szánja-bánja az illető, hogy megvált tőled. - mosolyodott el vigasztalóan, miközben felnéztem rá. Bár úgy volna, de szerintem még most is én vagyok, aki szerencsétlenebbül érzi magát az egésztől. Micah biztos most is italát kilötyögtetve rázza a többi lánnyal. Egészen eddig pedig én is úgy terveztem, hogy hazamegyek és telesírom a párnám, míg el nem alszom, aztán holnap folytatom mindezt, de Wesley most is a meglepetés erejével hatott rám.

- Tudod, mit? Menjünk be és kapsz egy bú felejtő forró csokit, aztán kitaláljuk melyik horror filmet nézzük meg, amitől nem tojsz be... - vázolta fel a mai est programját, ami bevallom igen csábítóan hangzott, hisz pont ilyesmit szerettem volna Micahval is eltölteni. De azért nem tudtam megállni, hogy ne kapjam el fejem mellkasáról és vonja kérdőre.

- Hogy mondod?! - vontam össze szemöldökeim, mire elnevetve magát vigyorra húzta ajkait. - Úgy nézek ki, mint, aki megijedne a filmben látottaktól? Én a valóságban élek, drága! - kalimpáltam ujjammal, mint valami nagyhangú, olasz vita királynő, amire ő újfent elnevette magát, addigra már el is engedve egymást, éppen csak hasát nem fogva nevetés közben.

- Ez a Piroska itt bármelyik farkas seggbe rúgja! - tettem hozzá, még egy kicsit rátéve, s végére már én is azon mosolyogtam, ahogy ő nevetett.